Egy pesti zsidó család fiából lett a Monarchia egyik legismertebb fényképésze. Mai Manó neve ma is fogalom a magyar fotóművészetben.
Ha valaki ma belép a Nagymező utcai Mai Manó Házba, nem csupán egy elegáns, neoreneszánsz palotában jár. Egy olyan ember örökségével találkozik, aki a 19–20. század fordulóján nemcsak a magyar fotográfiát formálta át, hanem szakmai tekintélyével, szervezőmunkájával és művészi látásmódjával nemzetközi elismerést is szerzett. Mai Manó története egyszerre szól tehetségről, kitartásról és arról, hogyan válhat egy zsidó polgárcsalád gyermeke a magyar kulturális élet meghatározó alakjává.
A zsidó fiú, aki saját erejéből jutott a csúcsra
Mai Manó, eredeti nevén May Emánuel 1855-ben született Pesten, zsidó családban. Édesapja, dr. Mai Henrik orvos és tanár volt, ám a család anyagi lehetőségei korlátozottak voltak, különösen édesanyja korai halála után. A fiatal Mai mindössze tizennégy évesen félbehagyta gimnáziumi tanulmányait, hogy fényképészinasnak álljon Kalmár Péter műtermében. Esténként azonban tovább képezte magát az iparrajziskolában, később pedig magánúton az érettségit is megszerezte.
Szorgalmának és kivételes szakmai érzékének köszönhetően néhány év alatt inasból önálló fényképész lett, majd a kor egyik legismertebb portréfotográfusává vált. Grazban és Bécsben is tanult, folyamatosan képezte magát, miközben Európa legmodernebb fotográfiai irányzatait is megismerte.
Mai Manó a magyar fotográfia egyik megteremtője
1885-ben megkapta a császári és királyi udvari fényképész címet, ami akkoriban a szakma egyik legnagyobb kitüntetésének számított. Különösen gyermekportréi voltak keresettek, de közéleti személyiségekről és a korszak fontos eseményeiről is készített felvételeket. Munkáit a párizsi világkiállításon 1900-ban aranyéremmel jutalmazták, szakmai írásait pedig külföldön is elismerték.
Mai Manó azonban jóval több volt sikeres fényképésznél. Alapítója volt a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egyletének, kezdeményező szerepet vállalt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének létrehozásában, később pedig elindította és szerkesztette A Fény című szaklapot. Munkásságával hozzájárult ahhoz, hogy a fotográfiát Magyarországon ne pusztán iparos mesterségnek, hanem művészeti ágnak is tekintsék.
A ház, amely túlélte a századot
Talán legismertebb öröksége a Nagymező utcai műteremháza, vagyis a Mai Manó Ház. Az 1893–94-ben épült, nyolcszintes neoreneszánsz épületet kifejezetten fotográfiai célokra terveztette, ami Európában is ritkaságnak számított. A természetes fénnyel működő üvegműterem, a különleges belső terek és az épület gazdag díszítése egyetlen célt szolgált: méltó rangra emelni a fényképezés művészetét.
Mai Manó 1917-ben hunyt el, végső nyughelye a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben található. Halála után műtermét még hosszú évekig működtették, egykori háza pedig ma a Magyar Fotográfusok Házaként, kiállításokkal, könyvesbolttal és kulturális programokkal őrzi nevét.
Borítókép: Mai Manó tiszti egyenruhában 1895-ben. Forrás Wikipédia (AI segítségével fekvő formátumosítva.)
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.