Május 9. és 11. között újra találkozhatunk Balatonon a hazai Chábád-közösség egyik legkedveltebb eseményén. Ugyanis újra lesz haszid hétvége a Balaton partján, mely ezúttal „A belső erő és öröm útja” címet viseli. A háromnapos sábáton házigazdái – ahogy azt már megszokhattuk – Oberlander Baruch rabbi és felesége, Batsheva rebecen, akik idén is különleges élményekkel várják az érdeklődőket.
A program tematikája idén is színes: szó lesz a balatoni zsidóság múltjáról, a régi zsidó balatoni borászatok örökségéről, a haszid életöröm szerepéről a modern világban, valamint a női szerepek változásáról – mindezt közösségi élményekkel és a Balaton nyugalmával egybekötve.
Az Oberlander házaspár nélkül haszid hétvége sem lenne
A hétvége lebonyolítása mögött ismét Batsheva rebecen gondos szervezőmunkája áll, aki idén is előadással várja a közösség hölgy tagjait. A szellemi irányt Oberlander rabbi tanításai adják, ahogyan eddig minden évben. A cél idén is az, hogy a résztvevők megtapasztalják, hogyan találkozhat a hagyomány, az öröm és az önismeret a mindennapokban.
Részvételi díjak:
- Felnőtteknek: 9000 Ft
- Pároknak: 16 000 Ft
- 16 éves korig: 5000 Ft
- 5 éves kor alatt: ingyenes
Aki már részt vett akár a ráckevei, pilisi vagy korábbi balatoni sábátonokon, tudja: ezek az alkalmak valódi közösségi ünnepek, így a helyek gyorsan betelnek, a jelentkezést érdemes mielőbb leadni!
Jelentkezés: vasvári@zsido.com
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.