Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe kiemelkedő szerepet játszott a holokauszt utáni zsidóság meghatározásában. De vajon mit mondott és tanított a Rebbe magáról a történelmi eseményről?
Mint nemzedékéből több millió embert, a lubavicsi Rebbét is személyesen érintette a holokauszt. Öccsét, Dov Bert agyonlőtték és tömegsírba dobták, zsidók tízezreivel együtt, akik a Dnyepropetrovszkba 1941 őszén bevonuló németek által elkövetett mészárlások sorozatának estek áldozatul. Szeretett nagymamáját és más családtagjait is megölték. A Rebbe sógornőjét, Sejnát is elveszítette. A fiatalasszony Treblinkában veszett oda férjével és örökbefogadott fiukkal együtt.
Isten miért tette lehetővé, hogy ez megtörténjen?
A témáról szóló írásaiban és értekezéseiben a Rebbe minden, a holokausztra vonatkozó teológiai magyarázatot elutasított. Mi lehet nagyobb önteltség és szívtelenség annál – kérdezte nem egyszer a Rebbe –, mint hogy „okot” keresünk ártatlan férfiak, nők és gyermekek millióinak megkínzására és halálára? Feltételezhetjük-e, hogy adható olyan magyarázat ilyen hatalmas mértékű borzalomra, mely elég kicsi ahhoz, hogy beférjen az emberi értelem véges határai közé? Csupán azt mondhatjuk, hogy vannak dolgok, melyek túlmutatnak az emberi elme véges territóriumán. Apósát ismételve a Rebbe többször elmondta: Nem az én dolgom, hogy igazoljam az Örökkévalót ebben a kérdésben. Csak maga Isten tud választ adni arra a kérdése, hogy miért tette lehetővé, hogy ez megtörténjen. És az egyetlen válasz, amit elfogadunk, jelentett ki a Rebbe, az azonnali és teljes megváltás, mely örökre elűzi a gonoszt a föld színéről, és elhozza az isteni teremtés benső jóságának és tökéletességének fényét.
A holokauszt a hit határozott cáfolata
Azoknak, akik szerint a holokauszt Isten létezésének és az isteni gondviselés cáfolata, a Rebbe így felelt: Éppen ellenkezőleg: a holokauszt minden, az emberen alapuló erkölcsiségben való hit határozott cáfolata. A háború előtti Európában a német nemzet testesítette meg a kultúrát, a tudományos haladást és a filozófiai erkölcsöt. És pontosan ugyanez a nép volt az, mely elkövette az emberiség legborzalmasabb bűntetteit! Ha másra nem is, a holokauszt arra megtanított, hogy az erkölcsös és civilizált lét csakis úgy lehetséges, ha hiszünk az isteni felsőbbrendűségben és elfogadjuk azt.
A Rebbe azt is mondta: Dühünk és kétségeink Istennel szemben mindazzal kapcsolatban, ami történt – ez önmagában erőteljes kinyilvánítása annak, hogy hiszünk Benne és az Ő jóságában. Mert ha nem lenne bennünk végső soron ez a hit, akkor miért lennénk dühösek? A sors kiszámíthatatlansága miatt? A világegyetemet alkotó részecskék véletlenszerű elrendeződése miatt? Azért, mert hiszünk Istenben, azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy van jó és van rossz, és hogy a jónak végül győzedelmeskednie kell és győzedelmeskedni is fog, kiáltunk fel, ahogy Mózes is tette: „Miért bántál rosszul a népemmel, Istenem?”
Ha a zsidósága iránt elkötelezett nemzedéket nevelünk fel, akkor győzünk
A legfontosabb dolog a holokauszttal kapcsolatban a Rebbe számára nem az volt, hogy miként érthetjük meg, vagy miért nem tudjuk megérteni azt, ami történt, de még csak nem is az, hogy hogyan emlékezünk az áldozatokra, hanem az, hogy mit teszünk vele kapcsolatban. Ha hagyjuk, hogy a fájdalom és kétségbeesés eltántorítson attól, hogy zsidók olyan új nemzedékét neveljük fel, akik elkötelezettek zsidóságuk iránt, akkor- ne adj Isten – megvalósul Hitler „végső megoldása”. Ha azonban újjáépítünk és a zsidóságára büszke, illetve a zsidósága iránt elkötelezett nemzedéket nevelünk fel, akkor győzünk.
Tévét hónap 10. napja a zsidó történelem egyik legtragikusabb napja. A teremtés 3336. évében (i. e. 425) tévét 10-én Nebukadnecár babilóniai uralkodó ostrom alá vonta Jeruzsálemet. Ennek az ostromnak a következménye volt a város megszállása, a Szentély lerombolása, és a zsidó nép kiűzetése saját földjéről. Ezért tévét 10-e mind a mai napig böjtnap, gyásznap és a megtérés napja. A modern időkben ezt a napot választotta ki Izrael Állam rabbinátusa a holokauszt áldozatainak általános „Kádis-napjává”, mivel közülük sokukról nem tudjuk, hogy mikor haltak mártírhalált. (A zsidó törvények szerint, ha nem ismerjük egy személy halálának napját, ki kell választani egy megfelelő napot, melyen elmondják az érdemében a Kádis imát.) A Rebbe egyszer egy tévét 10-i beszédének jelentős részében a holokausztról beszélt, és az e cikkben idézett gondolatok közül több is elhangzott akkor.
(forrás: chabad.org)
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 126. szám – 2020. január 1.