Az emberi lét egyik legalapvetőbb helyzetében mondott áldás.
A mosdóhasználat utáni áldás nem egy vicc, hanem egy nagyon mély és komoly dolog, megmutatja, hogy a zsidó hagyomány milyen mélyen tiszteli az emberi testet és az élet törékenységét.
A test és a lélek egysége
A judaizmus nem választja szét az életet szellemi és fizikai részekre. A test nem csupán egy „átmeneti eszköz” a szentség felé, hanem az a hordozó, amelyen keresztül a szentség valóban megélhető.
Az alapvető testi funkciók elismerése a test természetes rendjének tiszteletben tartása.
Az élet apró csodái
A hétköznapok során hányszor gondolunk el az emésztésről, a keringésről vagy a különböző testrészek által végzett kiválasztási folyamatról? A legtöbbször nem és épp ez a lényeg.
A mosdóhasználat utáni áldás felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyi testrésznek és szervnek kell tökéletesen, csendben és folyamatosan működnie ahhoz, hogy egy ember éljen.
Az áldás utána jön, nem közben
Az áldást soha nem a fürdőszobában mondjuk el. A judaizmus ragaszkodik a méltósághoz és a magánszférához. A hála azután jön, amikor kilépünk a fürdőszobából. Ekkor állunk meg, hogy elismerjük, mennyire könnyen történhetett volna baj és mégsem történt.
Ebben a csendes pillanatban nincs helye az egónak. Az intelligencia, az erő vagy a spiritualitás nem írja felül a biológiát. Minden ember, státuszától függetlenül, ugyanazon törékeny testrészekre, szervezetre támaszkodik.
Isten a hétköznapokban
A judaizmus nem korlátozza Istent csak a tökéletes pillanatokra. Az isteni jelenlétet a sebezhetőségben, a kényelmetlenségben és a szükségben is felismerjük.
Ha Isten csak a tökéletességben lenne jelen, az élet valódi, hétköznapi része ki lenne zárva a szentségből. Ez az áldás azt üzeni, hogy a szentség az emberi élet része, még a test karbantartása közben is.
Forrás: Judaism Unpacked
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.