Aki hivatalos ügyet jön intézni az EMIH székházába, először Országné Friebert Hajnalka titkárságvezetővel találkozik. Kifogástalan eleganciájú, törékeny, mosolygós, ám határozott és energikus asszony, aki a vállán (és mondhatjuk a szívén is) viseli az szervezet mindennapi ügyeit. Három éve dolgozik a hitközségnél.

Országné Friebert Hajnalka: Nagyon szeretek itt lenni, sokrétű és érdekes a munka, sokféle emberrel kerülök kapcsolatba. Emellett Köves Slomó vezető rabbi mellet  személyi asszisztensként dolgozhatok, a teljes levelezés, a cégeink ügyei, utazás szervezés, beszerzések, mind hozzám  tartoznak. Korábban több helyen dolgoztam, de ez az első olyan munkahely, ahol zsidók közt lehetek, ahol nem kapok megjegyzéseket a hitem és származásom miatt. Otthon érzem magam ebben a közösségben.

Gut Sábesz: Ez a vallásosság honnan ered?

O.F.H. Ezt én hitnek és értékrendnek nevezném. Így neveltek. Szüleim holokauszt túlélők voltak, mindketten a vészkorszakban szerzett betegségek következtében, fiatalon haltak meg. A bátyámat fiatalon leszázalékolták a háborúban történt bujkálás során szerzett maradandó betegség miatt. Szüleim neológok voltak, hívők, tartották, közvetítették a zsidó értékrendet. Apámmal az Aréna úti zsinagógába jártunk, a zsidó ünnepeket pedig otthon, családi, vagy baráti körben ünnepeltük. Az EMIH-hel a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén keresztül kerültem kapcsolatba, elvégeztem egy nyári szemesztert, valamint egy őszit is. Ezek emléke mindig jó érzéssel tölt el, amikor az új résztvevők, beiratkozók ügyeit intézem.

G.S. Hogyan folytatódnak ezek a szép hagyományok a jelenlegi családodban?

O.F.H. Második házasságomban élek, férjem szintén holokauszt túlélő, neológ. Mi 2004 nyarán házasodtunk össze, őt Angliába köti a munkája, író, költő, műfordító. Szerencsére gyakran van itt, és én többször látogatom meg őt Londonban. Amikor együtt vagyunk, különös hangsúlyt fektetünk a péntek esti közös vacsorákra és az ünnepek megtartására, gyakran a fiamékkal együtt.

G.S. És mivel telik a szabadidőd, ha van ilyen?

O.F.H. Az unokáimmal, a családommal, zenehallgatással, tanulással és olvasással. A fiamnak három lánya, és egy fia van, a két nagyobbik lány, 21 és 25 évesek, tavasszal együtt alijáztak Izraelbe. A fiatalabb egy ideig szintén itt dolgozott az EMIH-ben.  Nagyon büszke vagyok rájuk, persze aggódom is, de sokan rajtuk tartják a szemüket, hiszen anyai ágon minden rokonom Izraelben él.  És hát, természetesen én is voltam már kint náluk azóta, hogy kivándoroltak.

G.S. London, Izrael, nem megerőltető ennyit utazni munka mellett?

O.F.H. Egyáltalán nem, és főként nem érzem áldozatnak, hiszen a munkámat nagyon szeretem, a családomat is és utazni, látni, új helyeket megismerni szintén. És hála a modern technikának, számítógépeknek, akkor sem érzem magam kívül rekesztve, ha fizikálisan nem vagyok itt az EMIH-ben, hiszen a skype, az internet összeköt, követem az eseményeket, benne vagyok a vérkeringésben.

G.S. Akkor tehát maradéktalanul boldog vagy?

O.F.H. Igen, mert a munkám, a házasságom, a családom, az utazásaim, és nem utolsó sorban az EMIH közössége mind sikeresek, örömet okoznak. És az előzőeken felül legfontosabb az életben számomra: az eddigi értékrendem, a szeretet, a hit, az örömmel adni képessége, de kapni is szeretek.