Egészséges, krémes, színezék- és édesítőszermentes epres-banánfagyi, amelyet még a legkisebbek is ehetnek.
Ha valaha is úgy érezte, hogy egy desszertnek egyszerre kell egészségesnek, finomnak, és természetesnek lennie, akkor ez a recept pontosan Önnek szól! Ez a házilag 5 perc alatt elkészíthető eper–banán fagyi tejes vagy párve változatban is elkészíthető, de ez csak azon múlik, hogy milyen tejszínhabot nyom a tetejére.
Az epres-banánfagyi hozzávalói (4–6 adaghoz)
- 3 közepes, érett (bio)banán
- 500 g friss, lédús (bio)eper
- Opcionális: kóser vagy vegán habtejszín (díszítéshez)
Így készítse el:
- Hámozza meg a banánokat, karikázza fel őket, majd tegye az egészet mélyhűtőbe legalább 3–4 órára, vagy akár egész éjszakára.
- Mossa meg alaposan az epreket. A felét tegye félre, a másik felét tisztítsa meg a szárától és fagyassza le ugyanúgy, mint a banánkarikákat.
Jöhet a turmixolás:
- Ha a gyümölcsök már megfagytak, tegye őket egy erősebb teljesítményű turmixgépbe: a három fagyasztott banánt, a 250 g fagyasztott epret és a 250 g friss epret.
- Turmixolja simára – időnként állítsa le a gépet és keverje meg spatulával, ha szükséges. A végeredmény egy selymesen krémes, jégkrém-szerű állag lesz, mindenféle hozzáadott cukor, színezék vagy mesterséges aroma nélkül. A banán íze szinte teljesen eltűnik az eper dominanciája mellett. Így azok is élvezni fogják, akik egyébként nem rajonganak a banánért.
Díszítés:
- Ha tejes fogás után kínálja: díszítse tejszínhabbal, reszelt étcsokoládéval vagy friss mentalevéllel.
- Ha párve desszertként tálalná húsos étkezés után: válasszon növényi alapú, kóser párve tejszínhabot.
Chaya Mushka rebecen és a fagyi
Joszef Yitzchok Holtzman rabbi, a lubavicsi küldött Brooklynban, a SUNY Downstate Orvosi Központban, személyes emlékeit osztotta meg a Chaya Mushka rebecennel való közeli kapcsolatáról, gondoskodásáról, valamint arról a válaszról, amelyet egy gyermeki kérdésére adott.
Történetem valójában még az én időm előtt kezdődött – édesapám, Jaakov Cvi Holtzman rabbi életével, és az ő kapcsolatával a Rebbével és a rebecennel.
Apám gyermekként élte túl a holokausztot, majd a háború után egy párizsi Chábád-árvaházban talált menedékre. Ott találkozott először Menachem Mendel Schneersonnal rabbival, a későbbi Mebbével, aki 1947-ben érkezett Párizsba, hogy onnan elhozza édesanyját New Yorkba. Tartózkodása alatt meglátogatta az árvaházat, és ott megvizsgálta a gyerekek tórai tudását, díjakat is osztva nekik.
Apám, aki akkor 13 éves volt, megragadta az alkalmat, és megkérdezte a Rebbét, vajon eljuthat-e Amerikába. Egy évvel később ez valóra vált, és apám megérkezett Crown Heightsba, ahol beiratkozott a központi Chábád-jesivába.
Egyenes út vezetett Chaya Mushka rebecenhez
1954-ben kezdődött az a különleges kapcsolat, amely édesapámat a rebecenhez is kötötte. Akkoriban a rebecen néhány hétre Európába utazott, és távollétében egy helyi szakács készítette el a Rebbe étkeit. Apámat bízták meg azzal, hogy minden nap elhozza és felszolgálja az ételt. A rebecen visszatérése után is folytatta a segítségnyújtást – körülbelül négy éven át segített a ház körül, ünnepi előkészületeknél, például peszáhra vagy szukotra. Az otthonuk az ő „második otthona” lett.
Apám elveszítette édesapját a háború alatt, édesanyja pedig messze, Európában élt. Így a rebecen szinte anyai szeretettel vette körül. Amikor apám elkezdett randizni, azt mondta neki:
„Nem helyes, hogy mindig ugyanabban az öltönyben mész el egy találkozóra.”
És adott neki egyet a Rebbe régi öltönyei közül – a Rebbe akkor már csak hosszú fekete kabátot (kapote) viselt, tehát az öltöny már nem volt használatban.
Amikor apám megnősült, a rebecen ezüst evőeszközkészletet ajándékozott neki. Még akkor is, amikor szüleim Belgiumba költöztek, a rebecen továbbra is törődött velük. Egy alkalommal, amikor hallotta, hogy apám beteg, Londonból küldetett neki egy különleges gyógyszert.
Később, amikor gyermekként New Yorkba látogattunk, mindig meglátogattuk a rebecent. Bár méltóságteljes, tekintélyes asszony volt, számunkra olyan volt, mint egy kedves nagynéni vagy nagymama.
Emlékszem egy látogatásra, amikor körülbelül kilencéves lehettem. A két testvéremmel játszottunk a házban, ami gyermekszemmel hatalmasnak tűnt. Megkérdeztem tőle:
„Azta, ilyen nagy házban laktok, de nincsenek gyerekek. Akkor minek ilyen nagy ház?”
Mielőtt válaszolt volna, már próbáltam korrigálni magam:
„Ja, persze, biztosan felnőttek már a gyerekek, és nem laknak itt.”
A rebecen válasza zseniális volt – egy kisfiúnak, aki nem is tudta, hogy illetlen kérdést tett fel, ezt mondta:
„Richtig, richtig. Ale chászidim zeinen di Rebbe’s kinder – Igazad van. Az összes hászid a Rebbe gyermeke.”
A kishúgommal is bölcsen és kedvesen bánt. Amikor egyszer fagyit szolgált fel nekünk, öcsém felajánlotta, hogy szed magának. Bár könnyen rendetlenséget okozhatott volna, a rebecen nem ezért mondott nemet. Ehelyett így válaszolt:
„Ha te szedsz magadnak, biztosan nem veszel eleget.”
És melyik kisgyerek tudna ellenkezni azzal, hogy többet kapjon?
Ilyen volt Chaya Mushka rebecen. Királynő – de számomra mindig a gondoskodó, szerető nagymamát jelentette.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További receptjeinket és cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.