Melyik lesz az első készpénzmentes ország? – teszi fel a kérdést egy internetes gazdasági portál. Segítségül annyit árul csak el, hogy nem Magyarországról van szó. Majd következik a megfejtés: Izrael lehet az első, ahol a készpénzt teljesen kiiktathatják a gazdaságból.

 A Zerohedge.com. szerint ugyanis ez lenne a kormányzat célja, mivel becsléseik szerint a feketegazdaság a GDP 20 százalékát teszi ki, amit ezzel a lépéssel radikálisan csökkenteni lehetne.
Svédországban már közel járnak ahhoz, hogy valóban készpénzmentes legyen a gazdaság: becslések szerint az összes tranzakció csupán durván 3 százaléka zajlik készpénzben. A tömegközlekedésben, az állami be- és kifizetéseknél, sőt, már egyes bankfiókokban sem lehet készpénzzel fizetni.

Magyarországon inkább futurisztikus kilátás, mint valóság a készpénzmentes gazdaság. A készpénzes fizetést ráadásul kormányzati intézkedéssel is ösztönzik, ilyen például az ingyenes készpénzfelvétel idei bevezetése. Nem véletlen talán, hogy készpénzben fuldoklik Magyarország. Izraelben eközben tavaly szeptemberben megalakult a kormányfő kabinetfőnökének vezetésével egy olyan munkacsoport, amely a gazdaság teljes készpénzmentesítéséért felel. Az országban felismerték, hogy a feketegazdaság kifehérítésének a készpénzmentesítés lehet az egyik legjobb eszköze.

Izraelben a tervek szerint a készpénzt fokozatosan vezetik majd ki. Első körben csak bevezető intézkedéseket tesznek: A vállalkozások közötti készpénzes vagy csekkes tranzakciókat 7500 izraeli új sékelben (körülbelül 500 ezer forintban) korlátozzák azonnali hatállyal, később 5000 sékelre csökkentik ezt. A magánszemélyek fizetési tranzakcióit 15 ezer sékel alatt engedélyezik csak. Ezen intézkedések megsértése bűncselekménynek minősül, és pénzbírság megfizetését vonja maga után.

Megszakítás