Izrael vezető tudományos és mérnöki egyeteme pénzügyi és mentális támogatást nyújt azon diákjainak, akiket az állam tartalékos katonáinak tömeges mozgósítása keretében a Hamász terrorcsoport elleni harcra hívott be – írja a nocamels.

A Technion – Izraeli Technológiai Intézet 6 ezer sékelt (550 ezer forint) ad minden olyan diáknak, aki sürgősségi behívót kapott. A finanszírozást tandíjakra, a Technion kollégiumainak bérleti díjára és egyéb kapcsolódó kifizetésekre szánják. A támogatást azok kapják, akik legalább 30 napot szolgáltak október 7-től a szemeszter kezdetéig.

„2500 hallgatót mindent hátrahagyva sürgősségi behívóval mozgósítottak, hogy biztosítsák a biztonsághoz és nyugodt élethez való jogunkat ebben az országban”

– mondta a Technion elnöke, Prof. Uri Sivan.

„Fontos, hogy mindegyikük tudja, hogy a Technion teljes közössége szintén mozgósítva lett és harcba szállt értük” – mondta Sivan

„Nagyon büszkék vagyunk Önökre, tartalékos katonáinkra, bízunk Önökben, és várjuk, hogy biztonságban hazatérjenek”

– üzente a professzor.

A háború kitörése óta a Technion már eddig is egy sor ösztöndíjat és juttatást nyújtott a tartalékosként szolgáló hallgatóknak, többek között teljes mentesség a kollégiumi díj fizetése alól október és november hónapokra.

Fotó: Flickr

Megszakítás