Milyen feltételek mellett maradhat a mikvés munkában?

A rituális fürdők működése egy 18. századi dokumentum alapján

Mikvéket bemutató sorozatunk következő részében egy különleges kordokumentumot mutatok be, amelyből a rituális fürdők életének több különböző érdekességét ismerhetjük meg. A dokumentum egy 1795-ből származó németes jiddis és héber nyelven íródott kismartoni hitközségi jegyzőkönyv magyar fordítása, melynek kapcsán három témát fogunk tárgyalni. Oberlander Báruch írása

 

Mikve mint kiegészítő jövedelem

Régi alapelv, hogy a hitközségi alkalmazottak (rabbi1, kántor, sakter, sámesz stb.) fizetése több részből tevődött össze. Egy részét a hitközség fizette készpénzben, valamint természetben (cukor, liszt, só, kávé, tűzifa, előre meghatározott mennyiségben, ünnepi csokor Szukkotra stb.), másik részét pedig a hitközségi tagok fizették a szolgálataik után. Így a rabbi fizetése kiegészült pl. az esketésért, anyakönyvezésért kapott díjjal, sakternek fizettek minden egyes levágott állat után, a kántornak pedig pl. amikor felkérték szereplésre esküvőkön és, azt hiszem, temetésen is. A sámesz mindenféle dolgot árusított, pl. emlékszem, gyerekkoromban nála lehetett kapni bort kidusra sábesz előtt, és pl. a brisz utáni lakomán az a szokás2, hogy körbejár egy tányérral, és minden jelenlévőt megáld mi söbérách áldással, ami szintén plusz bevételt hoz neki.

(Érdekes, hogy ennek kapcsán találtam egy responsum könyvben3 a kérdést, hogy a lakomán részt vevő nem-zsidó városi jegyző is kaphat-e áldást a sámesztől. A rabbi válasza szerint meg lehet áldania, annyi különbséggel, hogy a bevezető formulát át kell alakítani arra, hogy „Az Örökkévaló, a világ teremtője áldja meg” őt, ne pedig a hagyományos „Aki megáldotta őseinket, Ábrahámot, Jichákot és Jákobot” szerepeljen, hisz ezek nem az ő ősei.)

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem fizetésen felüli juttatás volt, hanem eleve be volt kalkulálva az alkalmazottak bérezésébe, mintegy kiegészítő jövedelemként. Ebből kifolyólag a havi bevételük nem volt fix – ha több esküvő stb. volt, akkor több volt a bevétel, ha kevesebb, akkor kevesebb. Ebből adódik az a szigorú előírás4, hogy minden városban csak a helyi rabbi engedélyével szabad esketnie más rabbiknak – hiszen minden esküvő, amit nem ő tartott, az egy előre bekalkulált fizetés kiesését jelentette.

A kismartoni jegyzőkönyvben látjuk, hogy ott a kántor és a sámesz közösen vállalták a mikve működtetését és osztoztak az ebből származó bevételen. Mit jelent a mikve működtetése? Vannak a látható feladatok: gondoskodni róla, hogy a víz meleg legyen és készen álljon a használatra, takarítani, előkészíteni törülközőket stb.

 

A mikvés asszonyok

A női mikve körüli teendőket – ahogy a jegyzőkönyvből látjuk – a feleségeiknek kellett ellátni. Érintőlegesen már beszéltünk a mikvében szolgálatot teljesítő felügyelőnőkről a Kazinczy utcai fürdő háború utáni működésénél5. Ezek az asszonyok segítik a mikvébe érkező nőket és biztosítják a kóser alámerülést, ahogy a Sulchán áruch írja6: „Az alámerüléskor álljon mellette egy tizenkét évnél és egy napnál idősebb zsidó nő, hogy megnézze, nem maradt-e a fején lévő hajból a víz felszínén úszva valami. Ha nem talál ehhez nőt, akkor a férje is állhat mellette, hogy nézze, megfelelően merült-e alá”.

Valójában a rituális fürdőkben dolgozó mikvés asszonyok nagy tapasztalattal rendelkező nők, akik amellett, hogy morális támogatást nyújtanak, a nőkre háruló felelősséget is csökkenteni tudják azzal, hogy megbizonyosodnak róla, rendben zajlott-e le a felkészülés és az alámerülés. Czingel Szilvia így fogalmazza meg Ünnepek és hétköznapok című könyvében7 a kísérő nők szerepét: „A női mikvések, akik a nők alámerülési rítusát felügyelték, valamint takarították a mikvét, csak megbízható zsidó asszonyok lehettek8. A mikvésnek gazdag élettapasztalattal kellett rendelkeznie. Bizalmi állás volt, hiszen előtte meztelenül mutatkozott meg mindenki… Míg a férfirészlegen dolgozó mikvés sokkal inkább a »gondnok« szerepét töltötte be, addig a női mikvésnek sokkal több mindenre kellett figyelnie… A mikvébe érkező, alámerülni akaró nőt a mikvés először alaposan kikérdezte”.

Amit Czingel „alapos kikérdezésnek” nevez, az sokkal inkább egy segítő feladatkör, melynek során a kísérő és az alámerülésre készülő nő közösen bizonyosodik meg arról, hogy valóban nem maradt el semmi a felkészülés során9 (lásd például a képen látható listát, amit a női mikve faláról vettem le a Kazinczy utcai mikve renoválásának kezdetekor, 2003 körül). Emellett a kísérő – nagy tapasztalatára támaszkodva – meg tudja válaszolni az esetleges rutinkérdéseket és szükség esetén ő az, aki gyorsan megkérdezi a rabbit, ha olyan helyzet áll elő, amiben nem tud iránymutatást adni.

A magyar fordításról

A dokumentum először 1926-ban jelent meg héber-jiddis nyelven Bernhard Wachstein könyvében10 egy német nyelvű részletes összefoglalóval. Ezután teljes magyar fordításban, Komoróczy Géza könyvében11 jelent meg 2013-ban (fordító: Komoróczy Szonja Ráhel).

A fordítás áttekintésekor azt láttam, hogy itt is hasonló probléma merül fel, mint amit már máshol láttam. A régi vallási szövegek feldolgozásához ugyanis feltétlenül szükséges a héber nyelvű rabbinikus irodalom és különleges nyelvezetének ismerete, valamint magának a háláchának és az adott hely szokásainak a beható ismerete.

Esetünkben ez Kismarton és a régi Magyarország ortodox zsidó hagyományait jelenti. A régi irodalom feldolgozását nehezíti a héber nyelv speciális használata, amiben a szavak jelentése gyakran túlmutat a szótári alakon, és bővelkedik talmudi fogalmakban, valamint a rásé tévotban, a mozaikszavakban, amelyek helyes megfejtése szintén célirányos tudást igényel.

Az alábbiakban a dokumentum pontosított fordításának közlése mellett áttekintjük a fontosabb javításokat és azt, hogy miből adódhat félreértés a szöveg más nyelvre való átültetése során. Fontos megjegyezni, hogy a fonetikus átírásokat is a helyes, magyar átírással közöljük az eredeti, ékezetek nélküli, (angolos vagy németes) forma helyett.

Lista a Kazinczy utcai női mikve falán az 1950-es években
A kismartoni közösség vezetőinek 18. századi határozata a mikve működtetéséről

  1. tisri 18. / 1795. október 1.

Ma, az alább említett napon összegyűlt és tanácskozott a város hét vezetője12, hogy elmélyedni egy közösségi ügyben13, és megvizsgálni egy micvá (parancsolat) ügyét, nagy javítást tenni. A mikvével (rituális fürdővel) kapcsolatban, miután sok panasz érkezett, amelyek szerint az asszonyok panaszkodnak, hogy a fürdőházban (bét hátvilá) a szolgálóasszonyok, vagyis Jichák úr, a kántor (cházán)14 felesége és L[éb], a templomszolga (sámesz)15 felesége nem teljesítik megfelelő módon kötelességüket16, ahogy a korábbi17 szolgálóasszonyok, és ráadásul… túl nagy díjat rónak ki, és ezáltal – sok bűnük miatt18 – sokan vétkeztek19, mivel [a magas díjak miatt] az asszonyok nem mentek a tisztulási megmerítkezésre20, ami nagy gond. Ennél még rosszabb21, hogy egy nem zsidó nő van, mint szolgáló a fürdőházban, ami idegen dolog, ilyenről nem hallottunk, és ilyenről őseink nem beszéltek nekünk, ilyesmit nem lehet tenni. Ezért döntöttünk úgy, hogy a rituális fürdőből származó bevételt22 árverés tárgyává tesszük, és így történt, hogy árverés tárgyává tétetett, a következő feltételekkel, hogy tudniillik:

  1. a) A nem-zsidó nő nem maradhat benn a rituális fürdőben tovább, mint amíg felmelegítik és bemerik23 a vizet, és ezután vissza kell vonulnia. Majd pedig ha az asszonyok hazamentek, akkor a nem-zsidó nő ismét bemehet a fürdőházba, hogy dolgát végezze.
  2. b) Szintén24 nem szabad megengedni, hogy a megtisztulás végett megmerítkező nőnek a nem-zsidó nő mondja meg,25 vagy odavigye a ruháit.

    Alternatív fordítás:26 Szintén nem szabad megengedni, hogy a megtisztulás végett megmerítkező nőnek nem-zsidó nő szóljon, hogy mehet be vagy hogy mehet újra felvenni a ruháját.

  1. c) Amint azonban elkészül a vezeték az üsthöz,27 aminek érdekében a közeli napokban az Örökkévaló segítségével lépéseket teszünk, a fürdőházba ne legyen semmiféle nem-zsidó nő látható28.
  2. d) A három zarándokünnepen, a Ros hásáná előtti napon29, a Jom kipur előtti napon30, a szent szombat kimenetele, ami a szlichot első napjához vezet31 és Hosáná rábá éjszakáján be kell, hogy legyen fűtve32. És semmiképpen nem szabad a nem-zsidó nőt a férfiakért küldeni, hanem csakis a szolga [mondhatja] az utcán, hogy már be van fűtve.
  3. e) Miután az utcán kihirdették, és jön a nép, tovább már nem szabad várni, hanem azonnal be kell ereszteni33 a meleg vizet [a merülőmedencébe].
  4. f) Az ár mostantól fogva a továbbiakban a teljes rituális fürdőért 1 forint, a félért 30 krajcár, egy üstért 18 krajcár, egy fürdésért 12 krajcár34.
  5. g) A zsinagógából nem szabad gyertyát elvinni35.

Ezen feltételek mellett lett a rituális fürdő bevétele elárverezve, és nyolcvan aranyért lett leütve. (…)

Bizonyságul aláírtuk36 mi, a város hét vezetője, csütörtökön, Szukkot ünnepének második félünnepi napján, 556 a kis időszámítás szerint, Eisenstadt.

(Hét aláírás)

1 Lásd pl. Tiferet Jehosuá (Fried) 49. oldal (Nagykapos, 1882), Tnuvot Báruch responsum 154. oldal (Paks, 1947); 2 Zochér hábrit 25:16. Lásd Tákánot Niklesburg 63. oldal végén; Rakover: Gádol kvod hábrijot 152. oldal végén; Jiddise gelt 212. oldal; 3 Árugát háboszem responsum OC 33. fejezet; 4 Sulchán áruch JD 245:21. RöMÁ. Lásd még Hátákánot böJiszráél 4. kötet 165., 167–168. oldal; Bét Jichák responsum JD 2. kötet 71:5., CM 69:2.; Háboszem vöhásemen 272. oldal; 5 Egység folyóirat 120. szám 12. oldal; 6 A Sulchán áruch kivonata 162:6. a SÁ JD 198:40. alapján; 7 28–30. oldal. Az ott leírtaknak több olyan dolog van, ami javítandó (például: „Maga a mikve »közösségi hely« is volt, ahol a nők találkoztak, megélhették nőiességüket, meztelenül mutatkoznak más nők előtt, női dolgokról beszélhetnek” – 29. oldal), de erre nem szeretnék itt részletesen kitérni.; 8 Lásd Nité Gávriél – Nidá 3. kötet 28:4.; 9 Uo. 1.; 10 Urkunden und Akten zur Geschichte der Juden in Eisenstadt und den Siebengemeinden, Wien und Leipzig 1926, 178–181. oldal.; 11 „Nekem itt zsidónak kell lenni” – Források és dokumentumok (965-2012), Pozsony 2013, 464-467. oldal.

12 Héberül: sivá tuvé háir (ריעה יבוט ׳ז). Talmudi alapelv (Mögilá 27a–28a.), miszerint egy közösség vezetősége hét emberből áll.

13 Az eredetiben: bömilé dömátá (אתמד אלימב). Szó szerint: „egy városi ügyben”. Ez az arámi nyelvű kifejezés a Talmudban található, Táánát 12b., 30b., Kidusin 76b. Komoróczy fordításában: „az alábbi ügyet”.

14 Boskowitz Jichák.

15 Jehudá Léb ben reb Méir 1812-ben hunyt el Kismartonban (Ávné és 122. oldal 558. sírfelirat). „Léb [volt] a híres XIX. századi kismartoni rabbi, Méir ben Jehudá Léb Eisenstädter, a MáHáRáM Ás (1786–1852) apja” (Komoróczy, 126. lábjegyzet).

Itt két híres rabbi össze van keverve, feltehetőleg a nevük hasonlósága miatt:

Az első, az ősöm, Méir ben Jichák ÁS-Eisenstadt (1670–1744), aki kb. harminc éven keresztül volt kismartoni rabbi, a Pánim möirot responsum könyvek szerzője.

A második Méir ben Jehudá Léb ÁS-Eisenstädter (1780–1852), aki Sasváron született és Kismartonban nevelkedett, több mint húsz éven keresztül ungvári rabbi volt, az Imré és responsum könyvek szerzője.

16 Komoróczy fordításában: „a törvény szerinti kötelességüket”, de ez az eredeti kibővítése.

17 Az eredetiben: mikádmát dáná (אנד תמדקמ). Szó szerint: „ma előtt”. Ez az arámi nyelvű kifejezés a Talmudban található, Táánát 12a. Komoróczy fordításában: „mint szolgálók”.

18 Az eredetiben: báávonoténi hárábim (םיברה וניתונועב = ר׳׳הועב). Komoróczy fordításában: „nagy bűneink miatt”.

19 Az eredetiben: file michsolim (םילושכמ עלליפ). Szó szerint: „sok hiba”. Komoróczy fordításában: „sok esetben akadályt támasztanak”.

20 Az eredetiben: sömáshin hánásim léréd lötáhárá (םישנה [ן]יהשמש

הרהטל דריל). Szó szerint: „hogy a nők elhalasztották, hogy lemenjenek a tisztulásra”. Komoróczy fordításában: „és ezért az asszonyok nem merítkezhetnek meg a tisztulás végett”.

21 Az eredetiben: vöole ál gábéhem (םהיבג לע הלועו). A kifejezés alapja: Az atyák bölcs tanításai 4:13. Azért rosszabb ez a második dolog az ár emelésénél, mert maga az áremelés nem bűn, csak a következménye az. De a második dolog maga helytelen. Komoróczy fordításában: „Továbbá az ő hátukat terheli”.

22 Értsd: a fürdőház működtetését.

23 „Értsd: előkészítik / megtöltik a medencét. A mikve úgy működik, hogy bizonyos mennyiségű mikve-vizet összekevernek egyszerű csapvízzel, szigorúan szabályozott arányban. [Akik végigkövették sorozatunkat, tudják, hogy valójában minimum mennyiségű kóser víz kell a mikvéhez, amihez már bármennyi „csapvíz” adható.] A mikve-vízre nézve háláhikus előírások vannak érvényben (csak „élő” víz lehet: eső-, forrás- vagy talajvíz, amelyet más célra nem használtak stb.). Ez a víz hideg, ezért kell csapvízzel felmelegíteni. Kismartonban a meleg vizet az eredeti rend szerint vödörrel töltötték be a medencébe [pontosabban két műveletről van szó, az egyik, hogy az üstbe bemerték a hideg vizet, a másik, hogy az üstből a felmelegített vizet átmerték a merülőmedencébe], ez a nem-zsidó szolgáló dolga volt. Az új, akkor még épülő rendszerben a meleg csapvíz vezetéken át folyik be [az üstbe, majd onnan tovább] a medencébe. Ennél már nincs szükség külön szolgálóra” (Komoróczy, 131. lábjegyzet [kiegészítésekkel és pontosításokkal]).

24 Az eredetiben mozaikszó formában: kmo kén (ןכ ומכ = כ׳׳כ). Komoróczy fordításában: „Ennek megfelelően”, de nincs értelme, mert nem folytatása az előzőnek, hanem egy másik probléma.

25 Az eredetiben: ájn zogen (ןיגאז ןייא). Komoróczy fordításában: segédkezzen”. „A fürdés során felmerülő problémákban sokszor a rituális fürdő szolgálója hoz halákhikus döntéseket. Ő felel azért is, hogy a nő bemerülése az előírásoknak megfelelő („kóser”) legyen” (Komoróczy, 132. lábjegyzet). Érdemes pontosítani. A mikve felügyelőnője nincs feljogosítva, hogy döntéseket hozzon háláchikus kérdésekben, ez a rabbi hatásköre, inkább rutin tájékoztatásról van szó, illetve ellenőrizni, hogy valóban készen áll-e az alámerülésre, és az alámerülés rendben volt e (lásd még Tsuvot vöhánhágot 4. kötet 331. oldal végén). Erre külön hangsúly van a Sulchán áruchban, hogy ezt csak nő teheti meg (lásd fent a 6. lábjegyzet és Nité Gávriél uo. 9.).

26 A Komoróczy-féle fordításban szereplő ne „mondja meg” érthető az előző lábjegyzet alapján, de nem érthető, hogy miért nem lehet, hogy „odavigye a ruháit” a nem-zsidó nő. Milyen háláchikus szabályba ütközik ez? Ezért helyesebb lenne az új fordítás, amelynek a lényege, hogy nem fordulhat elő, hogy a nem-zsidó nő szóljon, hogy ellenőrizte, hogy minden rendben van és megmerülhet vagy, hogy ő hirdesse ki, hogy minden rendben zajlott a megmerülésnél, mivel nem döntheti el a merülés háláchikus kérdéseit.

27 Az eredetiben: keszl (ליסעק). Komoróczy fordításában: „a medencéhez” szerepel, keszl azonban nem medencét, hanem üstöt jelent.

28 A csövek kiépítése után a 23. lábjegyzetben elmagyarázottak értelmében nem lesz szükség rá, hogy kézzel merítsék a meleg vizet.

29 Az eredetiben: erev Ros hásáná (הנשה שאר ברע = ה׳׳רע). Komoróczy fordításában: „Ros hásáná előestéjén”. A félreértés abból ered, hogy az erev szót hibásan az egyszerű szótári jelentéssel értelmezte. Ez a hibás fordítás más magyar nyelvű könyvekben is felbukkant az utóbbi években, lásd írásom in: Bölcsek között időzni – A 70 éves Haraszti György köszöntése, Budapest 2017, 7–9. oldal.

30 Az eredetiben: erev Jom kipur (רופיכ םוי ברע = כ׳׳יע). Komoró­czy fordításában: „Jom kipur előestéjén”. Ez azonban háláchikusan lehetetlen, hisz Jom kipurkor a sanyargatás részeként, a böjtön kívül a mosakodás is tilos (SÁ OC 613:1., 12.).

31 Értsd: a szombatról vasárnapra virradó éjjel.

32 A felsorolt időpontokban nem a nők havi rendszeres mikvébe merüléséről van szó. Ezekben az időpontokban azért kell, hogy akár nappal is be legyen fűtve, mert ekkor a férfiak járnak a mikvébe [SÁ OC 581:4. RöMÁ (Ros hásáná előtt), uo. 606:4. (Jom kipur előtt), Nimuké Orách chájim 559:3. (Szlichot előtt), uo. 664:1. RöMÁ (Hosáná rábá éjszakáján)]. Érdekes, hogy a három zarándokünnep kapcsán nem említi, hogy az ünnep előtti napon, amikor szoktak a férfiak mikvébe menni. A szövegből úgy tűnik, hogy az ünnepek alatt jártak mikvébe, de válójában inkább az ünnep előtt történt (lásd Máté Efrájim 625:14.; Nité Gávriél – Jom tov 2. kötet 11:6.), illetve nem említi a pénteki mikvejárást, ami szintén elterjedt szokás volt Magyarországon a szombat tiszteletére (A Sulchán áruch kivonata 72:12.).

33 Valószínűleg arról van szó, hogy a forró vizet a kihirdetéskor be kellett engedni, vagyis a mikve vize ekkor volt a legmelegebb. Aki később érkezett, annak már langyosabb volt a vize, de nem lehetett senkire várni vagy újra melegíteni valakinek a kedvéért.

34 Talán ez arra utal, hogy teljesen lecserélték a mikve vizét vagy félig. Az üst valószínűleg arra vonatkozik, ha valaki plusz meleg vizet rendel, a fürdés pedig nem mikvében való merülést, hanem tisztálkodást takar.

35 Az eredetiben: licht (טכיל). Komoróczy fordításban: „fényt”. „Ünnepen nem szabad fényt (tüzet) gyújtani, de egyik égő gyertyáról a másikra a lángot átvinni szabad. A szabályzat e pontja azonban tiltja, hogy a zsinagógában égő gyertyáról lángot vigyenek a fürdőbe” (Komoróczy, 136. lábjegyzet).

Miért tiltaná a szabályzat, ha a háláchá megengedi? Valójában valószínűleg arról van szó, hogy ne a zsinagóga rovására vigyenek gyertyát a fürdőbe, hanem saját költségükön szerezzék be. Bár a német nyelv különbséget tesz a kerze (gyertya) és a licht (fény) között (lásd pl. Minhágé Vármájzá 2. kötet 144. oldal és a 6. lábjegyzet), de a jiddisben a gyertya is licht, és itt mindenképpen a gyertyára utal még akkor is, ha szó szerint a fény van említve.

36 Az eredetiben mozaikszó formában: ál háchátum (ח׳׳הע

םותחה לע =). Az eredeti mozaikszót Komoróczy tévesen úgy fejtette meg (a 139. lábjegyzetben), hogy édim háchátumim, ezért úgy fordította, hogy „az aláíró tanúk”, azonban az eredeti dokumentumon csak hét aláíró van, tanúk nélkül.

Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 142. szám – 2021. május 3.