Miért sántított Noé?

Noách, akit magyarul Noénak hívnak, réges-régen élt a földön. Abban az időben az emberek gonoszak voltak: loptak, csaltak, hazudtak, bántották egymást, és abban lelték legnagyobb örömüket, ha fájdalmat és szomorúságot okozhattak másoknak. Csak Noé volt jó ember. Látta ezt Isten, és azt mondta: „Ha az emberek nem javulnak meg, elpusztítom az egész földet. Csak Noét és családját hagyom életben”. Megparancsolta hát Noénak, hogy építsen egy óriási hajót, hogy ő és családja megmenekülhessen az özönvíztől, amit Isten a földre bocsát. Azt is mondta neki, hogy hirdesse ki az emberek között, hogy Isten megharagudott rájuk, és hatalmas özönvízzel pusztítja el az egész földet, ha nem javulnak meg.

Noé szót fogadott, és kihirdette mindenfelé, hogy Isten szólt hozzá, és özönvizet bocsát a földre, ha az emberek nem javulnak meg. A gonoszok azonban csak kinevették őt, és nem hittek neki. Noé nekilátott, hogy megépítse a hajóját, éppen úgy, ahogyan az Örökkévaló parancsolta neki. Nem kevesebb, mint százhúsz éven át építkezett, méricskélt, szögelt, kalapált, míg végül, lassan-lassan elkészült a jármű. Nem igyekezett, mert napról napra arra várt, hogy az emberek belátják, hogy rossz úton járnak, megtérnek, és Isten mégsem pusztítja el a földet. Ahányszor valaki arra járt, és megkérdezte, min dolgozik, mindig elmondta: „Hajót építek, mert Isten özönvízzel pusztítja el a földet, ha nem javultok meg. De még nem késő! Térjetek jó útra, legyetek jó emberek, és akkor nem küld Isten özönvizet a földre”. Az emberek azonban csak kinevették, kigúnyolták Noét, de nem hallgattak rá.

Hatalmas, fából készült alkotmány volt Noé hajója. Szögletes minden oldalról, szurok borította kívülről, hogy védje a víztől, az ablaka pedig a tetején volt, ahogy Isten parancsolta Noénak. Három szintje volt, egy az emberek, egy az állatok és egy az élelem és a víz számára. Végül elkövetkezett az a nap, amikor már minden szög a helyén volt, és az emberek még mindig nem hallgattak Noéra, még mindig gonosz módon viselkedtek, és nem követték Isten parancsait. Ezért az Örökkévaló azt mondta Noénak: „Menj be a hajóba, te és a feleséged, a három fiad és az ő feleségeik. Vigyetek magatokkal minden állatfajtából kettőt, egy hímet és egy nőstényt, élelmet és vizet. A tiszta állatokból, mint a bárány vagy a galamb, ne kettőt, hanem hetet vigyetek a hajóra.”

Így is történt. Noé családjával és az állatokkal felszállt a hajóra, bezárta az ablakot, és esni kezdett az eső. Először csak kis cseppekben szemerkélt, azután nagyobb cseppekben esett, végül hatalmas cseppekben ömlött és zuhogott napokon és éjszakákon át, negyven teljes napon keresztül. Mire elállt az eső, az egész földet víz borította, és nem maradt más életben, csak Noé és családja, meg a hajón megmenekült állatok.

Noé nagyon elfoglalt volt a hajóban, mert egész nap az állatokat látta el. Minden állatnak a maga idejében kellett enni adnia. Egyszer megtörtént, hogy a megszokott időnél egy kicsit később ért az oroszlánhoz, és az éhes vadállat megharapta őt. Attól fogva Noé sántított. Az állatokat nekik való táplálékkal kellett ellátnia. Ez nem is okozott gondot mindaddig, amíg el nem ért a kaméleonhoz. Noé nem tudta, mit eszik a kaméleon, az pedig igen morcos volt, mert éhezett. Egy napon azonban Noé egy gránátalmát nyitott fel, melyből egy apró kukac esett ki. A kaméleon villámgyorsan odaugrott, és bekapta a kártevőt. Így tudta meg Noé, hogy mit kell a kaméleonnak enni adnia.

A hajó még 150 napig úszott a vízen, míg végre megfeneklett az Ararát nevű hegy csúcsán. Ekkor Noé kiküldte a hollót, hogy nézzen körül, de az hamarosan visszatért, még mindent víz borított, nem volt hol leszállnia. Ekkor Noé kiküldte a galambot, de ugyanígy járt. Amikor másodszor is kiküldte a galambot, az egy olajággal a csőrében tért vissza. Ebből tudta Noé, hogy már annyira leapadt a víz, hogy itt-ott kibukkant a szárazföld is, és növények nőnek rajta. Amikor harmadszor is kiküldte a galambot, és az többé nem tért vissza, Noé tudta, hogy már annyira leapadt a víz, hogy a galamb fészket tudott rakni valahol. Ekkor kiszálltak a hajóból, Isten pedig szivárványt tett az égre annak jeleként, hogy többé nem pusztítja el özönvízzel a világot. Az állatok szétszéledtek és újból benépesítették a világot.