Ha éppen nem tiltanák be az egészet, Magyarországon is hasznos kiegészítés lenne.

Joshua Meier minden bizonnyal az egyik legtermékenyebb húsz éves fiatalember. Szerepelt a CNN “Nyolc gyermek, aki az orvostudomány jövőjét jelenti” című műsorában 2014. májusában, majd negyedik helyezett lett a Nemzetközi Tudományos és Tervezői Vásáron (ISEF), később az első díjat szerezte meg a sejt- és molekuláris biológia kategóriában.

A New Jersey állambeli Teaneckben, modern ortodox családban nevelkedett Joshua jelenleg a Harvard Egyetem másodéves hallgatója kémia és informatika szakon. Ott folytatja azt a kutatását, mely az Intel díját hozta el a számára, emellett alapított egy hajléktalan gyermekeket segítő alapítványt, továbbá kimagasló eredménnyel szerepelt a nemzetközi bibliaversenyen (Chidon HáTánách), és ha ez nem lenne elég, akkor közben gyakornok egy pénzügyi technológiai cégnél, a szabadidejében pedig iPhone készülékekhez ír programokat.

A múlt héten indította el új telefonos applikációját TaxiLater néven, mellyel sokak érdeklődését felkeltette. Az ingyenes alkalmazás segítségével egy későbbi időpontra foglalhatunk Über gépkocsit, mely az eredeti szolgáltatásban eddig nem volt lehetséges. A program rögtön igen sikeressé vált, és 4.5 pontos értékelést kapott a felhasználóktól. A szaklapok is elismerő kritikával illették, beválasztották az “5 alkalmazás, melyet nem hagyhatsz ki” listába.

Josh álma az volt, hogy olyan applikációval rukkoljon elő, mely az emberek mindennapi életét teszi könnyebbé. Felfigyelt rá, hogy az Über-t használók közül sokan nem szeretik, hogy csak közvetlenül az utazásuk előtt tudnak gépkocsit rendelni. A TaxiLater nem az első alkalmazás, amely erre a problémára igyekszik megoldást találni. 2015-ben TimeTravel néven indult egy program, melyet azonban hamarosan megszüntettek, mert megsértette az Über előírásait. Josh ezért a céggel szorosan együttműködve fejlesztette ki az applikációját, hogy az ilyen problémának elejét vegye.

Az alkalmazás úgy működik, hogy a felhasználó elindítja a TaxiLater-t, aztán az Über felületén folytatja a rendelést, a megszokott térképpel, melyen látható az illető aktuális tartózkodási helye, és megjelölhető az utazási célpont, illetve a kívánt gépkocsi kategória is. Az újdonság abban rejlik, hogy ezután lehetőség nyílik megadni az utazás pontos (későbbi) időpontját is. Sőt, több, jövőbeli rendelést is leadhat az ügyfél.

Talán azt gondolhatnánk, hogy a vallásos zsidó életvitel nem kedvez az efféle hivatásnak, de Josh erről az ellenkezőjét gondolja. “A rendelkezésre álló idő szempontjából természetesen nehezebb dolgom van” – mondja, a Tóra előírásai szerint folytatott napi rutinjára utalva. “Sok különböző feladatom van a nap során. De azt hiszem, hogy a vallási kötelezettségek teljesítése inkább segíti a koncentrációt. És ha nem lenne sábát, akkor biztosan végigdolgoznám az egész hetet” – tette hozzá.

A felmerülő nehézségek ellenére Josh nem hiszi, hogy a tudományos kutatás és a tóratanulás egymást kizáró tényezők lennének. Sőt, szilárd meggyőződése, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Számára a judaizmus volt az, amely a tudományokban való elmélyülésre sarkalta. A tóratanulás szerves része az állandó kérdésfeltevés és a válaszok utáni kutatás, mely a tudományos világra is jellemző. “A tudomány és a Tóra között nagy a hasonlóság. Nem csak tudni akarjuk a válaszokat, hanem a világot is jobbá akarjuk tenni” – összegezte hitvallását.

Forrás: Jew int he City