Saul és Joel arra a Weingarten Sándorra emlékezik, aki egyike volt annak a 23741 embernek, aki Ávráhám Zálmán Slomó Curef rabbi 1851-es meggyilkolása, vagyis a számlálás kezdete óta a zsidók több évezredes álmának megvalósulásáért, a zsidó hazáért adták életüket.

A „Rácim leMisná” – futunk a Misnához különleges izraeli kezdeményezés, mely a tanulás évezredes zsidó értékét köti össze a modern technikával. Anyaszervezete a Szulámot (korábban Háláchá Oktatási Központ) nevű intézmény, melynek célja, hogy innovatív, izgalmas módszerekkel, a mai fantáziát is megmozgató, a legmodernebb technológiákat felsorakoztató megoldásokkal ösztönözze a hagyományos szövegek tanulmányozását és erősítse a zsidó identitást szerte a világban. A szervezet alapítója és elnöke Álon Svut rabbija, ráv Joszef Cvi Rimon, igen elismert oktató és előadó. A programot több izraeli oktatási szervezet és az Oktatási Minisztérium is támogatja.

Módszereik közé tartoznak például az egy-egy misnai fejezetet feldolgozó, egész nyáron át futó kisfilmek, melyek a fiatalok számára is könnyen értelmezhető, kortárs környezetbe helyezik a tradicionális szövegeket, és fordulatos cselekményükkel magával ragadják a fiatal nézőket. A történetek napról napra bontakoznak ki, és a gyerekek a történethez kapcsolódó fejtörőket, vagy kreatív feladatokat is kapnak minden nap, melyek megfejtésével apró nyereményekhez is juthatnak a kitartó résztvevők. A gálaesttel végződő nyári programot egészítik ki az év közben elérhető, elsősorban az ünnepekhez kapcsolódó, rövidebb tanulási szakaszok, például szukotkor, hanukakor, vagy éppen jom házikáron alkalmából.

A program szervezői arra kérték a gyerekeket, hogy a felkínált misnai fejezetek közül válasszanak, és a szöveget tanulmányozzák, olvassák át a múlt heti holokauszt emléknap és a mai jom házikáron között. Hogy személyessé tegyék a tanulást, minden feliratkozó kapott egy, Izrael védelmében elhunyt személyt, és mindenki az adott hősi halott lelki emelkedésének szentelte a tanulását. Szokás ugyanis, hogy egy elhunyt személy érdemében, lelkének felemelkedését segítendő, az itt maradottak micvákat vállalnak magukra, adományt adnak, segítő, támogató célú intézményt alapítanak, vagy tanulnak az emlékükre: „leiluj nismát” – és itt következik az elhunyt neve. A tanulás természetesen nem a szöveg bemagolását, sokkal inkább annak értelmező tanulmányozását jelenti. Elhunytak emlékére elsősorban a Misna különböző fejezeteit szokás tanulmányozni.

Olvasóink már jól ismerik a hetente magyar nyelvű, a hetiszakaszról szóló kisfilmekkel jelentkező Sault és Joelt, akik természetesen ebből a programból sem maradhattak ki.

„A Tvul jom című traktátust választottuk, ami a Misna hatodik rendjében, a Tohárotban van. Ez egy elég rövid fejezet, de korábban soha nem tanultuk. Arról szól, hogy milyen szabályok vonatkoznak arra a személyre, aki már megmerült a mikvében [rituális fürdő], de még nem ment le a nap, és ezért még nem lehet teljesen tiszta. A ’tvul jom’ azt jelenti: aki nappal merült meg.” – magyarázzák. A zsidó szövegek tanulmányozásának hagyományos módját, a chávrutát, vagyis a tanulópárok módszerét választották a szöveg megismeréséhez: közösen, mondatról mondatra haladva olvassák és értelmezik a kétezer éves sorokat, gondolatokat és törvényeket.

És hogy kinek az emlékére tanulnak? Egészen véletlenül egy magyar származású, az 1948-as izraeli függetlenségi háborúban elesett hős jutott nekik:

„Weingarten Alexandernek hívták. Lehet, hogy Sándornak. A héber neve Simon Cvi volt, szülei Breindel, magyarul Blanka és Slomó voltak. 1924. április 15-én született Budapesten vallásos zsidó családban. Kedves, segítőkész és igazságszerető fiú volt, aki többeket megmentett a haláltól. Egészen addig segítette a vidékről Budapestre menekülő zsidókat, míg végül őt is elfogták, és munkatáborba vitték. Az ott szerzett sérüléséből egy keresztény orvos gyógyította meg, akivel barátságot kötött, magyar karszalagot kapott és így még több zsidónak tudott segíteni a megmenekülésben.” – meséli Joel, utána Saul veszi át a szót: „Alexander a földalatti mozgalomban is működött. Nem egyszer mentett ki egy-egy zsidót a már megindított menetekből azzal az indokkal, hogy fontos feladatot kell teljesítenie. Így mentette meg testvéreit és nagybátyját is. Néhány nappal Budapest felszabadulása előtt egy besúgó miatt letartóztatták, és a városon kívülre hurcolták, hogy ott megöljék. A lövés azonban csak megsebesítette, és a földalatti mozgalomban szerzett barátai segítségével végül eljutott a kórházba, és meggyógyult.”

„1947 májusában érkezett Izraelbe a Max Nordau hajó fedélzetén” – folytatja Joel a történetet. – „Jeruzsálembe utazott, és csatlakozott a Hágánához, ami egy katonai szervezet volt. Amikor 1948-ban, az államalapítás után kitört a függetlenségi háború, Alexander is részt vett a harcokban. Egyike volt a Jeruzsálemtől nem messze fekvő erőd, a Kásztel védőinek, a Náchson akcióban. Április 8-án rajtuk ütöttek az arab támadók, és zsidók és arabok kemény közelharcot vívtak egymással. Ebben a csatában esett el sok hősies bajtársával együtt 1948. április 8-án, héber dátum szerint a második ádár hónap 28. napján. Máále háChámisában temették el, és 1953 végén temették újra a Herzl-hegyen található katonai temetőben. Az ő emlékére tanulunk. Így közelebb kerültünk ahhoz, hogy mit jelent ez a nap, megismertünk egy hőst, és micvát is csináltunk az emlékére. ”

Emléke legyen áldott!

zsido.com