Chaim Jicchák (Harry) Spiegel, aki korábban Los Angelesben, az utóbbi időben pedig Crown Heightsban élt, 5785. sziván hónap 18-án, Böháálotchá szombatján, 74 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének.

Chaim Jicchák Spiegel bőkezűen támogatta a Chábád közösségét

Reb Chaim Jicchák Spiegel elismert ügyvédként dolgozott, és egyben kivételes bál cedáká volt, aki több száz zsidó intézményt támogatott bőkezűen. Lelkes híve volt a Rebbe által indított micvakampányoknak, és aktívan vett részt a Rebbe által alapított Máchne Jiszroel Fejlesztési Alap munkájában is.

Hosszú éveken át Los Angelesben élt feleségével együtt, otthonuk mindig nyitva állt mások előtt. Később Izraelbe költözött, ahol sok időt töltött a Kotelnél, és számtalan embernek segített tfilint tenni. Elkötelezetten tanult, többször is befejezte a teljes Talmudot.

Élete utolsó éveit New Yorkban töltötte.

Gyászolják gyermekei: Dahlia Spiegel, Moishe Spiegel, Ariel Spiegel, Mendy Spiegel és Aidel Spiegel.

A temetésre 5785. sziván hó 19-én, vasárnap került sor. A gyászmenet 10:45-kor haladt el a 770-es ház előtt, 11:30-kor pedig az Old Montefiore temetőben vettek tőle búcsút.

Emléke legyen áldott!

Forrás: collive

Tíz lépés a zsidó élet felé: a Rebbe micvakampánya

A Rebbe tíz micvát emelt ki – „a kezdők micváit” –, amelyek alapjai a zsidó életnek.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás