Rengeteg videója, produkciója, tánca és dala után Montana Tucker az utolsó ember, akitől azt várnánk, hogy dokumentumfilmet forgasson Auschwitzban – írja az Arutz7 cikkére hivatkozva a Neokohn.

„Nem hiszem el, hogy zsidó!” – gyakran hallja ezt a fiatal nő, amiről azt mondja, hogy frusztrálónak találja.  Montana büszke zsidó gyökereire és a generációkon átívelő örökségére. Nagymamája holokausztról szóló történeteit hallgatva nőtt fel, ezért nagyon fontos volt számára, hogy ellátogasson azokra a helyekre, ahol nagyszülei túlélték a második világháború szörnyűségeit, és ahol annyi szenvedés és pusztítás történt.

Montanának sikerült egy egyedülálló dokumentumfilmet forgatnia a lengyelországi és auschwitzi útjáról, amely nagy nyilvánosságot kapott a közösségi médiában (a dokumentumfilmet több részletben töltötte fel a TikTok-oldaláraide kattintva tekinthető meg az első rész).

Bár hozzászokott a filmezéshez és a forgatókönyvekhez, a smink, a koreografált tánc és az éneklés után hirtelen egy másik oldalát mutatja meg a mintegy tizenkét millió követőből álló, egyre növekvő követőtáborának.

Nem fél kijelenteni a világnak, hogy zsidó és büszke rá.

A közösségi média királyok világában, ahol az influenszerek istenekké válnak a követőik számára, és milliós szerződések kötik őket szponzoraikhoz és jól kigondolt imázsukhoz, Montana képes volt szembe menni az árral. Amikor Kanye West antiszemita botrányai újabb és újabb hullámokat vetettek a közösségi médiában, Montana már az auschwitzi útjáról szóló doku-sorozatának szerkesztésével volt elfoglalva, majd csendben, de határozottan közzétette a sorozatot az interneten.

A lépése tökéletesen időzített volt, üzenete pedig erőteljes. A gyűlöletkeltés helyett igyekezett nevelni a követőit. Montana egyszerűen emlékeztette bonyolult közösségi média felhasználókat arra, min mentek keresztül a zsidók a holokauszt idején. Mindezt annak ellenére, hogy tudta: az Auschwitzról szóló dokumentumfilmjének népszerűsítése káros lehet az imázsára és a karrierjére nézve.

„Csak hihetetlen dolgok jöttek ki ebből”

– mondja Montana, és úgy tűnik, nagyon büszke arra, amit tett, és mindazokra az emberekre, akiket megérintett és inspirált a történetével.

Fotó: Montana Tucker Facebook

Megszakítás