A holokauszt és hősiesség emléknapját kedden tartják Izraelben. A nap a zsidó szokásoknak megfelelően előző este, hétfőn nyolc órakor veszi kezdetét. A hivatalos állami ünnepség a Jád Vásem központi terén zajlik idén is, az államelnök és a miniszterelnök részvételével. A hatmillió áldozatra hat fáklya lángjával emlékeznek, melyek mindegyikét egy-egy holokauszt-túlélő lobbantja fel. Egyikük, Málka Rendel Nagyecseden látta meg a napvilágot.
Málka 1927-ben született, egy nyolcgyermekes, vallásos zsidó család legfiatalabb tagjaként. Ekkor apja, Freundlich Dávid Áron már nem volt életben, mert lánya születése előtt nem sokkal életét vesztette egy balesetben. A népes család fenntartása így Sárára, az édesanyára maradt, aki egy textilüzlet vezetéséből tartotta el gyermekeit. A háború kitörésekor hat gyermek élt már csak Magyarországon, mert Málka két bátyja Izrael földjére vándorolt.
1944 májusában a nagyecsedi zsidókat a közeli Mátészalka gettójába kényszerítették. A családot két héttel később deportálták Auschwitzba. A gyötrelmes utazás hat napig tartott. A táborba érve Málka megpróbált anyja ruhájába kapaszkodva együtt maradni vele és egyik testvérével, de a szelekciót végző tiszt másként döntött: két nővérével, Mirjámmal és Ráchellel együtt a másik oldalra parancsolták. A búcsú előtt anyjuk még két darab sütemény adott nekik és lelkükre kötötte, hogy óvják meg Málkát. Végül csak Málka élte meg a felszabadulást.
Auschwitzba érkezésük után néhány hónappal a testvéreket a Płaszówban működő lágerbe hurcolták tovább, ahol puszta kézzel kellett köveket cipelniük a dermesztő hidegben. Innen visszakerültek Auschwitzba, majd Neustadtba vitték őket, ahol ejtőernyőket varrtak.
„Ott köszöntött ránk hanuka ünnepe. Az asszonyok elcsentek némi olajat és cérnát. Abból készítettek mécseseket. Úgy éreztem, mintha újra otthon lehetnék, mintha nem vettek volna el tőlünk mindent”
– emlékezett vissza Málka.
A háború vége felé, a Vörös Hadsereg közeledtekor a rabokat halálmenetben indították útnak a gross-roseni koncentrációs tábor felé. A kegyetlen menetelés során Málka édesanyjára, egykori otthonára és kedvenc ételeire gondolt, hogy képes legyen lépést tartani a többiekkel. Végül Bergen-Belsenben kötöttek ki, ahol két nővére, Mirjám és Ráchel szervezete feladta a küzdelmet. Holttestüket egyszerűen kihajították a barakk ablaka előtti hullahegyre.
„Ez az emlék azóta kísért. Anyám azt kérte tőlük, hogy vigyázzanak rám és ezért nekem adták a kenyerüket. Ha nem ettem volna meg, talán életben maradtak volna”
– mondta Málka.
„Néha el sem hiszem, hogy mennyi mindenen mentem keresztül. Ekkor felhajtom a ruhám ujját és a bőrömbe tetovált számra nézek. Ez bizonyítja, hogy mindez valóban megtörtént”
– tette hozzá.
A felszabadulás után Málkát Svédországba vitték, ahol kórházban ápolták. Eközben héberül tanult és a túlélőknek fenntartott iskolában hallgatta a cionista mozgalom küldötteinek beszámolóit a leendő zsidó állam megalapításáról. Izraelbe érkezése sem volt megpróbáltatásoktól mentes. A menekülteket szállító hajót a brit hadsereg feltartóztatta, utasait pedig Cipruson tartotta fogva. Végül megnyílt a határ és elérhette Izrael partjait. Málka tanári végzettséget szerzett és férjhez ment. Férjével, Jehosuával három lánygyermeket neveltek fel. Ma már tizenegy unokájuk, harminchat dédunokájuk és egy ükunokájuk van.
Fotó: Jád Vásem