117 éve született Radnóti Miklós, a líra tiszta hangú tanúja, aki saját sorsát is megsejtve írta: „költő vagyok, ki csak máglyára jó”.
Van, amikor a költészet nem csupán intellektuális szórakozás, hanem sors és végzet: Radnóti Miklós életműve ilyen. Egyszerre klasszikusan fegyelmezett és megrendítően személyes vallomás a 20. század legsötétebb éveiből.
Radnóti Miklós Glatter néven született
1909. május 5-én született Budapesten az a költő, akinek neve mára egyet jelent a morális tisztasággal és a tragikus következetességgel. Radnóti Miklós – született Glatter – nem csupán a modern magyar líra egyik kiemelkedő alakja volt, hanem egy olyan alkotó, aki a verset erkölcsi tettként élte meg.
Költészetére jellemző volt a hagyományos formákhoz való visszanyúlás, a letisztultság és a klasszikus műfajok újraélesztése. Mindez azonban nála nem puszta formai játék: versei a legvégső kérdéseket feszegetik, életet, halált, hazát, emberi méltóságot.
Az idézett sorok, „költő vagyok, ki csak máglyára jó” nem egyszerű költői túlzásnak hatnak ma már, hanem hátborzongató önbeteljesítő jóslatként. Radnóti mintha pontosan tudta volna, milyen sors vár rá.
A történelem árnyékában
A Nyugat harmadik nemzedékének tagjaként Radnóti egy olyan korszakban alkotott, amikor Európa fokozatosan sodródott a katasztrófa felé. A második világháború kitörése előtt már érzékelte a közelgő pusztulást, nemcsak sajátját, hanem egy egész kontinensét.
Amikor 1944-ben megszűnt a Vajda János Társaság, ő nem önmagát féltette. Szavai ma is dermesztően aktuálisak: „Nekem a nemzet sorsa fáj leginkább. Nem tudhatjuk, Mohácsnál nem veszett-e kevesebb?”
Ez a mondat többet mond el róla, mint bármilyen életrajzi adat: Radnóti számára a költői lét nem elszigetelt művészi szerep volt, hanem közösségi felelősség.
A munkaszolgálat versei
1940-től kezdve többször hívták munkaszolgálatra. A legembertelenebb körülmények között születtek legszebb versei, köztük a Nem tudhatom…, amely a hazaszeretet egyik legtisztább magyar lírai megfogalmazása.
1944 szeptemberében a bori táborba került. Innen indul az a végzetes út, amelynek utolsó állomása Abda lett. Október végén még életjelet adott magáról, ez volt az utolsó.
A költő ekkor már beteg, kimerült, járásképtelen volt. Halálának pontos körülményei máig nem teljesen tisztázottak, de a legelfogadottabb feltételezés szerint 1944. november 9-én végezték ki huszonegy társával együtt.
A bori notesz és az öröklét
1946-ban exhumálták az abdai tömegsírt. Ekkor került elő a legendás bori notesz , benne azokkal a versekkel, amelyeket Radnóti a halál árnyékában írt.
Ugyanebben az évben jelent meg a Tajtékos ég, amely már nem egy pályát, hanem egy lezárt életművet mutatott fel. A kötet versei – köztük a Levél a hitveshez – nemcsak személyes vallomások, hanem egy egész korszak fájdalmának lenyomatai.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.