A cikk az Egységben jelent meg.

Sok-sok évvel ezelőtt élt Tunisz városában egy egyenes és istenfélő zsidó régiségkereskedő, úgy hívták, hogy Mácliách. Gazdag nem volt, de szívesen adakozott, ha volt miből. Egyszóval, közössége megbecsült tagja volt. Mácliách különösen szerette és nagyra tartotta Sávuot ünnepét. Évről évre tíz tóratudóst hívott meg magához Sávuot éjszakájára, hogy együtt üljék meg és tanulják át e különleges éjszakát. Nagyszerű lakomát készített elő a számukra, a lakoma után elmondták a Sávuot éjjelén szokásos imákat és a tóraadás csodás ünnepének tiszteletére egészen hajnalig tanultak.

Mácliách és vendégei az egész közösségnek példát szolgáltattak és mindenki őket akarta utánozni. Nem volt egész Tunéziában olyan zsidó, aki nem töltötte ébren, tóratanulással Sávuot éjjelét.

Egy évben azonban szomorú dolog történt. Az üzlet nem ment úgy, ahogy szokott, és Mácliáchnak bizony nemcsak arra nem volt pénze, hogy gazdagon megvendégelje a tíz tóratudóst, de arra sem, hogy saját családjának húst és bort vegyen az ünnepre. Szomorúan számolt be szeretett feleségének, Mázálnak a nehéz helyzetről. „Saját magunk miatt nem aggódom annyira, Isten megsegít minket, azonban szomorúvá tesz, hogy nagyszerű szokásodat, az éjszakai tanulást a bölcsekkel nem tudod megtartani” – mondta az asszony együttérzőn. „Van egy pár drága fülbevalóm. Fogd, vidd el a zálogházba. Az a kis pénz, amit kapunk érte, talán elég lesz arra, hogy legyen elég ételünk magunknak és a vendégeidnek az ünnepre” – mondta az önfeláldozó asszony, és már át is adta a fülbevalót. „Isten áldja meg minden lépésedet” – mondta Mácliách hálálkodva, és már indult is a zálogház felé. A fülbevalóért cserébe csak egy kisebb összeget kapott, de Mácliách így is szerencsésnek érezte magát, és jókedvűen indult hazafelé.

Ahogy így sétált, szembetalálkozott Tunézia legfőbb rabbijával, Cháj Táib rabbival, aki így szólt: „Örülök, hogy találkoztunk. Éppen a várost járom, hogy pénzt gyűjtsek a szegényeknek és szűkölködőknek, hogy ők is örömmel ülhessék meg a tóraadás ünnepét.” Mácliách nem sokat teketóriázott, azonnal a zsebébe nyúlt és a fülbevalóért kapott pénzt már át is adta a rabbinak. A rabbi, látva Mácliách boldog mosolyát, hogy micvát tehetett és segíthetett a rászorulókon, megáldotta őt: „Isten áldjon meg, hogy sok-sok micvát és jó cselekedetet tehess”. Azzal a szent életű rabbi folytatta az útját, Mácliách pedig lassan elindult haza. „Mit mondok majd a feleségemnek?” – gondolta. Hirtelen a nevét hallotta, valaki szólította. „Mácliách! Éppen téged kereslek!” Mácliách megfordult és a tuniszi bej egyik szolgájával találta magát szembe. „Őfensége, a bej elküldött, hogy vásároljak a számára néhány régi, de annál értékesebb kávéscsészét. Az igazat megvallva, fogalmam sincs, hol juthatnék hozzájuk, de abban biztos vagyok, hogy te egykettőre előteremted nekem őket. Megígérem, a jutalmad nem marad el!”

Mácliách nyomban megígérte, hogy megszerzi az áhított csészéket. A régiségkereskedő, akihez bekopogtatott, boldogan és meglehetősen olcsón adta el a csészéket. Mácliách azon nyomban visszatért a piacra, megkereste a szolgát és jelentette, hogy az Örökkévaló segítségével sikerült rendkívül jó üzletet kötnie. A bej szolgája egyenesen az uralkodó elé vezette.

A bej rendkívül elégedett volt a szerzeményekkel: „Éppen ilyeneket kerestem!” – mondta, majd hozzátette: „Tudom, hogy ti, zsidók az ünnepetekre készülődtök, és hálás vagyok, hogy időt fordítottál rá, hogy felkutasd nekem ezeket a gyönyörű csészéket. Hogy halad az ünnepi készülődés?”

„Sajnos, fenség” – felelte Mácliách –, „be kell vallanom, hogy még semmit sem tudtam vásárolni az ünnepre.”

A király azonnal hívatta az egyik szolgáját és két zsáknyi lisztet, egy hatalmas korsó olívaolajat és két bárányt küldetett Mácliách otthonába, majd megkérdezte, mivel tartozik a csészékért. Amikor Mácliách megmondta neki, mennyit fizetett, a király így kiáltott: „Nagyszerű üzletet kötöttél, de én a teljes vételárat kifizetem neked!” Mácliách hatalmas köteg pénzzel indult haza. A főtéren ismét a rabbival találkozott. „Rabbi, az áldásod valóra vált! Most már kétszer annyit is tudok adakozni, mint korábban!” – kiáltotta és elmesélte, hogyan segítette meg őt Isten a nehéz helyzetben.

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 154. szám – 2022. május 10.