A kérdésre sokféle válasz adható, ezek közül most a chabad egyik írását idézzük.
A peszách és sávuot közti időszak a fogságból való kiszabadulás és a tóraadás közti időszak. E hetek jellegzetes micvája az ómerszámlálás, melyet a Tóra parancsol meg nekünk az Emor hetiszakaszban (3Mózes 23:15):
És számláljatok magatoknak az ünnep másnapjától, ama naptól, midőn hozzátok a lengetés ómerjét, hét teljes hét legyen.
Sávuot, a tóraadás ünnepe bizonyos szempontból peszách beteljesedése vagy csúcspontja. Egyértelmű, hogy a zsidóság szempontjából mit jelent ez: Izrael népe nem csupán a szabadság által lett néppé, hanem a Tórának köszönhetően is. Mit jelent ez az egyén szempontjából?
A Tóra célt és értelmet ad az ember életének, a micvák spirituális jelentőséggel töltik meg életünk legprofánabb pillanatait is és arra ösztönzik a zsidókat, hogy életük minden pillanatában tudatában legyenek annak, hogy Teremtőjük figyel rájuk.
Egy zsidó ember sosem lehet teljesen „szabad” – mindig minden tette megítéltetik egy bizonyos mércének megfelelően.
A zsidók számára nincs privilegizált menedékhely, ahol elbújhatnak a felelősség elől. Nem számít, hogy munkáról, imádkozásról, étkezésről vagy szórakozásról van-e szó, a Tóra spirituális tevékenységgé emeli mindezeket, ahol Istennek mindig helye van.
A zsidók számára a szabadság az elnyomástól való megmenekülést jelenti, ám nem vonja ki őket az önkontroll szükségessége alól.
Peszách ünnepe lehetővé teszi az ember számára, hogy szabadon fejlődjön anélkül, hogy bárki beleszólna vallási tevékenységébe. Ez a szabadság csupán akkor vált valóságossá, amikor irányt kapott, amikor a Tóra megmutatta mindnyájunk számára, hogy mivé lehet az egyes ember. Peszách és sávuot egymást kiegészítő ünnepek, melyeket az ómerszámlálás köt össze. Ez a folyamatos számolás aláhúzza e két fontos ünnep elválaszthatatlanságát, és együtt arra tanítanak, hogy az ember akkor teljesíti valódi potenciálját, ha ahelyett, hogy elmenekülne a kötelezettségek elől, teljesíti azokat.