A zsidó történelem során pészah ünnepe gyakran vált a szabadság reményének és az ellenállás szimbólumává – még a legtragikusabb időkben is. A holokauszt alatt, a náci rémuralom árnyékában, zsidók ezrei próbálták meg – sokszor életveszélyben – megünnepelni a szabadság ünnepét.
Legyen szó gettókról, bujkálásról, hadszínterekről vagy koncentrációs táborokról, a pészah megtartása egyfajta csendes lázadás volt az embertelenséggel szemben. Ismerkedjenek meg néhány lebilincselő, az ünnephez kötődő dokumentummal a JewishPress.com oldalán, Saul Jay Singer gyűjtéséből.
Pészah ne legyen az üres szavak ünnepe
1934-ben, a holokauszt előestéjén Joseph Herman Hertz, a brit főrabbi, pészahi beszédében a „szolgaság kenyeréről” szóló hágádai sorokat a következőképpen értelmezte újra: „Ez az év is a szolgaság éve – most, amikor német testvéreink mélybe zuhantak: megalázva, üldözve, gyűlöletbe fojtva.” A rabbi nemcsak az együttérzésre, hanem tettekre szólított fel: adománygyűjtésre, mentésre és arra, hogy a pészah ünnepe ne legyen üres szavak ünnepe.
Amerikai katonák és az „új fáraó” elleni harc
Az amerikai hadseregben szolgáló zsidó katonák számára pészah különös jelentéssel bírt. Sokuk számára ez volt az első alkalom, hogy otthonuktól távol, idegen földön, egyedülálló körülmények között tartották meg az ünnepet. A Zsidó Jóléti Bizottság több mint 100 ezer katonának szervezett széderestét, még a frontvonal közelében is.
Egy különösen emlékezetes alkalom 1945-ben történt: március 28-án, alig egy hónappal Németország kapitulációja előtt, a 42. gyalogos hadosztály több mint 1500 fő részvételével tartott szédert a németországi Dahnban. Ez volt az első nyilvános zsidó vallási eseményt az országban 1933 óta. A széderhez „Szivárvány Hágádá”-t („Rainbow Haggada”) nyomtattak, a vacsorát katonai szakácsok főzték, és német civilek szolgálták fel.
A hadosztály parancsnoka, Harry Collins tábornok így írt katonáinak: „Mint őseitek egykor, ti is harcoltok a szabadságért egy új fáraó ellen. Isten adja, hogy jövőre szeretteitekkel, egy szabad világban ünnepelhessétek a pészahot.”
V-postán küldött pészahi képeslap
A háború alatt a V-posta – azaz „Victory Mail” – tette lehetővé a katonák számára, hogy üzenetet küldjenek haza. Az egyik ilyen 1944-es képeslap Észak-Afrikából származik: a rajzon egy amerikai zsidó katona vonul büszkén előre, miközben a háttérben az egyiptomi üldözők épp elsüllyednek a Vörös-tengerben. A szöveg fölötte: „A szabadság ideje”. A párhuzam világos: ahogy az ősi Egyiptomban Isten megszabadította a népét, úgy győzik le most a nácikat.
Jeruzsálemtől Sanghajig
Egy másik megindító emlék egy 1944-es távirat két jeruzsálemi zsidó gyermektől, Trude és Jacquy Rathsprechertől, akik a háború miatt távol lévő szüleiknek Sanghajba írtak: „Gyönyörű szédert ünnepeltünk. Bizakodunk, hogy hamarosan látjuk egymást.” Sanghaj – a világ egyik utolsó vízummentes menedéke – több mint 20 ezer zsidó menekültet fogadott be.
Szabadnak lenni – bárhol
Pészah hagyománya évszázadokon át arra tanította a zsidó népet, hogy az emlékezés nem passzív cselekedet. A holokauszt éveiben ez a tanítás vált élő valósággá: amikor egy zsidó család egy pincében, egy katona egy lövészárokban, vagy egy gyermek egy gyereklap sorait olvasva ünnepelte a szédert, nemcsak a múltra emlékezett – hanem a jövőbe vetett hitet is őrizte.
Ahogy a Hágádában áll: „Aki éhes, jöjjön és egyék.” Ez nemcsak ételre, hanem reményre is szól. A reményre, amely még a legsötétebb időkben is világított.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.