Szentendre macskaköves utcáin, az egymáshoz simuló házakban működő megannyi galéria és kávézó között találunk egy különleges, teljesen egyedi intézményt. Ez a szentendrei Zsidóház, másnéven: Cháj Galéria.
Ez a hely azonban nem egyszerűen a formálódó szentendrei zsidó közösség zsinagógája és központja: egyszerre feltörekvő művészeti kiállítótér és a környékbeliek, valamint a turisták között egyre népszerűbb kávézó. A Cháj Galéria 2021 óta megannyi izgalmas kiállításnak adott otthont miközben a fiatal Myers rabbiházaspár valódi közösséggé formálta a szentendrei és környékbeli zsidó családokat.
Így született meg a Cháj Galéria
A központ tervei már jó pár éve elkezdtek körvonalazódni. Erről Myers Mendy rabbi beszélt a Reggeli Tárlat műsorában.
„Eredetileg még jóval a Covid előtt terveztünk egy zsidó közösségi központot nyitni, és a helyi zsidóságot megerősíteni és támogatni. Úgy indult, mint egy praktikus kezdeményezés: Szentendre a festők városa, akkor legyen egy zsidó művészeti galéria is. Fontos tény, hogy Szentendrén a 20. századi híres művészek közül sokan zsidó származásúak voltak. Úgy gondoltam, hogy ez így helyes, és így lehet beilleszkedni a helyi kultúrába, támogatni a művészeket és a művészetet.”
Csakhogy a kulturális projektből hamarosan valódi elhivatottság lett: „Nagyon gyorsan kiderült, hogy ez engem igazán érdekel, és talán van is érzékem hozzá. Szenvedélyes dolog lett belőle – talán a családom egy kicsit bánja is, mert ez egy olyan hobbi, amit nem lehet abbahagyni. Minden művésznek van valami különleges mondanivalója. Most már évente 5–6 kiállítást szervezünk, főleg kortárs magyar, zsidó származású vagy a zsidósághoz kötődő művészeket mutatunk be.”
A szentendrei rabbi a pozsonyi rabbi fia
Myers rabbi Pozsonyban nőtt fel, az ottani lubavicsi küldöttek gyermekeként. A művészet nem volt idegen számára, bár elég más irányt vett, mint a családja:
„A családomban sok zenész van – ez az oldal erősebben van jelen nálunk. Én ebből kimaradtam. […] A művészetnek számomra az egyik fő eleme, hogy benne van az alkotó. Ha ez hiányzik, akkor az nem művészet – legalábbis számomra. És azt tapasztalom, hogy zsidó művészeknél a zsidóságuk szinte mindig valamilyen formában jelen van az alkotásaikban” – magyarázta a fiatal rabbi a rádióinterjúban.
„Többen kérdezték már, hogy miért pont zsidó származású művészeket állítok ki, és miért nem zsidó művészetet. Sokáig nem tudtam erre válaszolni, de egy beszélgetés során egy művésszel, sikerült megfogalmazni. Azt mondtam: ha valaki meg akarja tudni, mi a zsidóság, az nyisson ki egy könyvet – van elég híres, ismert könyv –, és elolvashatja. De engem nem ez érdekel. Engem az érdekel, hogy egy-egy ember hogyan éli meg a zsidó identitását. Hogyan hat rá, hogyan viszonyul hozzá, mit érez benne.”
A Cháj Galéria most kezd befutni
A zsinagógaként is szolgáló kiállítótérben (vagy kiállítótérként is szolgáló zsinagógában) ezúttal is egy ilyen kiállítás van, bár szokatlan módon nem magyar az alkotó. De erről később, most térjünk vissza arra, hogy mostanra már kezd ismertté válni a Cháj Galéria.
„Már terjedt a hír, hogy mi ezzel a témával és ezzel a művészkörrel foglalkozunk. Klimó Péter [akinek tavasszal volt sikeres kiállítása a galériában – a szerk.] tavaly vette fel a kapcsolatot velünk, és nagyon szerényen nem is említette, hogy a híres festő, Klimó Károly fia, akinek Szentendréhez is kötődése van. Amikor találkoztunk, és megmutatta a műveit, azonnal megfogott. Ami különleges benne: nem vászonra vagy papírra fest, hanem rozsdás acélra, fémlemezekre – talált tárgyakra. Ezeket nem csak háttérként használja, hanem beleépíti őket a képbe. Nem fest túl sok színt, inkább egyszerű fehér olajfestékkel dolgozik, és kihasználja a rozsda foltjait is. Mintha nem ráfestene, hanem kihozná a képet az anyagból.”
A zsinagóga miliője sokszor maga is része a kiállításnak, így volt ez a Bocsánat címet viselő Klimó kiállításon is „a zsinagógaként is működő galériába egy olyan sorozatot választottunk, ami csak a kézről szól – különböző kézfogásokat ábrázol. Ezek imaszerű vagy szimbolikus mozdulatok. Festészetileg is kihívás szépen kezet festeni, tehát eleve technikailag is figyelemre méltó. Tizenegy kép van a sorozatban, mindegyik más kézfogás. És annyi érzelem van bennük: szorongás, megbánás, fájdalom, együttérzés. Csak a kezeket látjuk, de olyan mélység sugárzik belőlük, hogy tudtam: ezt a kiállítást azonnal be kell mutatnunk.”
Myers rabbi sokat tanult a művészetről
Myers rabbi az elmúlt években sokat tanult a művészet nyelvéről, és örömmel osztja meg ezt a látogatókkal is. „A bocsánat számomra is fontos. Az anyaghasználat is ezt szimbolizálja: ma, ha valami elromlik, inkább veszünk újat, mintsem megjavítanánk. Ugyanígy működnek sokszor az emberi kapcsolatok is. Pedig amit újraépítünk, sokkal szebb és mélyebb lehet, mint az új. A patina, a múlt nyoma, egy olyan kapcsolaton vagy tárgyon, ami kihívásokon ment keresztül – az igazán különleges.”
A kiállított alkotások sokszor meg is vásárolhatók, ez pedig a kiállításszervezési koncepció része is.
„Igyekszünk úgy válogatni, hogy amit kiállítunk, az elérhető legyen. Ez fontos a művészeknek is – különösen most, amikor sokan nehéz helyzetben vannak. A műkereskedelemben a rekordárak gyakran nem a művészekhez kerülnek. Érdemes támogatni őket, és ha valami megérint, akkor otthon is öröm ránézni nap mint nap. Ez érzelmi befektetés – és talán egyszer pénzügyi is, de nem ez a lényeg.”
Persze nem csak a látogatókat ragadja meg ennyire egy-egy alkotás, sokszor a galéria vezetőjét is: „amikor egy művész kiállít egy galériában, gyakran ajándékoz egy művet a gyűjtemény számára, de volt olyan, amikor én magam is vásároltam, mert annyira különleges volt az adott alkotás. Most az utóbbi két kiállításból is volt olyan kép, amit úgy éreztem, nem engedhetek el.”
Klimó Péter kiállítását egy kissé rendhagyó tárlat követte, mivel az alkotó ezúttal nem magyar, azonban határozottan zsidó. A kiállítás létrejötte pedig jól mutatja, hogy a galéria kezd beépülni a kulturális élet vérkeringésébe. Erről a Gut sábesz magazinnak nyilatkozott Myers rabbi:
Így került Yaacov Agam képbe
„Körülbelül két évvel ezelőtt, műgyűjtő barátaimon keresztül ismertem meg Yaacov Agam munkáit – nagyon megtetszettek nekünk a feleségemmel. Egy eladásra bizományba átvett képe annyira megtetszett nekünk, hogy meg is vásároltuk. Innen indult a kiállítás ötlete. Több ismerősünk is gyűjti a műveit, és olyan jelentős alkotásaik vannak tőle, hogy úgy éreztük, érdemes lenne kiállítást szervezni ezekből. Külföldi alkotók munkáit általában nehéz és drága idehozni, de ezek viszonylag elérhető közelségből érkeztek, így megvalósíthatónak tűnt az ötlet.”
Eredetileg a tavalyi év decemberére tervezték a kiállítást, ám hirtelen jobb lehetőség kínálkozott. „Múlt év közepén részt vettem egy megnyitón a Vasarely Múzeumban, ahol az egyik kurátor odajött hozzám, és említette, hogy követi a munkámat, tetszenek neki a galéria projektjei és a feleségem, Tzivia videói is a közösségi médiában.” A fiatal műgyűjtő-rabbi később felvette a kapcsolatot a kurátorral, hogy segítségét kérje „szakmai szempontból értelmezni Yaacov Agam és Victor Vasarely kapcsolatát – hiszen egy időben éltek Párizsban, hasonló stílusban dolgoztak, és ugyanabban a galériában állítottak ki.”
„Ahogy erről beszélgettünk, felmerült, hogy valójában komoly tematikus kapcsolat is van a két művész munkássága között, és a múzeum részéről is megfogalmazódott az érdeklődés egy közös kiállítás iránt” – idézi fel Myers az eseményeket. – „Így végül elhalasztottuk egy kicsit a kiállításunkat, hogy beleilleszthető legyen az ő programjukba is. Én közvetítettem a művek ügyében, de természetesen a kurátori munka az ő feladatuk volt – ők állították össze a tárlatot. Így valósult meg ez a közös kiállítás.”
A mindkét alkotó műveit felvonultató kiállítás a Vasarely Múzeumban november 30-ig látható, míg a Cháj Galériában egy kisebb válogatás tekinthető meg Yaacov Agam műveiből, augusztus 7-ig. A galéria egy katalógust is tervez kiadni a tárlathoz, amely tartalmazza a bemutatott műtárgyakat is.
A nyári szünet remek alkalom kisebb-nagyobb kirándulásokra. Budapestről remek egynapos kiruccanást tehetünk Szentendrére, és immár nem kell magunkkal vinni az egész napra való elemózsiát sem: a Cháj kávézóban laktató szendvicsek, ínycsiklandó, helyben készült sütemények (nekem a karamellás sajttorta a kedvencem!), hűsítő italok és persze fantasztikus kávék várnak bennünket. Ne hagyják ki!
Steiner Zsófia interjúja eredetileg az Egység magazin 187. számában jelent meg.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.