Minden Zsidó Ablakban Chánuká Gyertya!

December 5. estefele gyújtjuk meg a nyolc chánuká-gyertya közül az elsőt. A több mint 2000 eves rituálénak igen sok magyarázata, filozófiai, vallási értelmezése van. Sok tudós (és tudálékos) könyvet írtak már róla és fognak még írni, de most nem erről van szó.

Most arról van szó hogy itt és most mit jelent a chánuká-gyertya. Mit jelképez, mit mond a szomszédoknak és – ez a fő – mit mond magának a zsidó embernek, asszonynak, gyereknek, aki meggyújtja?

Azt mondja, kiáltja messzire: ebben a házban zsidó él. Ez zsidó ház ablaka és ezért van benne Chánukákor chánuká–gyertya. Mások mást gyújtanak, nem chánuká-gyertyát. Mi chánuká-gyertyát gyújtunk, mert mi mások vagyunk – mi zsidók vagyunk.

Ha ez számunkra egyértelmű lesz, akkor másoknak is egyértelmű lesz. Ha mi nem fogjuk szégyelleni zsidóságunkat – akkor mások is tisztelni fognak bennünket kiállásunkért.

Tehát: minden zsidó ablakba chánuká-gyertyát 8 napon át!

 

A chánuká-gyertya lángja fényt áraszt és egy pici kis láng, egy csekély fény sok sűrű sötétséget oszlathat el. Feladatunk a világban meggyújtani és magasra tartani a Hit fáklyáját.

Chánuká készlet igényelhető a szerkesztőség címen.

Chánukai Egyveleg

* Ha összeszámoljuk a Tora betűit, kiderül hogy a 25. betű aBörésitből – az Or(Fény), ami a Chánukára utal.

* A pusztaságban épített Szentély (Miskán) felállítása Kiszlév 25-én fejeződőt be. Ezen a napon kezdődik a Bibliában Chánuká, a Fény ünnepe.

* Chágáj próféta korában ezen a napon fejezték be a (második) Szentély alapjainak letételét.

* A pusztabeli vándorlás során a 25. állomás Chásmoná volt, utalásként arra, hogy 25-én győzték le a Hasmoneusok a szír-görög hadsereget és szabadítottak fel a Szentélyt.

Chánukai Szokások

Szokás a chánuká-gyertyákat az ablakba tenni, hogy ezzel is demonstráljuk a csodát ami történt.

Szokás Chánukákor hogy az asszonyok nem végeznek semmilyen házi munkát amíg a gyertyák égnek, mivel a nőknek is részük volt a csodában (Jehudit révén).

Szokás Chánukákor a szokottnál több cédákát adni a nélkülözőknek.

Szokás Chánukákor tejes ételeket enni, annak emlékére, hogy Jehudit, aki Jochánán főpap lánya volt, tejjel és túróval altatta el az ellenség hadvezerét, Holofernest.

Megjelent: Egység Magazin 7. évfolyam 27. szám – 2014. július 29.

 

Megszakítás