„Dicsérettel és hálával osztjuk meg az örömteli hírt: eljegyeztük egymást – Aliza és Leo.”
– írta Dee rabbi a közösségi médiában, csütörtökön bejelentve eljegyzését Aliza Teplitskyval.
A Judeában, Efrát városában élő rabbi szavait ezekkel a mondatokkal zárta: „És mindezért, Örökkévaló, Istenünk, hálát adunk Neked.”
A közösségi bejegyzéshez mellékelt fotón a pár boldogan mosolyog. Az eljegyzés híre különösen szíven ütötte az izraeli és nemzetközi közösséget, hiszen Dee rabbi neve összefonódott a tavalyi év egyik legsúlyosabb terrortámadásával és az azt követő példamutató kiállással a hit, az egység és az erkölcsi felelősség mellett.
Családi tragédia peszáhkor
2023. áprilisában, peszáh idején Lucy Dee és két lánya, Maia (20) és Rina (15) a Jordán-völgyön keresztül utaztak Tiberiasba családi vakációra, amikor palesztin terroristák egy járművel leszorították őket az útról a Hamra-csomópont közelében. Ezután kiszálltak, és közvetlen közelről tüzet nyitottak az autóra.
A két lány a helyszínen életét vesztette, édesanyjuk két nappal később halt bele sérüléseibe. Leo Dee rabbi és három másik gyermeke – Keren, Tali és Yehuda – egy másik autóban utaztak, így fizikailag nem voltak jelen a támadásnál.
Egy hónappal később izraeli biztonsági erők Nabluszban likvidálták a merénylet elkövetőit.
A zsidó nemzet összefogása
A tragédia után Dee rabbi fájdalma ellenére a nyilvánosság elé lépett, és a nemzetet egységre, hitre és szeretetre szólította fel. Beszédei és kiállása világszerte elismerést váltottak ki, és a későbbiekben izraeli küldöttként is képviselte a zsidó közösségeket a diaszpórában.
Jog útján a terror finanszírozása ellen
2024. márciusában a jeruzsálemi körzeti bíróság precedensértékű döntést hozott Leo Dee rabbi keresete nyomán: 50 millió sékel (kb. 13,7 millió dollár) értékű összeget fagyasztottak be, amelyet eredetileg a Palesztin Hatóságnak utaltak volna.
A kereset célja, hogy elszámoltathatóvá tegye a „pay-for-slay” néven ismert gyakorlatot. E gyakorlat során a palesztin vezetés havi támogatást folyósít elítélt terroristáknak és a merénylők családtagjainak. A rabbi jogi csapata szerint ez a rendszer közvetlenül ösztönzi a terrorcselekményeket, ezért a finanszírozás megszorítása kulcsfontosságú lépés lehet a jövőbeli támadások megelőzésében.
A döntés után Dee rabbi arra bátorította a többi áldozatot is, hogy éljenek jogi eszközökkel, és helyezzenek nyomást a Palesztin Hatóságra a terrorizmus anyagi támogatásának visszaszorításáért.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.