Ha majd kitágítja az Örökkévaló, a te Istened határodat, amint szólt hozzád és te azt mondod: Húst ehetnék, mert lelked vágyik húst enni, lelked minden vágya szerint ehetsz húst. Ha távol lesz tőled a hely, melyet kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened, hogy nevét odahelyezze, akkor vághatsz marhádból és juhaidból, melyeket az Örökkévaló neked ad, úgy amint én neked parancsoltam, és ehetsz kapuidban lelked minden vágya szerint. Csak amint eszik a szarvast és az őzet, úgy edd azt, a tisztátalan és a tiszta együtt eheti azt. Csak légy erős, hogy ne egyél vért, mert a vér a lélek, azért ne edd meg a lelket a hússal. Ne edd meg, a földre öntsd, mint a vizet. Ne edd meg azt, hogy jó dolgod legyen neked és fiaidnak utánad, midőn azt teszed, ami helyes az Örökkévaló szemeiben. Csak szentségeidet, melyek lesznek neked és fogadalmaidat vidd és menj el arra a helyre, melyet kiválaszt az Örökkévaló. És készítsd el égőáldozataidat, a húst és a vért, az Örökkévaló; a te Istened oltárára; áldozataid vére öntessék az Örökkévaló; a te Istened oltárára, a húst pedig megeheted. (5Mózes 12:20-27)

Furcsa kifejezést olvasunk a Reé hetiszakaszban. Vajon miért mondja azt a szöveg, hogy az ember lelke arra vágyik, hogy húst egyen? Az Örökkévaló a teremtéskor csak a növényeket adta az embernek táplálékul, ám igen hamar bebizonyosodott, hogy az ember húsra is vágyik. Ezt láttuk többek között Noách (Noé) esetében, amikor az Isten engedélyezte az embereknek a hús fogyasztását is. Ez a motívum a pusztai vándorlás során többször is visszatért, amikor a zsidók lázadoztak a manna ellen, húst akartak enni, vagy visszavágytak az egyiptomi húsosfazék mellé.

A Tóra ennek megfelelően számos helyen foglalkozik azzal, hogy milyen állat húsát és hogyan szabad megenni. Bár a kósersági törvények csakis a zsidókra vonatkoznak, az élő állatból kivágott hús tilalma olyan fontos, hogy bekerült a sevá micvot bnéj Noách, vagyis Noé fiainak hét törvénye közé. Ezek azok a parancsolatok, melyek a Tóra szerint nem-zsidókra is vonatkoznak.

Azt is megtudjuk a fenti szövegből, hogy a vér maga az élet, és ezért tilos az embernek elfogyasztania, ehelyett a földre kell önteni és be kell takarni azt. A rabbinikus hagyomány további megkötéseket hozott a hús kóserságával kapcsolatban, és pontosan meghatározza, hogyan és milyen eszközzel kell levágni az állatot, hogyan kell kisózni a húst, hogy ne maradjon benne egy csepp vér sem.

A zsinagógákban ezen a héten felolvasott Reé hetiszakasz még egy aspektusát kínálja az állatok levágásának. A Tóra ugyanis különbséget tesz az állatok áldozati, illetve fogyasztási célokra való levágása között. Az áldozatként bemutatható állatok halmaza kisebb a kóser állatokénál, hiszen minden áldozati állatnak kósernak kell lennie, viszont nem minden kóser állat alkalmas arra, hogy a Szentélyben mutassák be áldozatként. A négylábúak közül csupán a marha, a juh és a kecske, a szárnyasok közül pedig egyedül a galamb szerepelhetett áldozati állatként. A másik különbség az, hogy míg a fogyasztásra szánt állatok bárhol levághatók és elfogyaszthatók, áldozatot csak és kizárólag a jeruzsálemi Szentélyben mutathattak be annak felépülésétől fogva. Azt, hogy ki és melyik részét ehette meg, szintén a Tóra törvényei szabályozzák. Voltak áldozatok, melyekből csak a papok részesülhettek, másokat, például a peszách-áldozatot viszont azok fogyasztották el, akik hozták az áldozati állatot, ám mindegyiket csak a Szentély körzetében volt szabad megenni.

Bár, mint tudjuk, nap nap után várjuk a Messiás és vele együtt a végső megváltás eljövetelét, ami egyben a harmadik, örökké álló Szentély felépülését és az áldozatok visszaállítását is jelenteni fogja, ez még nem érkezett el. Így tehát áldozatokat nem tudunk bemutatni, de a kóserság szabályainak megfelelően levágott és feldolgozott húsból ízletes falatokat varázsolhatunk a szombati asztalra.

Omlós marhasült római tálban (Röé)

húsos, glutén- és tojásmentes

3 kg marhalapocka

3 nagy fej vöröshagyma felszeletelve

olaj a sütéshez

fűszerek: só, bors, őrölt koriander és néhány gerezd zúzott fokhagyma

1 pohár vörösbor

A római tálat vízbe áztatjuk. A húst mély serpenyőben, nagyon forró olajban minden oldaláról kérgesre sütjük. Ha kissé kihűlt, alaposan bedörzsöljük a fűszerekkel. A római tálból kiöntjük a vizet, beletesszük a húst, körberakjuk hagymával, letakarjuk, és 2 órán át 200 fokon sütjük. Két óra sütés után óvatosan aláöntjük a vörösbort, visszatakarjuk az edényt a fedőjével, és addig sütjük a húst, amíg megpuhul. Ha már kellőképpen puhának érezzük, a római tál fedelét leemeljük, és még 7-8 percig pirítjuk a hús tetejét. Ügyeljünk arra, hogy nehogy kiszáradjon, akkor jó az étel, ha kívülről kérges-ropogós, belülről azonban puha és  megőrzi a hús természetes nedvességét.

Ha elkészült, a húst éles késsel egyenletes vastagságú szeletekre vágjuk, és zöldséges kuszkusszal, krumplival, zöldségekkel, vagy rizzsel tálaljuk.