„Valahányszor költői estet készítettem mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről” – ezekkel a szavakkal vezette be az Óbudai zsinagógában tartott előadóestjét Bálint András.
Bálint András (Pécs, 1943. április 26. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, versmondó, színházigazgató, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Bálint 1985 és 2016 között, több, mint harminc évig igazgatója volt a kiváló költőről elnevezett Radnóti Miklós Színháznak. Wikipédia |
Bálint András számára az általa előadott közismert versek (Járkálj csak halálraítélt!, Nem tudhatom, Sem emlék, sem varázslat, Hetedik ecloga, Töredék…), melyek nagy részét az érdeklődő nézők sokasága együtt citált a művésszel, nemcsak a magyar líra meghatározó alakját idézték fel, hanem felelevenítették magának Bálintnak is zsidóságával való vívódásokkal teli életét, családja által kikeresztelkedve. Csak úgy, mint ahogyan a költő naplójának részletei, levelei, a korabeli újságcikkek, a magyar zsidókat jogfosztottá tévő törvények szövegei is. Az előadó, akárcsak a származását nem tagadó Radnóti, hangsúlyosan mindig magyar művésznek tartotta magát.
Korának fojtogató légkörében – miképpen ez a Bálint András által sokoldalúan felrajzolt portréból is kiderült – Radnóti számára is világossá vált, hogy az intézményesült gyűlöletkeltés, a többségi társadalomból kirekesztő zsidótörvények nyomán a zsidó származástól való adminisztratív eltávolodás, tragikus módon mit sem ér.
Bálint András Radnóti estje – felesége Deák Krisztina rendezésében – 2007-től öt esztendeig szerepelt a Nagymező utcai teátrum műsorán úgy, hogy öt évnyi szünetet követően újból életre keljen. Erre a felújításra egy interjúban így emlékezett a művész:
„Öregedtem, picit más a rálátásom az identitás-problémákra. Változott a világ is, de az indulatom nem változott, ami a Radnótié. Amikor elkészültünk 2007 tavaszán és Fifi (Gyarmati Fanni a költő özvegye) eljött megnézni egy próbát, nagyon izgultam hogyan fogadja, ő ugyanis nem tartotta fontosnak ezt az egész zsidó-problematikát. Egyedül ült a nézőtéren és két perc után fölkiáltott: „hangosabban Andriskám!”. De a végén szeretettel megölelt és azt mondta, hogy ez heroikus vállalkozás volt.”
A színész, akit Radnóti katolizálását követő 11. napon kereszteltek meg, arra a riporteri kérdésre, hogy ma zsidónak tartja-e magát, némi töprengés után ezt válaszolta: „Letagadnám, és nem valami mélyen gyökerező félelemből, hanem mert nem szeretem a besorolást, egyszerűen magyar vagyok, és kész. Minden és mindenki az identitásom apró része. Ez a téma engem mindig érdekelt, és sosem kerül pont a végére, amíg élek.” Az óbudai frigyszekrény előtti produkció ezt a Bálint András egész életét végigkísérő vívódást kiválóan tükrözte.
A Kossuth-díjas színész, visszaemlékezett arra is, hogy jó két évtizede már járt az Óbudai Zsinagógában, mégpedig tévéjátékok felvételén, szereplőként, ugyanis a két évszázados műemlék, akkor nem a felekezeti célokat szolgálta, hanem 1978 és 2009 között a Magyar Televízió ötös számú stúdiójaként működött.
Az Óbuda Kult újabb eseménye kapcsán Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija köszöntőjében utalt arra, hogy a talmudi bölcsek a zsinagógát bét kneszetnek, a gyülekezés, az istentiszteletek házának tekintették, de egyidejűleg bét midrás, a tanulás, az élet háza is, amelyeknek elengedhetetlen feladata, hogy az élet, a kultúra háza is legyen és helyt adjon olyan eseményeknek is, mint a népszerű Bálint András előadói estje.