Noach Muroff rabbi, new haveni középiskolai tanár visszaadta a tulajdonosának! 

Muroff rabbi az irodájába keresett asztalt, mikor rábukkant egy megfelelőre egy internetes használtcikk árusító oldalon. Megvásárolta, de csak otthon derült ki, hogy az asztal éppen nem fér át a dolgozószoba ajtaján. Hiába próbálták áttuszkolni, végül kénytelenek voltak szétcsavarozni az asztalt.

Ekkor, legnagyobb meglepetésükre, egy zacskóba csomagolt pénzkötegre bukkantak a fiókok mögé csúszva. A 150 dollárért vett asztal – 98 ezer dollárt rejtett. „Egymásra néztünk a feleségemmel, és azt mondtuk, ez nem lehet igaz, ilyen csak a filmekben történik. – nyilatkozta a fiatal rabbi. – Azonnal tudtuk, hogy ezt a pénzt nem tarthatjuk meg.”

Rögtön felhívták az asztal eredeti tulajdonosát, egy középkorú nem-zsidó hölgyet, aki annak idején maga szerelte össze az újonnan vásárolt bútort. „Tudtuk, hogy az övé a pénz. Nem jutott szóhoz, amikor felhívtuk, hogy elmondjuk, mit találtunk.”

Az asztal eredeti tulajdonosa elmondta: mikor nem találta a fiók mögé csúszott zacskót, úgy gondolta, biztosan rosszul emlékszik, és máshova tette a megtakarított pénzét. Levelében, amiben köszönetet mondott a négygyerekes Muroff házaspárnak így fogalmazott: „Kedves Noah, nem tudom eléggé megköszöni a becsületességüket és a tisztességességüket. Nem hiszem, hogy ezen a világon túl sokan tették volna meg, azt, amit önök megtettek, amikor felhívtak engem. Szeretem azt hinni, hogy még maradtak jó emberek ebben az őrült világban, amiben élünk. Ön egyértelműen egyike ezeknek.”

Zsido.com / vosizneias.com

Megszakítás