Egy családi zsidó titok, amely generációkon át hallgatásra volt ítélve, ám a Preisz-lányok felnőttként döntöttek úgy, hogy megszólalnak és elmesélik történetüket Myers Tzivia rebecennek.
A (Un)ortodox Tziviával egyik legmegrendítőbb adásában Myers Tzivia rebecennek Mosoni-Preisz Judit és Preisz Éva Eszter először beszélnek közösen arról, hogyan öröklődött tovább a csend a családjukban, és miként vált a rejtett zsidó identitás lassan megélt, választott értékké, személyes, szakmai és közösségi utakon keresztül.
Myers Tzivia rebecennek az elhallgatás örökségéről meséltek
A (Un)ortodox Tziviával egyik adása két testvér történetét hozza el. Mosoni-Preisz Judit, közgazdász, és dr. Preisz Éva Eszter, pszichiáter, első alkalommal ültek le együtt egy műsorba, hogy nyíltan beszéljenek közös gyökereikről: a zsidó identitásról, amit sokáig elhallgatott az egész családjuk. Ahogy Mosoni-Preisz Judit fogalmaz:
„Zsidók vagyunk, de gyerekkorunkban erről otthon sosem esett szó.”
A Preisz család története tipikus példája a magyar zsidó középosztály 20. századi sorsának. A nagyszülők még vallásosak voltak, a szülők generációja azonban már a túlélés logikája mentén választotta a beolvadást. A gyerekek, Judit és Éva pedig egy olyan világban nőttek fel, ahol a zsidóság csak a sorok között volt jelen.
„Anyánk is zsidó, apánk is zsidó, de erről soha nem beszéltünk.”
Elhallgatott zsidó emlékek, öröklött szorongások
Az adás egyik legmegrázóbb része az, amikor Éva elmeséli, hogyan érintette őket az elhallgatás:
„Amikor 11 éves voltam, anyu egyszer azt mondta, hogy »mi nem zsidók vagyunk, hanem izraeliták«. Egy darabig azt hittem, hogy az valami más.”
A mondat groteszk humora mögött azonban súlyos családi és társadalmi mechanizmusok rejlenek. A hallgatás nemcsak a tényeket rejtette el, hanem azt az élményt is, hogy a zsidóság lehetne akár öröm, akár büszkeség.
„Sokáig azt hittem, hogy ez valami olyan, amit titokban kell tartani” – teszi hozzá Judit. És valóban, a holokauszt túlélők gyermekeinél gyakori jelenség az úgynevezett transzgenerációs trauma: a meg nem nevezett félelmek, szorongások átszivárognak a következő nemzedékbe. Éva pszichiáterként is sok ilyen esettel találkozott: „A meg nem beszélt dolgok nem tűnnek el, csak mélyebbre mennek.”
Az első felismerések: csendből zsidó közösségbe
A testvérpár felnőttként kezdett el visszanyúlni a gyökerekhez. Judit így emlékszik vissza:
„Először zsidó ismerőseim voltak, aztán zsidó barátaim, aztán közösségem lett. Valahogy belecsöppentem, és onnantól már nem volt kérdés, hogy ott van a helyem.”
A fordulópont egyre világosabbá tette, hogy nem egyéni útról van szó, hanem egy generációs feladatról: gyógyítani, amit elrejtettek.
Éva útja a szakmai életén keresztül is kapcsolódott a zsidósághoz. „Amikor terápiás helyzetekben zsidó témák jöttek fel, egyszer csak azt vettem észre, hogy a saját történetemen gondolkodom.” Nemcsak visszatalált a közösséghez, hanem ma már annak aktív tagja, aki másokat is kísér ezen az úton.
A választott identitás szabadsága
A Preisz testvérek történetének legszebb része, hogy a zsidó identitás már nem megörökölt teherként nyomja a vállukat, hanem választott értékké vált. Judit így fogalmaz:
„Egy ponton világossá vált, hogy ez nem szégyen, hanem érték. A zsidóság nemcsak egy múltbéli dolog, hanem a jelenem is.”
Az adás során végig ott lebeg a kérdés: mit kezd a harmadik generáció ezzel az örökséggel? A válasz nem egyszerű, de bátorító. Éva szerint „meg lehet tanulni beszélni róla, sőt: muszáj is.” A zsidóság akkor tud eleven lenni, ha kapcsolódunk hozzá, akár ünnepek, akár közösségi események, akár tanulás révén.
És valóban: mindketten olyan közösségek részei ma, ahol a zsidóság élő valóság, nem egy múltidéző címke. Judit részt vesz tanulókörökben, ünnepeken, szervez eseményeket is, míg Éva terapeutaként is fontosnak tartja a zsidó identitás tudatosítását.
„A zsidóság nemcsak hagyomány, hanem élmény is lehet. És egyre inkább az is.”
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.