A mázkir, az elhunytakért mondott emlékező ima, nem mindenki számára hangzik el, de miért kell egyeseknek elhagyniuk a zsinagógát?
A mázkir, vagy jizkor, azaz az emlékező ima az elhunytakért, évente négyszer hangzik el a zsinagógákban: jom kipurkor, szukot utolsó napján (smini áceret), peszách végén és sávuot második napján. A tóraolvasás után mondjuk, csendben, mindenki a saját hozzátartozóira gondolva.
A szó jelentése: „emlékezz!”. Ezzel az imával arra kérjük az Örökkévalót, hogy emlékezzen szeretteink lelkére, és az ő érdemükben könyörüljön rajtuk. A mázkir azonban nem csupán ima. A hagyomány szerint azzal válik teljessé, ha a gyászoló elhatározza, hogy adományt, cedákát ad az elhunyt emlékére. Az élők tettei, a jócselekedetek, olyan érdemet adnak a léleknek, amelyet ő maga már nem tud megszerezni. Így a gyerekek cselekedetei az égben is felemelik a szüleik lelkét.
Ki mondja a mázkirt?
Az egyik legérdekesebb és legmeghatóbb szokás, hogy azok, akiknek mindkét szülőjük él, elhagyják a zsinagógát mázkir idején. Ennek oka kettős, egyrészt, hogy ne „idézzék elő” idő előtt a gyászt, másrészt tiszteletből azok iránt, akik valóban gyászolnak. Aki friss gyászban van (az első évben), bent marad ugyan, de nem mondja el a szöveget.
A mázkirt elsősorban a szülőkért mondjuk, de el lehet mondani más rokonokért is: házastársért, gyermekért, testvérért, nagyszülőért. A szöveg minden egyes alkalommal külön ismétlődik, mindig a megfelelő megszólítással. A szokás az is, hogy az ima előestéjén 24 órás emlékező gyertyát gyújtunk.
Miért pont az ünnepeken?
Nem véletlen, hogy a mázkir a legnagyobb ünnepekhez kötődik. A középkorban, a keresztes háborúk és pogromok után vezették be, hogy a zsidók a legszentebb napokon ne csak saját bűneikért, hanem az elhunytakért is bocsánatot kérjenek.
„Bocsáss meg népednek, akiket megváltottál”
– mondja a Bírák könyve (21:15). Bölcseink ezt úgy értelmezték: a „nép” az élőket jelenti, a „megváltottak” pedig a holtakat. A jom kipur így nemcsak a „megbékélések napja” az élők számára, hanem azokért is, akik „a porban alusznak”.
Egy másik oka, hogy a Tóra a három zarándokünnepen (peszách, sávuot, szukot) hangsúlyozza:
„Ne jelenj meg üres kézzel az Örökkévaló színe előtt” (5Mózes 16:16–17).
Mindenki köteles adni annyit, amennyit tud, ezért vált szokássá, hogy a mázkir imában adományt fogadunk meg, és ezzel az elhunytak lelke számára is érdemet szerzünk.
Ima és jócselekedet
A mázkir tehát nem puszta emlékezés. A szó szoros értelmében életet ad a múltba. Imával és jócselekedettel kapcsol össze minket azokkal, akik már nincsenek közöttünk. A rabbik hangsúlyozzák, hogy a puszta szavaknál többet ér a valódi cselekedet, segíteni a szegényeken, támogatni a közösséget, jót tenni másokkal. Ez az a mód, ahogy „az élők érdeme megváltja a holtakat”.
Ezért olyan mély és érzékeny szertartás a mázkir, és ezért van az, hogy nem hallgathatja meg mindenki, csak az, akinek valóban szól. Azok, akiknek szülei még élnek, az életet ünneplik kint, míg bent a közösség az emlékezés és az ima csendjébe merül.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.