Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

Kiderült: hazudott az izraeli hadsereg lejáratásával kampányoló baloldali szervezet, a Sovrim Stiká (Megtörjük a Csöndet/Breaking the Silence) egyik vezetője. A főleg nyugat-európai országok által pénzelt csoport szóvivője azt nyilatkozta, hogy katonai szolgálata alatt súlyosan bántalmazott egy kődobálásért letartóztatott arabot. Ezzel a katonák visszaéléseit próbálta bemutatni. A hadsereg válaszul vizsgálatot kezdeményezett, hogy feltárja az esetleges törvénysértést. A nyomozás azonban egyértelműen kiderítette, hogy Iszáchorof hazudott. A letartóztatott arab férfi elmondta, hogy a megbilincselésen kívül semmilyen atrocitás nem érte, nem verték meg, és nem szenvedett semmilyen sérülést. A letartóztatása után elvégzett orvosi vizsgálat során sem jegyeztek fel semmilyen, bántalmazásra utaló nyomot, és a katonai egység parancsnoka is azt állította, hogy az Iszáchorof által közölt történetnek semmilyen alapja sincs.

Ájelet Sáked igazságügyi miniszter így reagált az esetre: „Kiderült, hogy a Sovrim Stiká vezetője hazudik és bemocskolja az izraeli hadsereg nevét a világban. Örülök, hogy Iszáchorof bajtársai nem hagyták annyiban a dolgot, és felszólaltak a hazugság ellen. Jó, hogy kiderült az igazság arról a szervezetről, amely az izraeli katonák és polgárok lejáratásával keres pénzt.”

Mátán Peleg, a Sovrim Stikát régóta kritizáló diákszervezet , az Im Tircu elnöke kijelentette: „Ami történt, csak megerősíti, amit mindig is tudtunk: A Sovrim Stiká beszámolói kitalált propagandaanyagok, melyek célja, hogy rágalmazzák a hadsereget, és megkérdőjelezzék Izrael létezéshez való jogát.”

A hazug szóvivő

Ismét gázolásos merénylet történt

Pénteken kora reggel egy Jeruzsálemtől délre fekvő kisváros, Efrát közelében egy 17 éves arab fiatal autójával a buszmegállóban várakozók közé hajtott. Egy hetven éves férfi könnyebben, egy 35 éves férfi súlyosan sérült meg. A gázolás után a merénylő kiugrott a járműből, és késével a közelben állomásozó katonák felé rohant. Ekkor a katonák rálőttek, életveszélyes sebesülést okozva neki.

A súlyos fejsérülést szenvedett izraeli, Evenezer Holering továbbra is kritikus állapotban van, géppel lélegeztetik. „Ismét terrortámadásra ébredtünk. Ez alkalommal az áldozatok Kiriját Árbá lakosai. Egyikük, Evenezer az Indiából bevándorolt Bnéj Menáse közösség tagja. Minden megteszünk azért, hogy segítsünk a családon, és hogy mindenük meglegyen sábátra.  Arra kérünk mindenkit, hogy imádkozzon Evenezer ben Málká teljes felépüléséért.” – mondta Kiriját Árbá önkormányzatának egyik vezetője.  A férfinak hat gyermeke van.

A másik áldozat, Dávid Rámáti így emlékezett vissza a történtekre: „Efrát déli bejárata közelében sétáltam. A merénylő elhaladt mellettem az autójával, majd megfordult és felgyorsított. Világossá vált, hogy el akar ütni, ezért a pisztolyomért nyúltam, de már nem volt időm előrántani, így megpróbáltam elugrani az útjából. Ugrás közben nekem hajtott, és repültem egy nagyot. Láttam, hogy közben mosolyog.” Dávid Rámáti története sem mindennapos: az Egyesült Államokban született nem-zsidó család gyermekeként. Fiatalon a vietnámi háborúban harcolt. Feleségével együtt döntöttek úgy, hogy betérnek, és két gyermekükkel együtt Izraelben folytatják az életüket. 1975-ben került sor a család ortodox betérésére és az alijára. Dávid csatlakozott az izraeli hadsereghez, majd könyvet is írt a történetéből. „Ez az én apám”- mondta Rámáti lánya, Eliseva Federman. „Számos háborút és terrortámadást megélt már. Egy terrorista nem fogja őt megállítani. Az egyetlen dolog, amit sajnál, az az, hogy nem tudta előrántani a fegyverét, és lelőni a merénylőt.”

A hadsereg egységei bevonultak a közelben fekvő Hálhul városba, és házkutatást tartottak a terrorista otthonában.  A családtagok izraeli munkavállalási engedélyét bevonták.

A terrorista, semlegesítése után

Lerombolták a merénylő házát

Katonák vonultak be Bét Szurikba, ahol a két hónappal ezelőtt, Hár Ádárban történt hármas gyilkosság elkövetője élt. A katonák megtorlásként lerombolták a ház azon részét, ahol a terrorista lakott. Több politikus nemtetszésének adott hangot, mert azt várták, hogy az egész épületet a földdel teszik egyenlővé. „Az az érzésem, hogy a legfelsőbb bíróság a terrorista családoknál vállal renoválást. Született egy bírósági döntés a terrorista házának lerombolásáról, erre csak egy szobát bontottak le. Felháborító.” – nyilatkozta Suli Muálem, a nemzeti-vallásos Bájit Hájehudi párt képviselőnője. Bár a merénylők gyakran családjuk támogatásával indulnak gyilkolni, a legfelsőbb bíróság a kollektív büntetés látszatát is igyekszik elkerülni. „Ha az elkövetőnek saját háza van, akkor az egészet le kell rombolni. Ha egy emeletet birtokol, akkor azt le kell zárni, vagy le kell rombolni. Ha csak egy szobája volt, akkor csak azt kell megsemmisíteni, a háza többi részét pedig érintetlenül kell hagyni.” – így szól a bíróság iránymutatása.

Az egyik hár ádári áldozat a közeli arab településen, Abu Gosban élő Juszuf Otmán volt. Családja üdvözölte a megtorló intézkedést: „A házrombolás helyes lépés. Azok a cukorkák, melyeket Rámállában osztogattak a fiam halálát ünnepelve, méreggé változtak. Már túl késő, de jobb lett volna, ha az egész épületet a levegőbe repítik”. – nyilatkozta a gyászoló apa, Iszám Otmán.

A lerombolt szoba

Pakisztáni és afgán diákok tanulnak az izraeli Bár-Ilán Egyetemen

Igaz, ez csak úgy vált lehetségessé, hogy az intézmény egy on-line kurzust indított „A Biblia és az ősi Közel-Kelet” címmel.  A program egyik célja, hogy megszüntesse a kulturális és földrajzi akadályokat a diákok között. A fejlett technológiát használó tanulási módszert több más izraeli felsőoktatási intézmény is átveszi. A Tel-Avivi Egyetem arab és iszlám történeti tanszéke „Törzsek és birodalmak”, a Weizmann Intézet „Rendszerfejlesztés mindenkinek”, a Haifai Egyetem pedig „Élet és halál az interneten” címmel indít kurzusokat. Acaia Landfield, a módszert kifejlesztő Michigani Műszaki Egyetem digitális tanulmányokért felelős szakembere elmondta: „Izrael azon levés országok egyike, ahol az állam anyagilag is támogatja a nemzetközi online kurzusokat, így több egyetemnek is lehetősége nyílt a részvételre az egyébként rendkívül költséges programban.”

A Bár-Ilán Egyetem