A Magyarországon elterjedt szokás szerint a bár micvá fiú nemcsak tfilint, hanem tálitot, jiddis kiejtéssel táleszt is kap, és hordja azt az imádkozáshoz. A bár micváról szóló sorozatunk részeként most ezt a ruhadarabot járjuk körül.
A tálit, mely szót magyarra imalepelként fordíthatjuk, egy nagy négyszögletes textil, melynek négy sarkáról rojtok lógnak. Gyapjúból készül, és általában fehér alapon csíkos az anyaga, a csíkok legelterjedtebb színe a fekete, de a kínálatban a fehér, a szürke, az ezüst, a világoskék és még számos más szín is megtalálható. A tálesz négy sarkára rögzített a rojtokat cicitnek, vagy, szintén jiddis kiejtéssel, cicesznek nevezzük. A cicesznek nevezett ruhadarab, melyet a fiúk hároméves koruktól hordanak egész nap az ingük alatt, a tálit kátán, vagyis a kis tálesz.
A Tóra a Slách hetiszakaszban megparancsolja, hogy a ruha négy sarkára rögzítsünk szemlélőrojtokat, hogy azok emlékeztessenek a micvákra:
Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik, hogy készítsenek maguknak rojtot ruháik szögleteire nemzedékeiken át; és tegyenek a szöglet rojtjára kék bíbor zsinórt. És legyen nektek rojt gyanánt, hogy lássátok azt és megemlékezzetek az Örökkévaló minden parancsairól és megtegyétek azokat, hogy el ne térjetek szívetek és szemeitek után melyek után paráználkodva járnátok; hogy megemlékezzetek és megtegyétek minden parancsolataimat és szentek legyetek a ti Isteneteknek. (4Mózes 15:38-40)
Mivel az idézet szerint a rojtokat látnunk kell, ezért a cicesz micvája a legtöbb döntéshozó szerint nem vonatkozik éjszakára, csak nappalra, ám vannak, akik szigorúbbak, és bizonyos kabalisztikus megfontolások miatt éjjel is hordanak ciceszt.
Később, az ötödik könyvben, a Ki técé hetiszakaszban ezt olvassuk:
Bojtokat készíts ruhád négy szögletére, amellyel befeded magadat. (5Mózes 22:12)
A tórai időkben lepelszerű ruhadarabot hordtak a férfiak, melynek valóban volt négy sarka. Az idők változásával azonban másfajta ruhák jöttek divatba, így e parancsolat megtartásához kreativitásra volt szükség. Kétféle módon teljesítették ettől kezdve a parancsolatot: imádkozáshoz nagy leplet, táleszt tesznek magukra, azon kívül pedig mindig ott lapul az ingük alatt a cicesz, hogy egész nap teljesíthessék a parancsolatot anélkül, hogy az a mindennapi tevékenység közben zavaró lenne. A tálesz mindig gyapjúból készül, a cicesz azonban gyakran pamutból.
Mindkét ruhadarabnak – a tálesznek és a cicesznek is – négy-négy sarka van, melyekről meghatározott számú és meghatározott módon megcsomózott rojtok lógnak. A rojtok, valamint a csomók száma együttesen kiadja a tórai parancsolatok számát, a 613-at: a cicit szó számértéke 600, és minden sarkon 8 rojt látszik, azokon pedig öt-öt csomó. 600+8+5=613. Mit jelent az, hogy nyolc rojt látszik? A háláchá a talmudi bölcs, Sámáj véleményét követi, mely szerint 4 szálat kell minden egyes sarokba befűzni, és ezeket duplázzák meg, így lesz összesen nyolc szál.
A Talmud (Menáchot 43a) szerint a cicesz micvája annyira fontos, hogy jelentősége megfelel az összes többi micvának együttvéve, és az, aki odafigyel és pontosan betartja e micva részleteit, abban a jutalomban részesülhet, hogy majd köszöntheti a Sechinát, az isteni jelenlétet. Emellett azonban fontos hangsúlyozni, hogy a cicesz pozitív parancsolat, vagyis akkor kell teljesíteni, ha a körülmények úgy alakulnak – jelen esetben, ha az ember olyan ruhadarabot vesz fel, melynek négy szöglete van. Ennek ellenére az a szokás honosodott meg, hogy napközben tált kátánát viselnek a férfiak, hogy mindenképpen teljesíthessék ezt a fontos micvát. Sőt, Moshe Feinstein rabbi szerint, mivel ennyire elterjedt és ilyen régóta gyakorolt szokássá vált, már nem is mondhatunk le róla.
A táleszt egyes közösségekben már akkor megkapják a fiúk, amikor rendszeresen elkezdenek zsinagógába járni apjukkal, tehát 9-10 éves korukban. Németországban és számos keleti közösségben ez a szokás terjedt el. A közép- és nyugati európai askenáz közösségben 13 éves korukban, a bár micvá előtt kapják meg a fiúk a táleszt, tfilinjükkel együtt. A hászid és litván zsidók azonban csak az esküvő után hordanak táleszt, amit menyasszonyuktól kapnak ajándékba.
A tálitot a reggeli imánál öltik magukra, még a tfilin felvétele előtt. A sorrend oka az, hogy a zsidó jog szerint a gyakoribb micvák előnyt élveznek a ritkábban gyakorolt micvákkal szemben. Tfilint nem hordunk sem szombaton, sem tórai ünnepek alkalmával, tálitot azonban az év minden napján viselünk, így az előnyt élvez. Az előimádkozó a többi imánál is táleszt vesz magára, jom kipurkor pedig egész nap ebben imádkoznak, a Kol Nidré imádságtól kezdve.
Fontos előírás, hogy a tálitnak elég nagy méretűnek kell lennie ahhoz, hogy beleburkolózhassunk. Viselése közben be kell fednie a vállakat, tehát a nyakba akasztott „imasállal” nem teljesíthető a micva.
A tálit felvétele előtt meg kell győződni a rojtok épségéről, majd a beburkolózás közben a következő áldást mondjuk: Áldott vagy te, Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki megszentelt minket parancsolataival, és megparancsolta, hogy ciceszbe burkolózzunk. Fontos, hogy ne csak mondjuk, de át is éljük e szavak tartalmát, ez a káváná, az intenció, amire a parancsolat teljesítése közben szükség van.
A tálesznek azon a szélén, mely felül van, tehát alkalmasint a fejre kerül, hímzett rátét található. Vannak, akik ennél is díszesebb táleszt hordanak, és ezüsttel díszítik a lepel felső szélét. Ezt a részt úgy nevezik: átárá – koszorú. E szokásnak több magyarázata is van. A Slá, vagyis Jesája Horowitz rabbi (1560 k. – 1630) szerint az átárá azt a célt szolgálja, hogy tudjuk, melyik rész került először a fejre. Ugyanis az a rész, amit már egyszer a fejre tettek, nem kerülhet annál alantasabb helyre. Kortársa, a Levus néven is ismert Mordecháj Jáfe rabbi (1530–1612) szerint az átárá célja, hogy szebbé tegye a micvát, éppen a test legmagasztosabb, legfontosabb részén. Chájim Benveniste rabbi (1603–1673) gyakorlati magyarázatot ad az átárá kialakulására: mivel a tálesz fejre helyezett része gyorsabban kopik, mint a többi, bevezették, hogy egy darab anyaggal erősítik ott meg, hogy tovább lehessen használni ugyanazt a táleszt. Ha pedig egyszer már megerősítik, akkor azt ki is díszítik, hogy szebbé tegyék a micvát – ami már önmagában is egy micva.
Vannak azonban, akik túlságosan sokat foglalkoznak a díszítéssel, és nem szentelnek elég odafigyelést a tálesz valódi okának, a szemlélőrojtoknak, ezért – mondják bizonyos rabbik –, jobb, ha átárá nélkül készített táleszt visel az ember. Az Árizál, a cfáti Jicchák Lurija rabbi szerint például jobb, ha egyáltalán nem igyekszik az ember olyan táleszt vásárolni, melyen van átárá. A Chábád szokás az, hogy az átárá helyére rátesznek egy réteget, hogy jelezzék, melyik a lepel felső része, és ne keveredjen össze az alsóval, ám nem díszítik ki, nehogy véletlenül valaki azt gondolja, hogy az átárá fontosabb a rojtoknál.
Megfigyelhetjük, hogy vannak olyan táleszek, melyeknek a fehér szálai közt néhány kék szál is van. Ez a tchélet (magyarul: világoskék), melyet a Tóra parancsol meg: „tegyenek a szöglet rojtjára kék bíbor zsinórt„. A tchélet szál célja is az volt, hogy emlékeztessen a micvákra, és arra, hogy a zsidó nép az Örökkévaló népe.
A különleges színt a chilázon (csiga) nevű állatból nyerték, melynek pontos mibenlétét a mai napig nem sikerült megállapítani, csak találgatások vannak arra vonatkozólag, hogy a talmudi kor után eltűnt hagyomány mely állatot takarhatta eredetileg. (Erről itt és itt írtunk részletesen.) Napjainkban újra divatba jött a kék szállal készített cicesz és tálesz, miután több neves rabbi azonosította a titokzatos tengeri csigát, melyet Izrael északi tengerpartja mentén lehet kifogni. Akik ezt a véleményt elfogadják, mélyen a zsebükbe nyúlnak, mert a kék szállal ellátott cicesz ára jóval magasabb a sima, fehér gyapjúszálak áránál, ám szívesen teszik ezt, mert úgy vélik, hogy hosszú idő után ismét a maga teljességében tarthatják be ezt a tórai előírást.
zsido.com