Gideon Behar és az izraeli küldöttség prominens tagjai, Nathan Sharansky és Avraham Duvdevani egy fontos, szimbolikus jelentőséggel bíró eseményre érkeztek Budapestre. Ünnepélyes keretek között felavatták a Tett és Védelem Alapítvány és a Zsidó Ügynökség közös antiszemitizmus-monitoring irodáját.

Az ünnepélyes irodaavató Köves Slomó vezető rabbi, a TEV alapítójának köszöntőjével vette kezdetét, amelyben elhangzott, hogy Magyarországon az emberek többsége ellenzi a szélsőséges nézeteket, és azt kívánja, hogy békében, egymás felé fordulva, egymást elfogadva élhessék mindennapjaikat.

A rendezvényen elismerő hangú köszöntőbeszédet mondott Natan Sharansky, a Zsidó Ügynökég (Szochnut) vezetője és Avraham Duvdevani, a Cionista Világszövetség elnöke. Mindketten a Tett és Védelem Alapítvány munkáját értékelték és egyhangúlag a nemzetközi közösségek számára példaértékűnek nevezték azt.

Gideon Behar az Izraeli Külügyminisztérium Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Osztályának igazgatója és Ilan Mor Izrael Állam budapesti nagykövete üdvözölte az ügyben a kormány támogatását.

Prőhle Gergely külügyi államtitkár bibliai idézetre hivatkozott a téli ünnepek egybeesése kapcsán. Az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a keresztény-zsidó együttélést néhányan furcsa módon keresztény-zsidó ellentétként állítják be, pedig szerinte következetes keresztény nem lehet antiszemita.
Bodnár Dániel, a TEV elnöke ünnepi beszédében kiemelte a szimbolikus gesztusok helyes és helytelen beszédre vonatkozó közmegegyezés kialakulásában játszott szerepét.
A Tett és Védelem Alapítvány irodájának felavatását Prőhle Gergely és Takács Szabolcs helyettes államtitkárok, valamint Bodnár Dániel és Heisler András, a Tett és Védelem Alapítvány társelnökei hajtották végre. Ezt követően Ilan Mor nagykövet felhelyezte a mezuzát az iroda bejáratára.

A Tett és Védelem Alapítvány vezetősége megbeszéléseket folytatott Gideon Behárral, az izraeli Külügyminisztérium antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős hivatalának igazgatójával. A két fél már több alkalommal találkozott egymással – legutóbb augusztusban –, a mostani egyeztetés témáját a Tett és Védelem Alapítvány és a Zsidó Ügynökség közös monitoring irodájának megnyitója és az azzal kapcsolatos jövőbeni tervek határozták meg.

Az Alapítvány részéről Bodnár Dániel társelnök ismertette az új iroda megnyitásával elérhetővé vált újabb technikai és módszertani fejlesztéseket. A megbeszélésen szóba került az oktatás és a tájékoztatás kérdése, mellyel kapcsolatban az izraeli fél kiemelt érdeklődést mutatott.
 

Megszakítás