A legutóbbi hetiszakasz azt is megmagyarázza, hogy miért élnek ma is a zsidók különböző „Egyiptomokban”.

Szombaton a Vájigás hetiszakaszt olvasták fel a Tórából (teljes szövege itt olvasható). Saul és Joel magyar nyelvű hetiszakasz-magyarázatait olvasóink már ismerik az elmúlt hetekből, a Vájigás szakaszt ide kattintva tekinthetik meg.

A Vájigás szakasz elmeséli, hogyan ment le Jáákov a családjával Egyiptomba a szentföldi éhínség idején. Jáákov kezdetben húzódozott attól, hogy elhagyja az Ígéret Földjét, és a bálványimádó Egyiptomba menjen, ám amikor Istentől egyértelmű és világos jelet kapott arra, hogy ez a feladata, útnak indult. Jáákov ősapa már igen idős volt – 130 éves -, amikor lement Egyiptomba, természetes, hogy vonakodott elhagyni Izrael Földjét. Ám, ahogyan bölcseink elmondják, ez volt az előre elhatározott sorsa, mindenképpen Egyiptomba kellett mennie. Isten tehát úgy rendezte, hogy szeretett fia, Joszef alkirály lett Egyiptomban, és így királyi meghívásra ment oda Jáákov, nem kényszer hatása alatt.

Bölcseink felteszik azonban a kérdést: miért kellett Jáákovnak Egyiptomba mennie, és tovább: miért kell a zsidóknak különböző „Egyiptomokban” élnie a mai napig a diaszpóra országaiban? Miért ez az isteni akarat? A Rebbe így adja meg a választ: a zsidókat Isten azzal a céllal teremtette, hogy a világot az Ő lakhelyévé változtassák. Nem pusztán Izrael Földjére vonatkozik ez, sőt: mivel Erec Jiszráel magában hordozza a szentséget, ezt a feladatot elsősorban annak határain kívül kell végrehajtani. Az anyagi világot megtöltik az isteni szentség szikrái. Feladatunk, hogy megtaláljuk ezt a mindent fenntartó és mindenben jelen lévő isteni energiát, és pozitív célokra használjuk fel. A materiális világban létező spirituális dimenzió feltárásával megmutathatjuk a világnak, hogy „gyümölcs is rejtőzik a héj alatt”: a külsőségek, a látható világ az, ami körülvesz minket, de azon belül létezik egy magasabb szintű, édesebb világ is. A zsidók országról országra, kontinensről kontinensre vándorolnak annak érdekében, hogy feltárják ezeket az isteni szikrákat, melyek a világ különböző pontjain léteznek.

Ez a folyamat akkor kezdődött meg, amikor Jáákov lement családjával Egyiptomba. Korábban az Örökkévaló ígéretet tett Jáákov nagyapjának, Ávráhámnak, hogy utódai szolgák lesznek Egyiptomban, de gazdagon távoznak majd onnan. Miért volt fontos ezt tudnia az első ősapának? Nem lett volna inkább az a kívánsága, hogy szegényebben jöjjenek el onnan, de ne kelljen szolgasorban sínylődniük? A Rebbe magyarázata szerint az Ávráhámnak ígért gazdagság valójában az egyiptomiak anyagi javaiban rejtőző isteni szikrákat jelentette, és ez volt Joszef spirituális indíttatása, ami miatt összegyűjtötte Egyiptom kincseit az éhínség idején. A rabszolgaságban szenvedő zsidók felemelték ezeket az isteni szikrákat, és az egyiptomiak aranyát és ezüstjét végül a pusztai sátorszentély építésére használták fel, tökéletesen befejezetté téve a folyamatot, lakhelyet készítve az Örökkévalónak a sivatagban.

Hozzátehetjük azonban, hogy Jáákov nemcsak lement Egyiptomba, hanem arról is gondoskodott, hogy amikor majd leszármazottai visszatérnek az Örökkévaló által nekik ígért hazájukba, akkor legyen fájuk, amiből a Miskánt, a pusztai sátorszentélyt megépítik.  Ezért állt meg út közben Beer Sevában, ahonnan magával vitte a nagyapja, Ávráhám által ültetett cédrusfákat.

Érdekes módon József nem a fáraó udvara közelében telepítette le családját, hanem a minden jóval bővelkedő, ám távoli Gósen tartományban. Amikor testvéreivel beszél, József mégis így fogalmaz: “És lakjál Gósen földjén, hogy közel légy hozzám” (1Mózes 45:10). Bölcseink szerint József tudta, hogy a pásztorokat megvető egyiptomiak nem néznék jó szemmel a nagy nyájjal érkező hébereket, illetve abban látott biztosítékot a testvéreivel való jó kapcsolat fenntartására, ha egy messzi tartományba telepíti le őket.

 Jáákov csak ideiglenesen ment le Egyiptomba, tudta, hogy leszármazottainak el kell majd hagynia azt az országot, mely befogadta, és vissza kell térniük őseik földjére. Leszármazottai azonban megfeledkeztek erről a kötelezettségükről, és úgy éltek Egyiptomban, mintha az a valódi otthonuk lenne. Az isteni végzés úgy hangzott, hogy a zsidók jövevények lesznek egy idegen országban, ők azonban hamarosan már állandó lakosként tekintettek önmagukra és hazájukként Egyiptomra.

Napjainkban is ezt láthatjuk, a világon mindenfelé szétszórt zsidók sokszor megfeledkeznek arról, hogy van egy valódi otthonuk, ahonnan csak ideiglenesen vannak távol a száműzetés országaiban, de végül, legkésőbb a Messiás idejében, vissza kell térniük oda. Adja az Örökkévaló, hogy ez az időszak minél hamarabb bekövetkezzen!

zsido.com