Közös online szemináriumot tartott Tel-Aviv és Dubaj egy-egy kiemelkedő egészségügyi központja. A téma a női egészség volt, tájékoztat a jns.org. Az esemény központjában a számos nőt érintő PCOS, a policisztás ovárium szindróma állt és a régió minden területéről vonzott érdeklődő egészségügyi szakembereket.

 

Policisztás ovárium szindróma 

(PCOS, Stein–Leventhal-szindróma) egy női endokrin, vagyis hormonrendszert érintő betegség.[1] Elnevezésből csak a petefészek megbetegedésére következtethetünk, de a PCOS ennél jóval összetettebb, rövid- és hosszútávú szövődményekkel járó anyagcserezavar. Kialakulásában szerepe van a genetikai hajlamnak és az életmódnak, mint például helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, túlsúlystressz. Forrás: Wikipédia

 

Az online szeminárium érdekessége a téma mellett az volt, hogy most először jött létre ilyen jellegű együttműködés egy izraeli kórház (a Sebá Egészségügyi Központ, Tel Hásomer) és egy dubai kórház (Medcare Női- és Gyermekkórház) között.

„Az egészségügy olyan ágazat, melyben a siker attól függ, hogy emberek hogyan tudnak együttműködni annak érdekében, hogy a páciens számára a lehető legjobb eredményt szolgáltassák”

– mondta a Medcare Kórház és Egészségügyi Központok igazgatója, dr. Shanila Laiju.

„A mostani együttműködési modell alkalmazásával, melyben különböző országokban praktizáló egészségügyi dolgozók osztják meg tudásukat, képesek leszünk haladó egészségügyi ellátást biztosítani pácienseinknek a Medcare Női- és Gyermekkórházban.”

Az együttműködéshez vezető utat a 2020-ban aláírt Ábrahám-egyezmény tette szabaddá. A Sebá Kórház ezt követően mind az Egyesült Arab Emirátusokkal, mind pedig Bahrainnel kapcsolatba lépett. A hangsúly mindkét esetben az egészségügyi oktatáson volt, mondta el Joel Hár-Even, a Sebá igazgatója. „Úgy találtuk, hogy a Medcare az egyik legnagyobb egészségügyi rendszer, mely az oktatásra fókuszál, emiatt partneri kapcsolatunk és együttműködésünk Dubaj, az Egyesült Arab Emírségek és további országok tekintetében is nagyon fontos” – mondta, hozzátéve, hogy terveik szerint a kórházak a továbbiakban egyéb módokon is együttműködnek majd.

Címlapkép: SHVETS production from Pexels

Megszakítás