Jonatán Spitzer, a Vörös Dávidcsillag egyik mentőse vitte el az ünnepet agyonhajszolt kollégáihoz.

Spitzer Jeruzsálem környékén dolgozik mentőtisztként. A mentőszolgálaton belül ő koordinálja a Chábád tevékenységét, többek közt purimi csomagokat, vagy peszách előtt maceszt oszt szét. Idén rájött, hogy a járványhelyzet miatt éppen azok maradhatnak ki teljesen az ünneplésből, akiknek a leginkább szüksége van rá. Így mentőautója mögé mobil szukkát kötött, és az ország több pontjára is elutazott vele, hogy ünnepi hangulatot vigyen az áldozatos munkát végző mentősök napjaiba, szó szerint házhoz szállítva az ünnep megtartásához szükséges sátrat. Spitzer az ország több részén is megfordult autója mögé rögzített ünnepi sátrával. Jeruzsálemben és környékén, valamint az ország központi környékén is számos helyen járt, sőt, még az északi országrészbe is eljutott, és több regionális központban is volt. A Vörös Dávidcsillag több száz dolgozója teljesíthette Spitzer szukkájában a sátorban ülés micváját, természetesen egy kis evés-ivással egybekötve.

„A mentőszolgálat munkatársainak nagyon tetszik a szukka. Sokan úgy érezték, hogy az extrém mennyiségű munka miatt kimaradnak az ünnepből. Számomra nagyon fontos vállalás ez. Jókedvre deríti az embereket, és az együttlét érzését adja meg mindazoknak, akik részt vesznek benne. Amikor az izraeli autópályákon mentem, sokan dudálással és mosollyal fejezték ki tetszésüket, amint észrevették a mentőautó mögé kötött ünnepi sátrat.” – mondta Spitzer. Eli Bin, a mentőszolgálat vezérigazgatója pedig így kommentálta a kezdeményezést: „Miközben kezeléseket nyújtunk, ellátjuk, illetve kórházba szállítjuk a koronavírusos betegeket, otthonokban végzünk teszteket, ellátjuk a vészhelyzeteket és természetesen elvégezzük a rutin kezeléseket is, hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy egy pillanatra megállhatunk, és átélhetjük az ünnepet. Mindannyian azt reméljük, hogy a koronavírus okozta krízis hamarosan véget ér, és mire a következő zsidó ünnep megérkezik, már nem kell aggódnunk miatta.” – Végül hozzátette: „A Vörös Dávidcsillag alkalmazottai és önkéntesei nevében boldog ünnepet és jó egészséget kívánok az izraeli polgároknak.”

A mobilsátrak készítése és az ünnep minél több zsidóhoz való eljuttatása akár csak néhány perc erejéig is, az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneersohn rabbi szezonális kampányai közé tartozott. Amikor 1953-ban meghirdette e kampányt, a zsidó nép egysége lebegett a szeme előtt. A Rebbe gyakran megjegyezte, hogy szukotkor a legtanultabb és a legegyszerűbb zsidók egyaránt kiköltöznek az ideiglenes kis sátrakba. A Talmud a nagy szukkáról beszél, melyben az egész nép összegyűlhet, mivel az ünnepi sátornak csak a magassága meghatározott, a szélessége és a hosszúsága bármekkora lehet. Ugyanez az egység mutatkozik meg a négy növényből álló ünnepi csokorban is, amit Spitzer a mentőszolgálat első mobilsátrában szintén a sátorba betérők rendelkezésére bocsájtott.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás