Megrendülten olvastuk a hír, hogy életének kilencvenedik éveinek végén elhunyt Mendel Balsam rabbi, a szeretett tanító, aki egész életét a Tórának és tanítványainak szentelte.
Mendel Balsam rabbi hosszú, áldásokban gazdag élet után tért meg Teremtőjéhez, maga mögött hagyva tanítványok nemzedékeit, akik mind életre szóló útravalót kaptak tőle a Tóra, az emberség és az Isten-félelem útján – adta hírül a Matzav.com.
Balsam rabbi őszinte, kifinomult jelleme
A zsidó közösség mély fájdalommal búcsúzik Balsam Mendel rabbitól, a köztiszteletben álló mechánechtől, aki életét rendíthetetlen hűséggel szentelte a Tóra tanításának és a nevelés szent ügyének. A kilencvenes évei végén hunyt el, hosszú és teljes életút végén.
Balsam rabbi Pittsburghben, Pennsylvaniában született és nevelkedett, olyan otthonban, amelyet melegség és mély Isten-félelem hatott át. Ezek az alapok egész életét végigkísérték. Később Monseyben telepedett le, ahol hosszú évtizedeken át a közösség meghatározó és szeretett alakja volt. Élete utolsó éveiben Lakewoodban élt, ahol méltósága, őszintesége és kifinomult jelleme továbbra is mindenkit inspirált, akivel csak kapcsolatba került.
A zsidó tanítók mintaképe volt
Évtizedeken át tanított a Spring Valley jesivában, ahol nemcsak tudást, hanem értékrendet, tartást és hitet adott át tanítványainak. Osztályterme nem csupán a szigorú tanulás, hanem a gondoskodás, a bátorítás és az őszinte törődés tere volt. Különleges képessége volt arra, hogy minden gyermekben felismerje a benne rejlő jót, és türelemmel, szeretettel felszínre is hozza azt. Egykori tanítványai ma is mély hálával és tisztelettel emlékeznek rá mint arra a rabbira, aki életük irányát is segített meghatározni.
Mendel Balsam rabbi után hátramaradt szeretett felesége, Suri Balsam rebecen, gyermekei – Shaindy Siegfried, Feivy Balsam, Rivky Berger, Shmuel Balsam és Dini Adest –, valamint számos unokája és dédunokája, akik tovább viszik örökségét.
A temetési szertartást kiszlév 17-én délelőtt tartották a Lakewood-i Congregation Sons of Israel Holocaust Memorial Chapelben. A ravatalozást követően az elhunyt földi maradványait Erec Jiszráélbe szállították, ahol végső nyugalomra helyezik. A család a gyászhét idején a Balsam család lakewood-i otthonában fogadja a részvétnyilvánításokat.
Emlékéből fakadjon áldás!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.