Támuz hónap 2-án van a Báál Sém Tov egy hűséges tanítványának, a nagy Náchmán rabbinak a 258. halálozási évfordulója. A szentéletű rabbi legendás életéből a Dei’ah veDibur archívumából idézünk.
Az 1700-as évek derekán Bródi városának ódon tanházában az Örökkévaló hű szolgálói közül a legnagyobbak gyűltek össze a szent Tórát tanulni. A szakállas, kopott kaftános alakok egyikét Náchmán rabbinak hívták, – a haszidok egyik legjámborabbika volt, aki a legfagyosabb teleken, amikor erre más senki képes nem volt, léket vágott a folyó jegén, s megmerült a vízben. Azt beszélték, hogy minden merülés után legalább egy órán át tapasztotta testét a tanház forró kályhájához, hogy testét újból mozgásra bírja.
Rabbi Náchmán valósággal kínozta testét, mígnem egy éjjel álmot látott, melyben az Örökkévaló megmutatta neki, hogy a világon kétféle orvos létezik: az egyik keserű gyógyszerekkel sanyargatja betegeit, míg a másik édes, nyugtató balzsamokkal kenegeti a szenvedőt. „A második módszer jobb, mint az első.”
Ébredés után Náchmán rabbi rájött, hogy ez csakis azt jelentheti, hogy el kell mennie a Báál Sém Tovhoz, hogy tőle szívja magába az élet bölcsességeit, mert az önsanyargatástól nem válhat jobb emberré. Így került Náchmán rabbi a Báál Sém Tov mellé, kinek egyhamar legkiválóbb tanítványává vált.
Évekkel később a nagy haszid mester reb Náchmánt kezdte dicsérni az asztaltársaságnak, mire Náchmán rabbi hunyorgó tekintettel egyre közelebb és közelebb húzódott a Báál Sém Tovhoz. A haszidok csodálkozva nézték, hogy Náchmán rabbi ennyire önhitt lenne, hogy saját dicséretét közelebbről akarja hallani, de amikor a Báál Sém Tov észrevette a hallgatóság döbbenetét, akkor így szólt:
„Most csodálkoztok, azt hiszitek, Náchmán rabbi hiú. Pedig bizony azért jön közelebb mert egy szót sem hall a dicséretéből. Azt hiszi, hogy Tórát magyarázok, azért húzódik egyre közelebb, hogy tanulhasson. Könyörgött az Örökkévalónak, hogy soha saját dicséretét ne hallhassa, s a kegyelmes Isten teljesítette kívánságát. Most pedig figyeljétek meg, amint befejezem dicséretét, s újra Tórát mondok, ő visszatér a helyére, az asztal legtávolabbi sarkába, mert ott is tisztán fog hallani.”
S így is történt, amint a Báál Sém Tov a hetiszakasz-magyarázatra tért, Náchmán rabbi arca felragyogott, s visszatért helyére.
A történet kapcsán többen emlékezni véltek Náchmán rabbi egyik életbölcsességére is, mely szerint az embernek sosem szabad törekednie arra, hogy mások dicséretét kivívja, helyette viszont nem csupán tűrnie kell, hogy megszégyenítsék, de abból is képesnek kell lennie tanulni, hogy a hibáin javítatni tudjon.
Náchmán rabbi egész életében égető vágyat érzett arra, hogy Erec Jiszráélba, vagyis a Szentföldre utazhasson, hogy ott, a Világ Királyának palotájában szolgálhassa Istent. Szíve vágyát mégis sokáig halogatta, s csak a Báál Sém Tov halála után zarándokolt a Szentföldre. Az utazással kapcsolatban a korici Pinchász rabbi megjegyezte, hogy míg Náchmán rabbi Lengyelországban tartózkodott, a cári gonosz hódítások sikertelenek maradtak, ám azon a napon, amikor reb Náchmán átkelt a Dnyeper folyón, az oroszok megszállták az országot és keserves időszak köszöntött a zsidókra.
Reb Náchmán fárasztó útja után szukkot előestéjén érkezett Tiveriába, ahol az ottani szefárd zsidók segítettek a jeles vendégnek a Sátoros ünnep méltó megünneplésében. Érkezésükkel viszont aszály kezdődött, és a török pasát, – aki addig barátságosan viszonyult a zsidókhoz – meggyőzték, hogy a szárazságról az újonnan érkező askenáz rabbi tehet, mert ő fekete mágiával irányítja az időjárást…
A pasa erre ultimátumot adott a zsidóknak, hogyha három nap múlva nem érkezik eső, akkor örök időkre elűzi őket Tiveriából. A kétségbeesett zsidók reb Náchmánhoz mentek, aki viszont egy cseppet sem ijedt meg. „Gám zu letová! – Ez is csak a jó érdekében történik!”
A rabbi a város melletti barlanghoz ment imádkozni, ahol Chijá rabbi és fiai vannak eltemetve. A kaftánjába burkolódzott zsidón sok török gúnyolódott, egyik még külön meg is fenyegette, hogy ha nem lesz eső, akkor öszvérével tiporja agyon…
Rabbi Náchmán több tanítványa is követte mestere példáját, s imádkoztak az Örökkévalóhoz, hogy mutassa meg végtelen hatalmát a hitetlenek számára. Ám a harmadik nap végével az ég kékjét még egy foltnyi felhő sem zavarta meg. Viszont mire a rabbi és tanítványai a város kapujához értek hirtelen jött gomolyfelhőkből kezdett ömleni az eső. A pasa pedig csodálattal borult le Náchmán rabbi elé, aki figyelmezette a török urat, hogy itt csak Egyvalaki, az Egy Élő Isten csodáját látja. Így szentelte meg az Örökkévaló nevét Rabbi Náchmán, aki nem sokkal később visszaadta lelkét Teremtőjének.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.