Szukot beköszöntének elő napján, tisri hónap 14-én volt a halálozási évfordulója Jiszráél Hopstein kozsnici rabbinak, jelentős haszid vezetőnek, aki csodrabbi hírében is állt.
Jiszráél Hopstein egy lengyel kisvárosban, a dimbes-dombos Aptában látta meg a napvilágot idős szülők gyermekeként 1737-ben. Édesapja, reb Sábtáj könyvkötő és édesanyja, a derék Perl asszony már idős koruk éveit taposták, amikor még mindig gyermektelenek voltak. Egyszer aztán áldást kaptak a haszidizmus atyjától, a nagy Báál Sém Tovtól, s egy év múlva megszületett Jiszráél.
Már gyermekként kiragyogott kortársai közül, tudását pedig az időszak legkiválóbb mesterei csiszolták ragyogóvá. Először a nikolsburgi Smelke rabbi tanította, kinek tanácsára Dovber mezricsi mágid – a haszidizmus második generációjának zászlóhordozója mellé került, majd annak halála után a lizsenszki Elimelech rabbitól leste el a bölcsesség mélységeit.
A lizsenszki mestere halála után Kozsnicba költözött, ahol saját haszid udvart alapított, mely máig létezik. Rojze feleségével három gyermekük született, Mose Eljákim, ki halála után utóda lett, Lea Perl, aki a grenici rabbi rebecenje lett és Mottel, aki sajnos fiatal korában elhunyt.
Mint a legtöbb rebbét, őt is csodarabbiként ismerték el, akihez számosan fordultak ügyes-bajos dolgaikkal. Emellett viszont jelentős Tóra-tudós is volt, kinek több könyve is megjelent nyomtatásban, – közülük a leghíresebb Ávodát Jiszráél címen.
Életéről számos történet fennmaradt, melyekből kiragyog a Tóra szeretete. Az egyik mítosz gyermekkoráról szól, amikor reb Jiszráél még csak hét éves volt.
Gyermekként napközben az iskolában tanult, éjszaka pedig a tanházban virrasztott a hatalmas fóliánsok felett. Leesett az első hó, hamarosan beköszöntött hánuká első estéje, mire apja meghagyta neki, hogy aznap ne menjen a tanházba, mert tartott tőle, hogy ott a helyi gyerekek az ilyenkor szokásos játékokra fogják pazarolni az idejüket, s még a végén megszédítenék a fiát is. Mivel azonban Jiszráél nagyon vágyott a Tóra tanulására, ezért kialkudta apjánál, hogy csak addig marad a tanházban, míg a gyertyák le nem égnek.
De talán mert a hold különös fénnyel világította meg a helyiséget, vagy tán az Örökkévaló angyalai intézték úgy, hogy a gyertyák ne égjenek le, akárhogy is, de végül is Jiszráél csak reggelre ért haza. Késésének pedig súlyos ára volt: apja szíjjal verte meg, minek nyomát még sokáig viselte…
Amikor egyszer idős korában megkérdezték tőle, hogy miért nem mondta meg apjának, hogy egész idő alatt tanult, akkor a kozsnici rebbe így válaszolt: „Természetesen megmondhattam volna, hogy Tórát tanultam, s apám el is hitte volna, hiszen tudta, hogy sosem hazudok. De hogyan használhattam volna a szent Tóra tisztaságát arra, hogy magunkat mentsük vele?”
Emlékéből fakadjon áldás!
| Forrás: Buber, Martin, Haszid történetek. 1. kötet. Budapest: Atlantisz Kiadó, 1995. 428. old. |