Ne rázzad, gyerekem, nem lülef! – hallottuk gyakran gyerekkorunkban, ha valamivel indokolatlanul összevissza hadonásztunk. A lülef, vagyis a luláv, a négy növényből összeállított csokor nagy becsben álló tartozéka a Szukkot ünnepének. A növények beszerzése számos akadályba ütközhet, így érthető, hogy azt az elemet, a fűzfaágat, ami Magyarországon is megterem, helyi forrásból szeretnénk beszerezni. De vajon megtehetjük-e?
A ’90-es években Szukkot, a sátrak ünnepét megelőző napon az ünnepi csokorhoz szükséges fűzfaágat általában a Kazinczy utcai zsinagógából hoztuk (sajnos ez a lehetőség azóta megszűnt), de volt, hogy megkértem egy kedves, 15 év körüli tanítványomat, Köves Slomót, hogy hozzon nekünk, mire ő elment a Ligetbe, és hozott néhány ágat, amit felhasználtunk a micvára. Később felmerült bennem a kérdés, hogy ez a fajta fűz ág kóser-e az ünnepi csokorhoz, ezért igyekeztünk mindig Izraelből hozatni erre a célra előre becsomagolt ágakat.
Ettől kezdve érdekelt a téma, és alaposan át is tanulmányoztam az eltelt időben a fűzfajták kérdését. Azóta is hálás vagyok az időközben elhunyt Bálint Györgynek, a növények híres szakértőjének múlhatatlan segítségéért. Mikor Bánki Artúr kollégám felhívta őt a nevemben, hogy megkérdezze, tudna-e találkozni velem, az akkor 95 év körüli Bálint gazda rögtön rávágta, hogy örömmel felkeres, hogy bemutathassa nekem a témát. Pár nap múlva valóban el is látogatott a lakásomra, nagyon barátságosan elbeszélgettünk, büszkén mesélt a zsidó gyökereiről és örömét fejezte ki, hogy egy zsidó ünnepi szertartáshoz tud hozzájárulni a tudásával. Hagyott is nálam egy kis jegyzetet, „Elterjedt, hazai fűzfajok” címmel1.
A kutatásai eredményeim váratlanul jól jöttek tavaly, amikor a járvány miatt nem voltak repülőjáratok, senki nem jött Izraelből, hogy az ünnep előtti napokban fűzfaágakat hozzon, és mivel ezek a növények gyorsan kiszáradnak, más szállítási lehetőség nem jött számításba. Így sürgőssé vált, hogy döntés szülessen arról, lehet-e használni a Magyarországon élő fűzfák ágait a micvára vagy sem. Nemcsak a hazai közösség számára volt ez égető kérdés, hanem Nyugat- és Kelet-Európa sok más városában is. Elterjedt a híre, hogy én sokat foglalkoztam a kérdéssel, ezért nagyon sokan kérték a véleményemet a témában. A Füvészkertbe is ellátogattam, és bár a kért szakértő kísérőm nem értette, miért csak a fűzekre vagyok kíváncsi, nagyon sokat segített abban, hogy ott több fűzfajtát is láthattam. Végül mindezek alapján kiadtam egy ötoldalas, héber nyelvű rabbinikus állásfoglalást a témáról. Ennek az összefoglalóját teszem most közzé magyar nyelven.
***
Szukkotkor, a sátrak ünnepén tórai előírás a négy növényből álló ünnepi csokor lengetése. Azt írja a Tóra2: „Vegyétek magatoknak az első napon díszes fa gyümölcsét, pálmaágakat, sűrű lombú fának ágát és patakmenti fűzfaágakat, és örvendezzetek az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napig”. A Talmud3 be is azonosítja ezeket a növényeket: etrog (citrus medica), luláv (talán inkább datolyapálma ága), hádász (mirtuszág) és árává (fűzfaág). Maimonidész4 kihangsúlyozza, hogy a növények beazonosítása egy élő hagyományon alapul, ami nemzedékről nemzedékre hagyományozódott Mózes óta (háláchá löMose miSzináj), és ezzel kapcsolatban kétely soha nem merült föl.
A rabbinikus irodalomban találunk kérdéseket ezekről a növényekről, hogy bizonyos fajtáik kóserek-e vagy sem, melyik alfaj tekinthető megfelelőnek stb. Ilyen problémás növény pl. a kanári pálma, amelynek levelei ugyanúgy néznek ki, mint a vele rokon datolyapálmának, de termése emberi fogyasztásra alkalmatlan (bár e kérdésben vita van a rabbik között. Mose Feinstein rabbi (1895–1986) szerint5 nem számít pálmának, míg Slomo Zálmán Auerbach rabbi (1910–1995) szerint6 alkalmas a micvára, de a konszenzus inkább ellene döntött).
A fűzfa szabályai a Sulchán áruchban
A Sulchán áruch RSZ7 a következő összefoglalót közli a fűzfáról:
„A folyóparti fűzfa, amiről a Tóra ír, ismert fajta, aminek ez a neve, és a következőek az ismertetőjegyei. 1. a vesszője vörös, de amikor még zöld, akkor is már eleget lehet tenni vele a micvának, mivel be fog vörösödni, amikor a nap megsüti. 2. A levele nem kerek, hanem hosszúkás, mint a folyó. 3. A levél széle sima, nem recés.
Ennek a fajtának a többsége folyó mentén nő, ezért nevezzük ezt folyóparti vagy patakmenti fűzfának. De az a néhány fűz, ami a sivatagban és a hegyekben nő, szintén kóser az ünnepi csokorhoz, mivel megvan bennük az összes fent felsorolt ismertetőjegy.
Van egy olyan fűzfajta, amelynek a vesszője vörös, a levele hosszúkás, mint a folyó, de a levél széle nem sima, nem is hasonlít a fűrészhez, aminek nagyok a fogai, hanem nagyon kicsit barázdált, olyan, mint a kis [fogazott]sarlóé. Ez is használható.
Azonban van egy olyan fajta, amely hasonlít a fűzfához, de a vesszője nem vörös, a levele kerek és a levél széle hasonlít a fűrészhez – ezt a fajtát nevezzük cáfcáfának. Ez pedig alkalmatlan a használatra, még szükség esetén is [amikor nincs más]… mindezek a dolgok isteni törvények, amiket Mózes kapott a Szináj-hegyen”.
A Sulchán áruch kommentátorai szerint mindhárom ismertetőjegynek egyszerre kell jelen lennie a növényen, a háromból kettő nem elegendő8. Van olyan vélemény is, amely azt állítja, hogy ez a három jegy általában egyszerre van meg egy növényben: ha ez egyik hiányzik, akkor a másik kettő is hiányozni fog9.
A fűrész fogainak és a sarló barázdáinak mérete
Mordecháj Jáfe rabbi (1530–1612), a Sulchán áruch társszerzője, a krakkói RöMÁ tanítványa azt írja a Lövus című könyvében10 a fent említett, kicsit recés levelű fűzfajtáról: „És ez az a fűzfa, ami országunkban található”, ezek szerint már az ő idejében nem nagyon volt Kelet-Európában elérhető teljesen sima levelű fűzfa11. A jeruzsálemi Slomó Zálmán Auerbach rabbi úgy vélte12, hogy az a fűzfa, amelyik kicsit recés, teljes egészében kóser, teljesen egyenértékű a sima levelűvel.
A rabbinikus irodalomban nem találtam sehol pontos definícióját annak, hogy mi az, ami már olyannak számít, mint a fűrész fogai, és mi az, ami csak barázdált, mint a sarló.
Él azonban Izraelben egy jemeni származású tudós, Zohar Amar, aki a Bár Ilán Egyetem professzora és a szakterülete a Bibliában és a Talmudban található különböző dolgoknak, állatoknak, növényeknek, ásványoknak, tárgyaknak az azonosítása. A kutatási eredményei a témában nagyon hitelesek, mivel jesivát is végzett és tudományos ismeretei mellett komoly rabbinikus tudása is van. Ő megvizsgálta azokat a sarlókat és fűrészeket, amelyek a talmudi időkből származnak, és a következőket állapította meg13: „A sarlóknak (több fajta van) nincsenek barázdái, vagy relatív nagyon kicsik: 0,5-1,5 mm mélyek… ezzel szemben a fűrész olyan tárgy, amelynek általában nagy fogai voltak, és ezek jobban elkülönülnek egymástól, mint a sarlóéi: 2 mm-esek és annál nagyobbak”.
A témában érdemes még megemlíteni Smuel Wosner Bné Brák-i rabbi (1913–2015) véleményét14, eszerint a recék mérete relatív: minél nagyobb a levél, annál nagyobbak lehetnek a recék úgy, hogy a növény továbbra is kósernek tekinthető.
Mindezek után meglepő a jeruzsálemi Mose Sternbuch rabbi (szül. 1926) véleménye15, miszerint csak olyan mértékű recésség fogadható el, ami szabad szemmel nem látható, ez pedig szerinte csak az Egyesült Államokban honos fűzfajtán van, aminek levelei majdnem teljesen simák. Ez azonban ellentmond az elfogadott, ősrégi szokásnak.
Most vizsgáljuk meg két, Magyarországon is elterjedt fűzfajtának a kóserságát!
Kóser-e a fehérfűz (salix alba)?
A neustadti Sálom rabbi (meghalt 1413 körül) könyvében16 az áll, hogy ő „nem kósernek nyilvánította azt a fűzfát, amelyiknek felvir a neve”. Erre azt írja az egyik fiatal szerző 2019-ben17: „A Die Flora der Juden (A zsidók növényvilága) című könyv, amely több mint 70 évvel ezelőtt jelent meg egy híres német zsidó növénykutató, I[mmánuel] Lőwtől, azt írja, hogy ez a felvir a fehér fűz… ez Izraelben nagyon elterjedt a folyók mentén, és ennek az ismertetőjegye, hogy a levél alja nagyon világos. Tudni kell, hogy a neustadti Sálom rabbi szerint ezek semmiképp nem használhatóak”. A magyar olvasó rögtön rá fog jönni, hogy itt Lőw Immánuelről (1854–1944), a híres szegedi neológ rabbiról van szó, és nem egy német zsidó kutatóról.
Az ő azonosításával szemben ugyan van egy másik vélemény18, de szerintem se ez, se az nem releváns, hisz az ezt megelőző több száz évben nem találjuk nyomát a rabbinikus irodalomban annak, hogy bárki nem-kósernek nyilvánította volna a Kelet-Európában nagyon elterjedt fehérfűzt. Kétséges, hogy ott, ahol sok millió zsidó élt, ideértve a RöMÁ, a Sulchán áruch társszerzőjét és több kommentátorát is, ne lenne említés arról, ha nem lehetett volna használni, így ebből arra következtethetünk, hogy ezt mindig elfogadhatónak tekintették.
Az első, aki az utóbbi években nem-kósernek nyilvánította ezt a fajtát, az Jechiel Michl Stern (szül. 1949), a jeruzsálemi Ezrát Torá negyed rabbija, akinek nagyon sikeres, képekkel illusztrált könyvsorozata van különböző háláchikus témákról. Ebben – a háláchá tanulmányozásához hasznos és népszerű sorozatban – jelentetett meg 1992-ben egy könyvet az ünnepi csokor négy növényéről az összes kóser és nem-kóser fajta képes felsorolásával. Ebben azt írja a fehér fűzről19: „Fehér fűz: egy fűz fajta, ami a folyó mentén nő… és nem ajánlatos ezt használni a micvára. A levelei szélesek és a recéi különlegesen nagyok… A növénykutatók véleménye eltér arról, hogy a vesszője vörös vagy nem…”. Hiába nem mondja ki egyértelműen, hogy nem kóser, a többi könyv, ami utána megjelent, már tényként közli, hogy a fehérfűz nem kóser a micvára. A problémám ezzel az, hogy nem felel meg a valóságnak, hisz én saját szememmel ellenőriztem a fehér fűzet, és a levelei egyáltalán nem különösebben recések20.
Kóser-e a szomorúfűz (salix babylonica)?
Több helyen olvastam, hogy a szomorúfűz nem kóser a micvára, de a kutatásom itt is azt mutatja, hogy Stern rabbi volt az első, aki 1992-es könyvében nem-kósernek nyilvánította21: „Salix babylonica (szomorúfűz): nem ajánlatos használni a micvára. Ez a fűz folyó mentén nő, a leveleinek széle olyan, mint a fűrész és különösen nagyok a recéi. Annak ellenére, hogy két kósersági ismertetőjegye megvan, hosszúkás a levele és a vesszeje vörös, de mivel a levele olyan, mint a fűrész, ezért nem használható… A kutatók azért nevezik szomorúfűznek, mert a formája szomorú, elhanyagolt és lefelé hajló. A levele különlegesen keskeny és kicsit olyan, mintha össze lenne hajtva”.
Itt is meglepő az az állítása, miszerint „a leveleinek széle olyan, mint a fűrész és különösen nagyok a recéi”, mivel ez nem felel meg a valóságnak. Fent már idéztem Zohár Amar professzor megállapítását, hogy a sarló kis barázdáinak mélysége 0,5-1,5 mm-ig terjed. Saját méréseim szerint a szomorúfűz recéi semmiképpen nem haladják meg a 2 mm-t, inkább 1-mm-esnek mondhatók. Ezek alapján semmi alapja nincs ezt a fajtát nem-kósernek nyilvánítani22.
2016 novemberében, a nagyünnepek után egy pár európai rabbikollégával együtt az a megtiszteltetés ért, hogy fogadott bennünket a Chájim Kanievsky rabbi (szül. 1928), a litvis világ legnagyobb tóratudósa. A zsebemben vittem pár darab szomorúfűz gallyat, és megmutattam neki azzal, hogy van, aki nem-kósernek nyilvánítja ezt a recék miatt, és kikértem a véleményét a kérdésről. Kanievsky rabbi kézbe vette a leveleket, és gondolkodás nélkül kijelentette, hogy „kóser vöjasar” – ez a jiddis kifejezés azt jelenti szó szerint, hogy kóser és egyenes, ami a közismertebb „glátt kóser” megfelelője.
A salix és a populus: melyik fűzfafélét használhatjuk?
Fentebb idéztük, amit a Sulchán áruch írt a fűzfáról, hogy „ez egy ismert fa és ez a neve”. Utánanéztem szakkönyvekben, hogy megtaláljam ennek a növénynek a tudományos elnevezését. A Mászé Tuviá című könyvben, ami 1707-ben jelent meg Velencében, a szerző, Tuvijá Hákohén (1652–1729), az orvos azt írja23: „Fűzfa – ez egy ismert fajtájú, római nyelven [latinul] salix”.
A salixról azt írja Amar professzor24: „ma az árává a salix nemzetséghez tartozik, aminek 170 fajtája van világszerte. Ezzel szemben a Sulchán áruchban említett cáfcáfá a populus, vagyis a nyárfák nemzetségéhez tartozik, amihez 30 faj tartozik. Érdemes megjegyezni, hogy a salix azonosítása az egyik legbonyolultabb a növényvilágban, mert gyakran keverednek egymással (hibridizálnak), és így egyre nehezebb ráismerni az alfajtákra a nemzetségen belül. A salix és a populus között nem nagyon van keveredés. …az európai kontinensen 60 fajta fűzfa található és biztos, hogy a különböző ottani közösségek sok különböző fajtát használtak, ami épp az ő környezetükben megtalálható volt… Maga az a tény, hogy a háláchikus irodalom nemzedékeken át nem nagyon foglalkozott az árává azonosításával, arra tanít minket, hogy gyakorlatilag ellenvetés nélkül elfogadták a könnyebb felfogást, miszerint az összes salix fajta, aminek megvan a három ismertetőjegye, használható”.
Próbáltam az idősebb korosztálynál itt Magyarországon utánaérdeklődni, hogy van-e hagyomány arról, melyik fűzfélét használták és melyiket nem, de senki nem tudott olyat felidézni, amit kifejezetten nem lehetett használni. Weisberger Mojse Tuvijá rabbi barátom, aki itt nőtt fel az ’50-es években, egyértelműen emlékszik, hogy gyerekkorában csak lementek a Dunapartra, és minden olyan fáról, ami fűzfának nézett ki, vágtak ágakat a micvára, válogatás nélkül. Valószínűleg a holokauszt előtt is ez volt a jellemző, sok száz éven keresztül a híres rabbik jóváhagyása alapján, akik nem írtak könyveikben semmit arról, hogy ne lenne használható akár a fehérfűz, akár a szomorúfűz, ami annyira elterjedt itt.
Menáchem Mendel Wilhelm ungvári rabbi barátom hasonlóképpen érdeklődött a munkácsi zsidók között, akik szintén azt állították, hogy mindig is a szomorúfűzt használták a micvára, hiszen főleg ez az a fajta, amely megtalálható Kárpátalján.
A fentiek alapján tehát a salix nemzetség összes tagja, ami itt Közép- és Kelet-Európában megtalálható és rendelkezik a Sulchán áruchban felsorolt ismertetőjegyekkel, kóser a micvára.
Lényegében ez volt az álláspont, amit tavaly publikáltam, hozzátéve, hogy nem azért mondom ki az összes megfelelő salix fajtára, hogy kóser és használható, mert járvány volt és akadályozott a beszerzés, hanem ezek saját maguk jogán, minden időben kóserek és használhatóak, ahogy elődeink több száz éven át használták őket.
1 További köszönet jár Gábor Miriám Máriának, aki szintén nagyban elősegítette a kutatásaimat.; 2 3Mózes 23:40.; 3 Szukká 3. fejezet; 4 Bevezetés a Misnához.; 5 Igrot Mose responsum OC 4. kötet 123. fejezet; 6 Hálichot Slomo, Tisri 10:9.; 7 647:1–3.; 8 Pri mögádim uo. Misböcot záháv 1.; 9 Bikuré Jáákov uo. 1., lásd még Káf háChájim uo. 4.; 10 Uo. 1. végén.; 11 De lásd Áruch hásulchán uo. 3.; 12 Hálichot Slomo uo. 10:13. és Dvár háláchá 21.; 13 Árbáát háminim, Tel Aviv 2010, 76–77. oldal; 14 Sévet Hálévi responsum 8. kötet 149. fejezet; 15 Tsuvot vöhánhágot responsum 3. kötet 187. fejezet. Lásd még 181. fejezet végén; 16 Háláchot uminhágé Rábénu Sálom miNeustadt 48:6.; 17 Jesájá Nátán Meltzer: Dvár Misná 130. oldal Cijun misne 57.; 408. oldal; 18 Lásd Szináj folyóirat 108. kötet 178. oldal; 19 Kásrut árbáát háminim 124. oldal; 20 Lásd még Jehudá Csezner: Sááré chág háSzukkot 10:8. 4. lábjegyzet – 325. oldal; 21 125. oldal; 22 Lásd még Sááré chág háSzukkot uo. 324. oldal; 23 149a. Mem betű; 24 Uo. 71. és 78–79. oldal.
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 146. szám – 2021. szeptember 1.