A közösség, illetve a befogadó kultúra szokásaitól függően december 24-én vagy január 6-án déltől vagy délutántól (naplementétől) egészen éjfélig tart a nitelnácht. A név a latin natalis, születés szóból ered, és utal a karácsony ünnepének eredetére.
A középkorban és a kora újkorban a zsidók számára különösen veszélyes volt ez az este, amikor a templomban feltüzelt hívek gyakran támadták meg a helybeli zsidókat. Az erre az estére érvényes szokások ezért azokban a közösségekben, amelyek muszlim környezetben éltek vagy élnek, nem ismertek.
Napjainkban elsősorban a haszid közösségekben él tovább ez a szokás, máshol jobbára megfeledkeztek róla vagy nem tartják aktuálisnak.
Az ötödik lubavicsi rebbe, a rebbe Rásáb (1860-1920) nem nézte jó szemmel, ha valaki nem vette figyelembe ezt a szokást. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi egy 1990-ben elmondott beszédében a nitelnacht egy másik aspektusát emelte ki, nevezetesen azt, hogy ezen az estén a szokásosnál több klipá – a szentséget eltakaró spirituális héj vagy burok, másként tisztátalanság van jelen a világban azon események következtében, amit a világ népei ekkor ünnepelnek. Azért szokás ezen az estén tartózkodni a tóratanulástól, mert az általa keltett pozitív erők táplálhatnák, éltethetnék ezeket a negatív energiákat, amit viszont szeretnénk elkerülni. Cádikok, igaz emberek történeteit viszont szabad olvasgatni.
Mit tehet egy vallásos zsidó, ha nem nyúlhat szent könyvekhez? A Rebbe azt mondta, hogy az időt hasznosan és értelmesen kell eltölteni. Nagyon alkalmas például a sakk, mely fejleszti a memóriát és a gondolkodást, vagyis bölcsességet ad az embernek. További hasznos tevékenységnek tartotta a Rebbe a háztartásban való munkálkodást, elsősorban a varrást és természetesen a fokozott adakozást és jó cselekedetek végrehajtását.
Emellett furcsának ható szokás a vécépapír-tépkedés. A szombati törvények értelmében a perforált papírt nem téphetjük le szombaton, hanem szokás előre felvágott papírt használni. Vannak, akik arra használják a nitelnachtot, hogy hónapokra előre készülnek a szombatra, mintegy szent cselekedettel töltve ki a „semmittevés”, vagyis a tóratanulástól való tartózkodás óráit. Emellett szokás egy középkori könyvecske, a Toldot Jesu – Jézus története olvasása, amely a középkori zsidók szemszögéből írja le annak az embernek az életét, akinek a születését ünneplik a népek ezen az estén.
Vannak, akik a házastársi kapcsolatoktól is tartózkodnak ezen az estén – a fent említett negatív erők, klipák miatt –, viszont rengeteg fokhagymát fogyasztanak, amely a néphit szerint elhárítja a rossz, ártó erőket. Kárpátaljáról származó, idős zsidók mesélik, hogy gyermekkorukban ezen az éjszakán még a házból sem merték kitenni a lábukat, a rontó erőktől félve.
A harmadik lubavicsi rebbéről, a Cemách Cedekről mesélték, hogy egyszer Lubavics falujának a rabbija látogatta meg őt nitelnachtkor, és a rebbét a könyveibe temetkezve, elmélyült tanulás közben találta. A rabbi igencsak megdöbbent és felkiáltott:
„Rebbe, hát ma nitelnacht van!” Mire a rebbe felnézett és így válaszolt: „Ki kért meg arra, hogy közöld velem ezt az információt?”
A rebbe mindenesetre becsukta a könyvet és félbehagyta a tanulást.
Nyitókép: Braden Jarvis on Unsplash