A rámádánt ünneplő muszlimok együtt ültek asztalhoz zsidó szomszédaikkal a megosztott városban és kóser ételekről is gondoskodtak a vendégeik számára.

Az egy hónapon át tartó rámádán alatt a hithű muszlimok nap mint nap napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, majd ünnepi vacsorát rendeznek. Ez az iftár, melyet gyakran rokonok és barátok körében ülnek meg. A rendkívül feszült biztonsági helyzetéről ismert Hevronban, melynek nagyobb részét a Palesztin Hatóság, kisebb részét Izrael ellenőrzi, különleges iftárra került sor: arabok és zsidók együtt étkeztek, a lehető legnagyobb egyetértésben. A vacsorát egy hevroni üzletember, Asfar Dzsabari rendezte Avi Zimmermannal karöltve, aki a Júdea és Somron Kereskedelmi Kamarát vezeti. E szervezet célja, hogy közös izraeli-palesztin üzleti vállalkozásokat segítsen és így hozza közelebb egymáshoz a feleket. A kamara kiemelt támogatója volt Trump elnök, aki 2019-ben  „Békével a Jóléthez”  címmel konferenciát is rendezett Bahreinben, ahol Dzsábári is jelen volt egy tíztagú delegáció élén, Abbasz elnök határozott tilalma ellenére.

Az iftár résztvevői között ott ült Jisáj Fleischer, a mintegy nyolcszáz fős hevroni zsidó közösség nemzetközi szóvivője is, aki szintén az általa „nyitott iftárnak” nevezett összejövetel szervezői közé tartozik az első, 2019-ben tartott első alkalom óta. Bár a hírekben általában csak a városban zajló erőszakos cselekményekről olvashatunk, valójában számos területen jó az együttműködés a helyi arabok és zsidók között. Fleischer elmondta, hogy bár semmi esetre sem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy a radikális iszlám meggyengült volna a városban, de egyre több arab lakos érzi úgy, hogy ők is a részeseivé válhatnak az izraeli sikertörténetnek. „Hevronban hatalmas befolyással bír a Hamasz. A Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt lévő városrész jelenlegi polgármestere egy elítélt terrorista. Ezzel együtt egyre több arab véli úgy, hogy Allah különleges áldást áraszt a zsidókra és Izraelre, és ők is szeretnének részesülni ebből az áldásból. Helyesebbnek látják az Ábrahám Szerződés üzenetét elfogadva együtt élni és együtt gyarapodni Izraellel, mint folytatni a dzsihádot, melyből semmi hasznuk sem származik. Gazdaságilag legalábbis nem ez jelenti a jövőt számukra” – mondta Fleischer.

Hilél Horovitz, a hevroni zsidó közösség vezetője szintén a vendégek között foglalt helyet. „44 éve vagyunk szomszédok Dzsábárival, de most vagyok először az otthonában. Közelebb kellene kerülnünk egymáshoz” – mondta. Horovitz beszédet is mondott, melyben a két nép közös gyökereire hívta fel a figyelmet. „Különleges helyzetet teremtett az Ábrahám Szerződés megkötése. Mindenki [a bibliai] Ábrahámra hivatkozik. Az ősatyák barlangja mindannyiunk számára szent hely. Mindenkinek kijár a tisztelet, aki közel érzi magát Ábrahám ősatyánkhoz” – jelentette ki, és egy közös erővel felépített szálloda megvalósítását javasolta vendéglátójának. Szavait lelkes tapssal fogadták a résztvevők.

Horovitz és Dzsábári nem rejtette véka alá, hogy bizonyos kérdésekben ellenkező állásponton vannak, de mindezt békés, baráti légkörben vitatták meg. „Hevron Izrael integráns része. Az itt eltemetett ősatyák akarata is az, hogy zsidók éljenek a városban. Izrael földje a zsidó néphez tartozik, de békében akarunk együtt élni azokkal az arabokkal, akik elfogadják a zsidó nép jogát erre a földre”.

Dzsabari kijelentette, hogy hite szerint háza palesztin földön áll, de ő is az együttélés elkötelezett híve.  „Az izraeliek a barátaink és testvéreink és az azokra is áll, akik Júdeában és Somronban élnek. A közöttünk lévő kapcsolatot félelem nélkül kell tovább építeni. Nagyon remélem, hogy az elkövetkezendő évek tartós békét hoznak mindannyiunk számára” – mondta az üzletember.

A vendégek között megjelent Ájub Kárá, volt miniszter, a Likud drúz politikusa, aki több száz kilométert vezetett észak-izraeli otthonából, hogy részt vehessen a különleges vacsorán. Eljött a Hevronhoz közel fekvő Efrát polgármestere, Oded Revivi, aki csokoládét hozott vendéglátójának és Ászáf Mintzer, a Somronban fekvő Elkáná első embere, aki aszalt gyümölcsöket ajándékozott. Mindketten régi ismerősei Dzsábárinak. Revivi szukoti sátrában fogadta őt, Minzer pedig a hanukát ünnepelte együtt vele.

Eljött az iftárra Jigál Dilmoni, a Júdeában és Somronban élő zsidók tanácsának vezetője is. „Ötven éves vagyok, de először veszek részt ilyen eseményen. Milyen kár, hogy csak most kezdem el megismerni a szomszédaimat, akik szintén itt élnek, Júdeában és Somronban. A szüleim Afganisztánból vándoroltak Izraelbe. Ott békésen éltek egymás mellett muszlimok és zsidók. Ez tehát nem újdonság, hanem egy ősi kapcsolat, melyet végre felfrissítettünk és a jövőben csak tovább mélyítünk. Az sem véletlen, hogy erre a vacsorára éppen itt, Hevronban kerül sor, hiszen ez a város az, amely összeköti a zsidókat és az arabokat” – mondta

„Az első lépés a béke felé a gazdasági együttműködés, de ebből fakadnak majd barátságok, így lesz jó a viszony a szomszédok között és ezáltal leszünk képesek együttműködni olyan közös ügyek mentén, mint a koronajárvány. Azt gondolom, hogy a problémáink egyik forrása a nyelvismeret hiánya. Erősíteni kellene az arab nyelvoktatást az iskoláinkban, mert ezáltal válik lehetségessé a valódi párbeszéd” – tette hozzá.

A beszédeket Dr. Noám Árnon, a hevroni zsidók egyik vezetője, az ősi város egyik neves kutatója zárta. „Ez az összejöveteli egy igazi forradalom kezdete. Ez hozza el a békét a jövő nemzedéke számára” – jelentette ki.

 

zsido.com

 

Forrás: Hebron Jewish Community, JPost

 

Megszakítás