Az év első felében vita alakult ki a zsidó internetes platformokon a zsidó közösségi vezetők szerepéről. Ennek során Oberlander Báruch rabbi a Gut Sábesz magazinban és a zsido.com internetes portálon megjelentetett írásában azt vizsgálta, mit jelent a rabbik kezében levő nagy hatalom, milyen óriási változásokon ment át a történelem során és mi a hitközségek felépítésének hagyományos magyar modellje.

 

Mózestől a prófétákon át a királyságig

Kezdjük az első rabbival, Mózes mesterünkkel, aki teljhatalommal rendelkezett a zsidó nép fölött. Rabbi volt, aki vallási kérdésekben döntött1, bíró, aki ítélkezett a vitás ügyekben2, próféta, aki Isten szavát közvetítette és királyi hatalmat is gyakorolt3. Tanítványa és utódja, Jehósua nyitotta meg az utána következő generációk sorát, akik hasonlóképpen nagy hatalommal rendelkeztek, egészen Sámuelig bezárólag. Ekkor ugyanis megtörtént az első szétválasztás „állam és egyház” között és különvált egymástól a királyi szerep a prófétáétól4. Természetesen ez nem egy, a modern korból ismert szétválasztás, hiszen a zsidó király feladata elsősorban az volt, hogy betartassa és végrehajtsa a tórai törvényeket5.

A prófécia és a királyság megszűnése után fennmaradt a bíróság

Valójában a szétválási folyamat már Mózes idejében megkezdődött azzal, hogy apósa, Jitro javaslatára és az Örökkévaló jóváhagyásával a bírósági rendszert épített ki6. Így Mózesen kívül kijelöltek nagy tudású bírákat, akik válaszoltak kérdésekre és ítélkeztek az emberek ügyeiben. (Külön kérdés az, hogy Mózes ezek után is jogosult volt-e egy személyben ítélkezni, vagy ekkortól csak a bírósági rendszeren belül dönthetett a többi bíróval együtt7)

A II. Szentély fennállásának elején a prófécia megszűnt8, majd a Szentély lerombolásával a királyság is. Az egyetlen intézmény, ami fennmaradt, az a bírósági rendszer volt. Ez a rendszer két részre oszlik9: vitás pénzügyi kérdések esetén háromtagú bíróságra van szükség, ahol pedig büntetőjogi kérdéseket tárgyalnak, ott csak egy 23 tagú bíróság ítélhet az emberek fölött. (Bizonyos esetekben még egy 71 tagú bíróság is összeülhet10.)

A szmichá felhatalmazás

Amikor azonban vallási kérdésekről van szó, akkor egy bíró egyedül is dönthet (pl. kóser-e egy étel, szabad-e valamit megtenni szombaton, használható-e a tfilin stb.) Ezt a bírót nevezzük héberül rávnak, illetve rabbinak.

Ahhoz, hogy valaki betölthesse ezt a szerepet, megfelelő tudással kell rendelkeznie és meg kell kapnia a felhatalmazását (szmichát) egy vagy több idősebb, tapasztaltabb rabbitól. Az első szmichát az Örökkévaló adta Mózesnek, ő pedig ezt továbbadta a következő generációnak, felhatalmazást adva nekik, ők pedig továbbadták azt a tanítványaiknak és így ment tovább nemzedékről nemzedékre11.

Addig, amíg ez a lánc nem szakadt meg, három dologra adhatott felhatalmazást egy szmichá12: 1. vallási kérdésekről való döntéshozatal, 2. pénzügyi vitás kérdések eldöntése, 3. büntetőjogi kérdésekben való ítélkezés, ami tartalmazza pénzbírság13, botozás14 és halálbüntetés kiszabását is15. Idővel a lánc megszakadt és már senki nem rendelkezett az eredeti, Mózestől származó szmichával. Ennek egyik oka, hogy a rómaiak minden erővel próbálták meggyengíteni a zsidók önrendelkezési jogát és erővel léptek fel a felhatalmazó rabbikkal szemben. A Talmudban16 olvasunk olyan esetről is, amikor a szmichá átadásáért halálra ítélték azt is, aki adta és azt is, aki kapta, ezenfelül pedig a települést, ahol megtörtént az átadás, lerombolták.

A mai szmichák kialakulása és jogköre

Az eredeti szmichá megszűnésének idejében létrehoztak a bölcsek egy újabb szmichát. Ahhoz, hogy valaki ezt megszerezhesse, idősebb rabbik előtt kellett számot adnia a tudásáról17. A rabbik azt is megvizsgálták, mennyire alkalmas az illető a döntéshozatalra18. Ez az a szmichá, ami a mai napig létezik: vallási kérdésekben és pénzügyi vitákban való döntésre jogosítja fel a rabbit, de a büntetések kiszabására (akárcsak pénzbüntetésre) nem19.

Ez a szmichá is többféle lehet, attól függően, hogy mely területekre ad döntési jogkört. Általában háromféle területen való döntéshozatal jogát kaphatja meg vele a rabbi: vallási kérdések, házasság és válás, bírói felhatalmazás. További kiegészítéseket is kaphat, pl. szofér (tóramásoló) sakter (metsző) mohel (körülmetélő). Az ezekre a kiegészítésekre vonatkozó felhatalmazást nem a szmichá névvel illetjük, pl. a sakter vizsga esetében kábálá a felhatalmazás neve20.

Ahhoz, hogy elvégezze a munkáját, nem elég, ha a rabbi készséggel válaszol minden kérdésre, amit hozzá intéznek: neki kell megkeresnie az embereket és tanítani őket. Ahogy a Midrás mondja21: „Szükség esetén a szánhedrin tagjainak fém övet kell felvenni, felhajtani a nadrágjukat és Izrael összes városába elmenni egy-egy napra, megtanítani őket a helyes viselkedésre”. A rabbinak többek között erőteljesen fel kell lépnie a káros vagy destruktív viselkedéssel szemben22 és bizonyos esetekben joga van nyomást gyakorolni valakire azért, hogy megtérjen pl. olyan szigorú chérem (kiközösítés) kihirdetésével, amivel akár megtagadja a fia körülmetélését stb23. A rabbinak tehát tényleges hatalom volt a kezében, amivel szükség esetén büntetéssel is ki tudta kényszeríteni a vallási előírások betartását.

A rabbinikus feladatok állami korlátozása

A modern korban, ahogy az emberi szabadságjogok iránti igény egyre jobban kibontakozott, már nem fért bele az emberek világlátásába a rabbiknak ez a fajta uralma a híveik élete fölött. 1799-ben megjelent az állami rendelet, amely elvette a rabbiktól a chérem, a kiközösítés jogát. II. József 1783-ban hozott rendelete részben elvette a rabbiktól a chérem, a kiközösítés jogát, ezt pedig 1799-ben az uralkodó megerősítette és kiterjesztette. [Erre a rendeletre találunk több hivatkozást a rabbinikus irodalomban, lásd pl. Drásot Chátám Szofér24, aki azt írja 1811-ben, hogy ez „mar több mint tizenöt évvel ezelőtt történt”.]

A következő lépés a magyar rabbik hatalmának megnyirbálásában 1895-ben következett be, az állami anyakönyv bevezetésével, amely lehetővé tette a polgári házasságkötést – ezzel egyben megnyílt az út a vegyes házasságok előtt. Azonban ezek mellett a külső korlátok mellett a rabbi még mindig megmaradt a közösségen belül a vallási autoritásnak, aki útmutatást ad a hitgyakorlásban és minden más fontosabb kérdésben.

Ezek után meg kell vizsgálni azt a kérdést is, hogy ki gyakorolta a mindennapi hatalmat a közösség életében: ki és hogyan döntött építkezésekről, közösségi adókról és más egyéb nem vallási kérdésekről.

Frissen kiállított szmichák egy lubavicsi jesivában

Exilarchák Babilóniában és Egyiptomban

Itt kell megemlíteni a Babilóniában és Egyiptomban a zsidóknak az állam által is elismert vezetőjét, az exilarchát (Rés gálutá, a diaszpóra feje). Ezektől a nagy hatalmú vezetőktől megkövetelték, hogy rabbik és nagy tudású Talmudtudósok is legyenek egy személyben25. Ők azonban nem a közösségek mikroszintjén vezették a zsidóságot: az exilarcha feladata a teljes zsidóság képviselete volt az állam felé és ő felelt országos szinten az adókért, a bírák kinevezéséért stb. Bizonyos fokú autonómiát biztosított a zsidó közösségnek, így jogosult volt büntető ügyeket is kezelni. Ez az intézmény a 11., illetve a 12. században megszűnt.

 

A mindennapi döntések meghozói: a világi vezetők

A talmudi leírás szerint26 a közösség „világi” vezetését egy hét emberből álló testület (sivá tuvé háir, mai megfelelőjük: elöljárók) látja el, akiket a közösség nevez ki, konszenzusos vagy többségi döntés alapján. Több vélemény szerint szavazati joggal csak az adófizetők rendelkeztek, nem pedig minden család minden tagja27.

Ez a testület a teljes közösség nevében tevékenykedett és nemcsak a mindennapi vezetésre voltak jogosultak, hanem különböző rendeleteket is hozhattak28, illetve ők bonyolították le az új rabbi megválasztását is. Döntésük ellen nem lehetett fellebbezni, mert ők az egész közösség nevében beszéltek29 – azonban rendeleteik csak akkor voltak érvényesek, ha a rabbi jóváhagyta őket30. Vagyis minden olyan helyzetben, amely morális, tórai útmutatást igényelt, a rabbi felülvizsgálatára volt szükség, azonban a mindennapi operatív tevékenységbe nem folyt bele. Erre az adta a lehetőséget, hogy a testület tagjai csak megbecsült emberek lehettek, akiknek az erkölcsi fedhetetlenségét soha nem kérdőjelezték meg31. Így a napi teendőket önállóan is elláthatták, hiszen biztos volt, hogy a háláchát követve fognak majd dönteni, és csak a nagyobb horderejű kérdésekben volt szükségük a rabbi útmutatására.

 

A neológ rabbik szerepének átalakulása

Ez alapján a modell alapján működtek a zsidó hitközségek évszázadokon keresztül. Ez volt a helyzet (a korábban említett állami megkötéseket leszámítva) Magyarországon is addig, amíg meg nem alakult a kongresszusi zsidóság. Az új neológ irányzat azonban lefokozta a rabbit, a hitközség vezetőjéből alkalmazottat csináltak, aki a zsinagógai rendért felel. Innentől a rabbijaik véleményét nem kell kikérni a hitközség dolgaiban és az elöljárók nem feltétlenül olyan személyek, akik a vallásgyakorlás mellett kötelezték el magukat.

Ez volt az egyik kulcskérdés, amely megerősítette az ortodox és neológ szakadást, mivel előbbiek továbbra is elvárták, hogy a rabbi a hitközség spirituális vezetője legyen, akinek mérvadó a véleménye32.

 

A magyar zsidóság hagyományos vezetési modellje

A szakadás után az ortodox irányzat úgy épült fel, hogy az országos vezetés részben rabbikból, részben pedig a közösség nagyra becsült, befolyásos tagjaiból állt33. A hitközségi vezetés hagyományos magyar modelljének legfontosabb eleme, hogy a hit alapján áll, vagyis a világi vezetők is vallásos emberek, akik a magánéletükben is elkötelezték magukat a hagyományos életmód mellett és mindent szeretnének megtenni a vallásos zsidóság fejlődéséért, virágzásáért. Eszük ágában sincs olyat tenni, ami nem felel meg a háláchának, még akkor sem, ha az valamilyen formában hasznos lehetne a hitközségnek.

Az ő elkötelezettségük azonban önmagában nem elég, fölöttük áll a rabbi, aki a végső döntést meghozta minden olyan kérdésben, amit fontosnak ítélt. A világi vezetők végezték a mindennapi munkát úgy, hogy időről időre beszámoltak tevékenységükről a rabbiknak és útmutatást kértek tőlük a jövőre nézve. A rabbik nem is vették szívesen, amikor bürokratikus dolgokba vonták be őket, mert ezt időpazarlásnak tekintették. Teljes bizalommal kellett lenniük az elöljárók iránt, hogy idejüket a rabbinikus teendőiknek tudják szentelni: pl. a tóratanulásnak és -tanításnak vagy annak, hogy tanácskozásra és magánbeszélgetésekre fogadják a hozzájuk fordulókat. Az országoshoz hasonló rendszerben működött minden egyes ortodox hitközség is.

 

Rabbik és elöljárók munka közben

Két fiatalkoromban hallott történettel szeretném illusztrálni, mennyire nem szerették a rabbik, ha a hitközség bürokratikus dolgai elvonták őket a saját feladatuktól, mindkettő a kárpátaljai Huszton történt, ahol annak idején az egyik legnagyobb magyarországi ortodox hitközség működött. Az első történet a nagy tudásáról messze földön híres Schik Mózes rabbival (1807–1879), a MáHáRáM Sikkel történt. Egyszer bejelentkeztek hozzá a hitközségi vezetők, akik néhány fontos témát akartak vele megtárgyalni. A megbeszélés nagyon elhúzódott, annyira, hogy egyszer csak a rabbi idős édesanyja megunta a dolgot. Benyitott a szobába és szomorúan azt mondta: „Drága fiam, ha ilyen sokáig fogsz tárgyalni a hitközségi vezetőkkel, akkor nem fog maradni időd a tanulásra és tudatlan ám hoorec maradsz!”

A másik történet dédnagyanyám bátyjával, Grünwald Mózes rabbival (1853–1910) esett meg. A hitközségi vezetők egyszer időpontot kértek hozzá, hogy különböző témákat átbeszélhessenek vele. Mivel nem akart időt elvonni a tóratanulástól, december 24-én estére időzítette a találkozót. Ezen az estén, a Nittel náchton ugyanis nem szokás Tórát tanulni, így akkor jobban ráért az ilyen ügyekre34.

Gyerekkoromban láttam ugyanennek az éremnek a másik oldalát is, az elöljáróság által végzett felelősségteljes és időigényes munkát, mivel édesapám a pápai hitközség egyik vezető elöljárója volt élete végéig. Munka után gyakran csak gyorsan megvacsorázott és sietett a megbeszélésre, ahol az elöljárók maguk között megvitatták a fontos témákat. Csak akkor mentek be mesteremhez, Grünwald József rabbihoz (1903–1984), hogy kikérjék véleményét, amikor megszületett a döntésük, és az áldását akarták kérni hozzá.

Oberlander Báruch rabbi írása

1 2Mózes 18:13., 16.; 2 Uo.; 3 Maimonidész: A Szentély szabályai 6:11.; 4 Lásd 1Sámuel 10:19.; 5 Maimonidész: A királyok szabályai 3:5., 4:10., 11:4.; 6 2Mózes 18:21–26.; 7 Lásd Talmud, Szánhedrin 13b.; Toszáfot Jom Tov uo. 1:6.; Chátám Szofér responsum 7. kötet 13–14., 16. fejezet; 8 Szánhedrin 11a.; 9 Uo. 2a.; 10 Uo.; 11 Maimonidész: A Szánhedrin szabályai 4:1.; 12 lásd uo. 1., 8.; 13 Pl. 2Mózes 21:37., 223.; 14 5Mózes 25:2–3.; 15 Pl. 2Mózes 21:14–17.; 16 Szánhedrin 14a.; 17 lásd Sulchán áruch JD 242:4., 14.; Áruch hásulchán uo. 29. 18 Lásd Szánhedrin 5b.; 19 SÁ CM 1:1.; 20 SÁ JD 1:1–2. RöMÁ; 21 Táná döbé Élijáhu rábá 11. fejezet; 22 SÁ CM 2:1., JD 334:1.; 23 Uo. 6.; 24 1. kötet 226. oldal végén; 25 Lásd Rábénu Ávrahám ben háRáMBáM: Milchámot Hásém 107–108. oldal; 26 Mögilá 26b.; 27 Talmudic Encyclopedia [héber] 19. kötet 86–87. oldal; 28 Uo. 77–84. oldal; 29 Uo. 72–77. oldal; 30 Talmud, Bává bátrá 9a.; Tuvé háir 12:2.; TE uo. 97–99. oldal; 31 TE uo. 86. oldal; Tuvé háir 2. fejezet; 32 Ennek nagy irodalma van, lásd pl. Zchor jömot olám 1. kötet 338. oldal, Jakov Katz: Hákerá sölo nitáchá [A végzetes szakadás] 10. fejezet, Schweitzer Gábor írása és máshol; 33 Lásd Zchor jömot olám 2. kötet 167. oldal; 34 Nité Gávriél – Chánuká 406. oldal

Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 144. szám – 2021. július 1.