Kóserhús ellátás a háború utáni években
Nagyszüleim Oberlander Lázár (Újpest 1901–New York 1999) és Ausch Eszter (Paks 1903–Florida 1965) Újpesten éltek a háborúig. Tíz gyerekük közül kettőt a Kastner vonaton sikerült kimenekíteniük az országból, néhányan közülük hamis papírokkal bujkáltak Budapesten, míg ők maguk a kisebbekkel a Vadász utcai Üvegházban leltek menedékre. Az autentikus vallásosságot képviselték, és mindent megtettek, hogy másoknak is segítsenek ezen az úton járni. Büszke vagyok rá, hogy folytathatom a munkájukat. Mikvéket bemutató sorozatunk 10. része. Oberlander Báruch rabbi írása
Apám szarvasmarhát vett egy szovjet katonától a körúton
Édesapám, Oberlander Áron (Paks 1928–New York 2010) a háború utáni napokban, legnagyobb meglepetésére, meglátott egy szovjet katonát, aki egy szarvasmarhát vezetett a körúton. Rögtön arra gondolt, hogy ennél nagyobb kincset nem lehet Budapesten elképzelni, ahol minden romokban állt és az utakat nem lehet használni. Elhatározta, hogy megszerzi magának és kézzel-lábbal mutogatva sikeresen meg is vette a jószágot a katonától. Egyenesen a Dob utca 35-be ment vele a hitközségre és megkereste a rabbit, talán Welcz Jiszráélt (1887–1973), arra kérve, hogy adjon egy saktert, aki levágja az udvarra bekötött marhát. Lett is sakter hamar, mégpedig egy igazi szakember: Varsó egykori fősaktere (sajnos a nevet nem tudom). Le is vágta hamar – persze mindenki nagyon izgult, hogy glatt lesz-e a marha (vagyis a tüdeje teljesen „sima” és kóser)1. Mindenki nagy örömére a marha nemcsak kóser, de glatt is lett, vagyis a legmagasabb kósersági előírásoknak is megfelelt.
A marha kóser volt, és a húsbolt elindult
Felmerült akkor a következő probléma – melyik részét lehet megenni? Tudni kell, hogy Magyarországon és Kelet-Európában sok helyen a marha hátsó részét nem használják fel, hanem eladják nem-zsidóknak2, mert ott3 vannak olyan zsírok, amiknek a fogyasztása bibliai tilalom alá esik4. Csakhogy a lengyel sakter azok közé tartozott, akiknek nagy tapasztalata volt a tiltott részek eltávolításában (rejnigolás)5, így aztán a rabbihoz fordultak, hátha ebben a különleges helyzetben megengedné, hogy a hátsó részt is fogyaszthassák6. A rabbi azonban azt mondta, hogy nem lehet eltérni a magyar szokástól, mert aztán nem lehetne visszatérni hozzá, ha most engedne, így végül a marha hátsó részét eladták nem-zsidóknak. Ezzel együtt is jó adag hús került az Oberlanderek és más családok asztalára – apámban pedig felmerült az ötlet, hogy húsboltot kéne nyitniuk.
Így, míg nagyapám az ortodox Tajrász (Torát Emet) elemi iskolában tanított Talmudot a fiúknak, addig nagyanyám és apám a Dob utca 35-ben található üzletben (ma az ortodox hitközség hús és élelmiszerboltja található itt) húst, baromfit és szalámit árultak7. Ebből jól megéltek.
Oberlander Áron, Lázár és Sámuel,
aki az antwerpeni pápai jesivában
tanult
Az orthodox elnök „államosította” a húsárusítást
Egyszer azonban az ortodox elnök behívta apámat az irodájába és azt mondta, hogy a húsárusítás onnantól a hitközség kezébe kerül, és ő a baromfit árusíthatja csak tovább – ezzel mintegy a hitközség javára „államosította” a húsárusítást. Apám később az esetről azt mondta: „gyorsan felmértem a helyzetet és beláttam, hogy nincs értelme leállni vitatkozni, inkább örülni kellett annak, hogy a baromfit meghagyta nekem…” Így továbbment az üzlet, egészen addig, míg 1949. március 13-án hamis papírokkal ki nem vándorolt Amerikába az Oberlander család8. A távozásukról persze nem lehetett szólni, így a boltban dolgozó fiatalember másnap csak azzal szembesült, hogy hiányzik a lakat a bolt ajtajáról. Azt apám indulás előtt magával vitte…
A mikvejárásról a húsboltban
De hol van itt a mikve-propaganda?
A boltnak jó forgalma volt, rengetegen fordultak meg ott. Nagymamám pedig kihasználta a lehetőséget és időről időre félrevonta a boltba húsért jövő nőket a hátsó helyiségbe, ahol a mikvébe járás fontosságáról győzködte őket. A köténye zsebében mindig volt a háború előtt kiadott brosúrákból, azokat osztogatta, miközben a nőket arra biztatta, hogy tartsák be ezt a fontos micvát.
Édesapám sokszor mesélte, hogy még a boltot is elhanyagolta, annyira fontos volt számára, hogy a nőket a mikvébe járásra bátorítsa és a megmerülés szabályait tanítgassa nekik.
Persze a „propaganda-hadjárata” nem tetszett mindenkinek. Apám mesélte nekem, hogy egyszer egy férfi lépett az üzletbe és feldúltan követelte: „amikor a feleségem idejön a boltba kóser húst venni, kérem, ne hülyítsék őt más dolgokkal!”
Ez a történet egy kis betekintést ad a háború utáni zsidó élet felélesztésére tett magán törekvésekbe is…
A két képen Oberlander Lázár és Eszter szerepelnek a gyerekeik egy részével. Az első kép a háború előtt készült, a házaspár tíz gyerekéből öt szerepel rajta. Ahogy minden ortodox családban ekkoriban, a fiúk sapkában jártak, nagyapám kalapban, nagyanyám pedig a kor divatjának megfelelő fejfedőben. A második kép – melyen az Oberlander gyerekek mellett elárvult unokatestvérek is szerepelnek – a háború alatt készült, amikor felsejlett egy külföldi menekülési út reménye. Feltűnő, hogy a fiúk fedetlen fővel láthatóak: ennek oka, hogy ekkor a család hamis papírokkal bujkált. Nagyanyám feje azonban továbbra is be van fedve: büszke volt rá, hogy akármilyen üldöztetésben volt is részük, sosem mutatkozott hajadonfőtt. (Apám a felső képen a legmagasabb fiú hátul, az alsón jobbról a harmadik fiú a hátsó sorban.)
A sorozat korábbi részei:
1 Lásd Sulchán áruch JD 57:13.; 2 Lásd Báér hétév JD 64:7.; Dárké tsuva 65:93.; Mökádsé Hásém responsum 1. kötet 22–25. fejezet; Sziách Jichák vöJálkut Eliezer 3. kötet 255–298. oldal; 3 SÁ JD 64:7.; 4 3Mózes 7:23–25.; SÁ uo. fejezet; 5 „Prágában szokták rejnigolni a hátsó részt, Pakson pedig nem” (Chátám Szofér responsum JD 68. fejezet); „Nagy városakban, mint pl. a mi városunkban Lvovban, Brodyban és Krakkóban szokták rejnigolni a hátsó részt is” (Jösuot Jáákov JD 64:2.). A háború előtt ezt bevezették egész Lengyelországban, külön könyv is megjelent a témában: Mökoré hánikur, Varsó 1939. Lásd még korábban: Széfer hánikur, Varsó 1918.; 6 Lásd Igrot Mose responsum JD 2. kötet 42. fejezet; 7 Lásd még Naftali Kraus: Az áldozat visszatér… 601. oldal; 8 Lásd Miriam Loeffler-Oberlander: My Children’s Blue Eyes (New York, 2015) 391–395. oldal.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 122. szám – 2019. szeptember 1.