Palesztin propaganda a zsidó Aurórában

Sajátos filmvetítést tartanak pénteken egy zsidó tulajdonban lévő, zsidó értékeket hirdetni hivatott budapesti alternatív klubban: az Occupation 101 című film Izrael és a zsidóság ellen kelt hangulatot.

“Május 5-én (…) a nemrégiben szerveződött Budapesti Szolidaritás Palesztinával csoport (BpSzPal) szeretne bemutatkozni első nyilvános eseményével, és a 2006-os Occupation 101 című dokumentumfilm vetítésével. Bár az alkotás több, mint 10 évvel ezelőtt készült, mondanivalója mégis fájóan aktuális és releváns napjaink helyzetét tekintve” – írja beharangozójában a filmet bemutató Auróra közösségi központ. Az esemény Facebook-oldalán aztán kiderül, hogy a filmvetítést a közel negyven fős palesztin csoport nem egyedül, hanem az Aurórával közösen szervezi.

Hogy mit kell tudni a magyarországi palesztinbarát szervezetről, azt szintén az Auróra oldalán olvashatjuk el: “Friss, Budapesten működő csoport, ami a palesztinok jogait és nemzeti törekvéseit támogatja az emberi jogok és a nemzetek közti szolidaritás nevében. Céljuk ezen eszmék és az ehhez kapcsolódó témák terjesztése a magyar közegekben, illetve egy szabad Palesztina közös támogatása.” Nem teljesen világos, hogyan illik az Auróra küldetéséhez egy ilyen csoport meghívása, az viszont kérdéseket vet fel, hogy miért épp egy hírhedt, Izrael- és zsidóellenes “dokumentumfilmmel” kedveskedik a klub a közönségének.

Az Auróra alternatív közösségi házat 2014-ben indította el a Marom Klub Egyesület, céljuk “civil platformok és befogadó terek” létrehozása, ezenkívül “a társadalmi igazságosság eszméi, valamint az aktivizmus élmény-, közösség- és művészetalapú gyakorlatainak népszerűsítése.” A Marom kezdeményezéséről két éve a Haaretz, idén februárban pedig a Jewish Telegraphic Agency is közölt terjedelmes cikket.

Mindkét írás kiemeli, hogy magyar zsidók új generációja próbál ily módon új életet lehelni a zsidó közéletbe, segítséget nyújtva számos más civil szervezetnek, így roma, meleg vagy migránsokat segítő csoportoknak is. Vezetőjük, Schönberger Ádám elmondása szerint a judaizmus vallási megközelítésén túl megpróbálnak szekuláris, emberi jogi témák felé is nyitni. Bemutatkozásukban olvashatjuk, hogy a Marom “egyetért Izrael Államának létjogosultságával és Izraelt a zsidó kultúra központi forrásának tekinti.” Támogatójuknak számít a Masorti Olami zsidó világszervezet éppúgy, mint a zsidó identitás és Izrael állam támogatását hirdető UJA-Federation of New York, valamint a Soros-féle Open Society Foundations.

Igen különös tehát, hogy egy elkötelezett zsidó ifjúsági szervezet egy olyan film bemutatását teszi lehetővé – ráadásul bármiféle elhatárolódó vagy távolságtartó kommentár nélkül -, amelybej tartalmáról kis utánjárással könnyen informálódhatott volna. Az antiszemita jelenségeket monitorozó ADL elemzése szerint az Occupation 101 egy olyan “Izrael-ellenes propagandafilm, amely eltorzított történelmi áttekintést nyújt az izraeli-arab konfliktusról, hogy Izraelt örök agresszorként, a palesztinokat pedig örök áldozatokként mutassa be.”

A filmben prominens (részben zsidó) Izrael-ellenes aktivisták szólalnak meg, így pl. a híres szélsőbalos nyelvész, Noam Chomsky, akik Izraelt elnyomó, apartheid-rendszert fenntartó államnak nevezik. Izraelt a filmben erőszakos, illegitim, gyarmatosító területhódítóként ábrázolják, a palesztin terrorizmus pedig vagy nem létezik, vagy ha igen, akkor a körülmények igazolják az erőszakot, hiszen az öngyilkos merénylet “a gyengék fegyvere.” A film készítői természetesen találtak “hiteles”, Izrael-ellenes ortodox rabbit is a Naturei Karta gyülekezetből, aki elmondja, hogy a cionizmus a valódi probléma, hiszen annak megjelenése előtt zsidók és arabok békében éltek Palesztinában.

Az uszító dokumentumfilm nyíltan párhuzamot von Izrael és a korábban fajgyűlölő Dél-Afrika között, “szeparációs falnak” nevezi a terror miatt felhúzott biztonsági kerítést, és a “megszállás” ellen küzdő erőszakos palesztin intifádát a világ más emberi-jogi, civil küzdelmei közé illeszti. Mindeközben szót sem ejt pl. a Gázát évek óta kormányzó Hamász pusztító, terrorista tevékenységéről, vagy arról, hogy a “megszállt területek” elleni palesztin harc lényegében arról szól, hogy egész Izraelt megszállt területnek tartják. Különösen szégyenteljes, hogy a filmben a palesztinok “elnyomását” képileg Jézus szenvedéseihez, a keresztre feszítéshez hasonlítják, felelevenítve az egyik legklasszikusabb antiszemita toposzt.

A Budapesti Szolidaritás Palesztinával csoport egyébként Facebook-oldalának tanúsága szerint az Auróra-beli rendezvény előtt ellátogat egy belvárosi tüntetésre is, hogy így “fejezze ki szolidaritását az éhségsztrájkot tartó palesztin foglyok mellett.” Azon másfél ezer szélsőséges palesztin mellett állnak ki tehát, akiket április 17-én (“a Palesztin Foglyok Napján”) a hírhedt gyilkos terrorista, Marwan Barghouti mozgósított az akcióra.

Ami az apartheid vádat illeti, éppen a napokban nyilatkozott a Vöröskereszt egyeik vezetője, hogy annak semmilyen alapja nincsen. „A Vöröskereszt nagyon is közelről ismerte a dél-afrikai apartheid rezsimet, és bárkinek válaszolunk, aki szerint ma Izrael egy apartheid állam: Nem, itt nincs apartheid. Az itteni rezsim nem az egyik faj másik feletti felsőbbrendűségére épült; és nem tagadják az emberi jogokat az úgynevezett faji alsóbbrendűség nevében” – jelentette ki a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságának Izraelbe delegált vezetője, Jacques De Maio.

Munkatársunktól

Kép: A bemutatott propagandafilm plakátja

 

 

 

  • Küldés emailben