A mannáról már szinte biztosan hallott Ön is. De elgondolkozott-e már azon, hogy milyen íze letett azoknak a mennyei falatoknak?
„Emlékezzünk a halra, melyet Egyiptomban ettünk ingyen, az uborkára, a dinnyére, a póréhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára…” – így idézi a Tóra a pusztai vándorlás vágyakozásait. A zsidó bölcsek ezt úgy magyarázzák, hogy a manna mindenféle ízben elképzelhető volt, kivéve ötöt (Jomá 75. a).
Nem volt például uborka ízű manna
Jóllehet, a mai héber nyelvben a „kisu” elsősorban cukkinit jelenti, a Tóra és a Talmud kifejezetten az uborkára használja. Az ókori Egyiptomban a lédús uborka nemcsak tápláló, hanem szomjoltó zöldség volt, amelyet a rabszolgáknak adtak.
Más források szerint a keserű uborkát fermentálták, így alkoholos savanyúság keletkezett belőle, ami enyhe búfelejtőként is szolgált. Akárhogy is, érthető, hogy a pusztában vándorló zsidók különösen vágytak rá.
Dinnyés manna sem volt
A görögdinnye az ókori Egyiptom kedvelt gyümölcse volt, bár gasztronómiai szempontból inkább gyümölcsnek tűnik, a zsidó jog szemszögéből zöldségnek számít, mert nincs kemény, állandó törzse. A Tóra egyszer említi az „ávátiách” szót, emlékeztetve a rabszolgaság éveire.
Hagymás mannák sem potyogtak az égből
A póréhagyma („chácir”) szintén az ókori Egyiptom fontos növénye volt. A zsidó hagyományban több alkalommal is szerepet kap. A pészahi széderen a perzsa és afgán zsidók például póréhagymával csapkodják – persze csak óvatosan, jelképesen – egymást, ezzel is emlékeztetve a rabszolgatartók ütéseire.
A vöröshagyma („bácál”) ősidők óta alapélelmiszer. Erős íze miatt a kóser konyhában szigorúan elkülönítve használják tejes és húsos ételekben. A Talmud szerint meghámozott hagyma, fokhagyma vagy tojás rossz energiákat vonz, ezért érdemes más összetevőkkel keverni. A kelet-európai zsidó konyha egyik alapétele a hagymás tojás, amely a szombati asztal elmaradhatatlan része.
Az ókori egyiptomiak úgy tartották, hogy a fokhagyma („sum”) erőt ad és véd a betegségektől, ezért a rabszolgák étrendjébe is bekerült. A középkori európai zsidóság körében a fokhagyma továbbra is alapvető volt, sőt, a németországi nagyvárosok (Speyer, Worms, Mainz) kezdőbetűi héberül a „sum” szót adják ki. A zsidó néphit szerint a fokhagyma nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is szolgálja, távol tartva a negatív erőket, feltéve, hogy nem hagyjuk éjszakára meghámozva, mert akkor épp az ellenkező hatást fejti ki – de ez már egy másik történet.
A borítókép illusztráció.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.