Arra, hogy amíg a zsidó vallásban a kipa az Örökkévaló jelenlétére és a felsőbb hatalom elismerésére emlékeztet, addig a „mindenki felett ott feszülő ég” egyfajta egyetemes, felekezetektől független isteni jelenlétet szimbolizál. Az idei esztendő friss Kossuth-díjasának értelmezésében ő az „ég kipáját” hordja, ami a mindennapokban megélt transzcendenciát, a világra való rácsodálkozást és a hit szabadságát fejezi ki: ez a végtelenség jelképe.
Ez a hitvallás fogalmazódott meg a költő és a vezető rabbi felettébb vidám párbeszédében is. Lackfi János gondolkodását áthatja katolicizmusának megélése, noha anyai részről zsidó származású. Ennek révén a Tóra alapos ismerője is, így számára természetes volt, hogy a beszélgetést megelőző kiduson a zsinagógai közösség tagjaival együtt, énekelve köszöntötte a szombati angyalokat a Sálom Aléchemmel, majd az Éset Chájilt, a „derék asszony” dicséretét (Példabeszédek könyve 31.), amellyel a férj és a család tiszteleg a ház asszonya előtt.
Köves Slomó rabbi verselt
Köves Slomó a beszélgetés indításakor nemcsak vendégét, de az egész közönséget is meglepte, amikor Lackfi János stílusában, az estre, találkozásukra utaló költeményt olvasott fel. A versírás minden szabályának megfelelő műről kiderült, hogy ahhoz a mesterséges intelligenciát vette segítségül, és bevallotta azt is, hogy első alkalommal mélyült el alkotóként a költészet szépségeiben. Utalt arra az emlékezetes eseményre, amely erre – a hallgatóság véleménye szerint figyelemre méltó – próbálkozásra ihlette. Ezt viszonosságnak szánta Lackfi János 5781. (2020.) évi hanukakor, ugyancsak az Óbudai zsinagógában előadott Egy üveg olaj című remek versére.
„Ki is az ember?” – kérdezte indulásként a vezető rabbi. Lackfi János szerint nagyon kicsik vagyunk az univerzumban. Ember az, aki ki tudja hallani az Örökkévaló hangját akkor is, ha nagy tömegben vagyunk. Felidézte a Tórából azt az esetet, amikor Mózeshez szólt az Örökkévaló, de ezt a hangot csak Mesterünk hallotta, és tudta, hogy az neki szólt, míg a körülötte lévők nem észleltek semmit. Az embereket az is megkülönbözteti egymástól – vélekedett a költő –, hogy mindenki mást hall ki az isteni hangból, és ez annak a függvénye, hogy valaki mennyire szereti az ő Istenét.
Felidézte a Talk Sló napjának magántörténetét is. Szavaival élve, eléggé „legyalulta” az a sajtó által közvetített hangulat, amely annak kapcsán alakult ki, hogy Kossuth-díja odaítéléséről egy olyan grémium tett javaslatot és döntött, amelynek az édesanyja, az ugyancsak Kossuth-díjas költő, Mezey Katalin is tagja, bár ő maga nem vett részt sem az ajánlás megtételében, sem az arról szóló szavazásban.
A kéretlen, otromba kommentek
Lackfi János felidézett néhány, a közösségi médiában olvasható, mindkettejüket gyalázó megjegyzést, amelyek között édesanyjára vonatkozó, a költő szavaival „a mesterségére utaló, de azt el nem találó” otromba hozzászólások is előfordultak. A kitüntetéssel kapcsolatos véleménynyilvánításokból sem volt hiány. Ugyanakkor úgy érezte, mintha az egész testét egy hatalmas kő nyomná le. Nagyon vágyott arra, hogy az óbudai közösségbe eljöjjön, de nem érezte magát „emberszabásúnak”. Ebben a „nyominger” állapotban iszogatta házuk teraszán a kávéját, amikor a szemközti fa egyik ágára leszállt egy veréb. Lackfi Jánosnak eszébe jutott az egyik legismertebb angol nyelvű dicsőítő ének, a „Gondod van a madárra” (His Eye Is on the Sparrow), amely a Máté evangéliumában található igére utal: „Nemde két verebet megvehetni egy fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!” (Máté 10:29). Ez bátorítást adott számára, ahogy kifejezte: az Örökkévaló mintegy üzenetet küldött neki. Ez az isteni üzenet felvidította, így már könnyű szívvel jött el este Óbudára.
Milyenek a magyarok?
Ezt követően Köves Slomó felidézte Maimonidész véleményét a képzelőerőről, amely egyfajta „híd” az anyagi világ és a tiszta értelem között. Ha az értelem uralja, prófétai magasságokba emelhet, ha viszont elszabadul, bálványimádáshoz és erkölcsi romláshoz vezet. A képzelőerő egyúttal a kreativitás alapköve is. De ennek fényében milyenek a magyarok? – kérdezte, hiszen Lackfi János négy, a Libri Kiadónál megjelent könyvében is foglalkozott ezzel a kérdéssel, amelyek rövid, szórakoztató karcolatokban veszik sorra a magyar mentalitás tipikus jellemzőit, a mindennapi szokásoktól kezdve a történelmi traumák feldolgozásáig.
Néhányat ezek közül megemlített Lackfi János: például a magyar ember akkor is panaszkodik, ha minden rendben van, mert fél, hogy ha elárulja, hogy jól megy a sora, azonnal lecsap rá a sors vagy a szomszéd irigysége.
Vagy mi vagyunk a „drótok népe”. Ha valami elromlik, nem hívunk szerelőt, hanem megoldjuk okosba’, egy darab szigetelőszalaggal és egy kis dróttal. És a legfurcsább az, hogy működik. „Nekünk a vereség is győzelem, ha elég szépen tudunk belehalni. A legszebb ünnepeink alkalmával általában azt ünnepeljük, hogy valahol, valakik nagyon megvertek minket, de mi azért is itt vagyunk. Mindenhez értünk: mi vagyunk a tízmillió szövetségi kapitány, virológus és alkotmányjogász országa. Nincs olyan téma, amihez egy átlagos magyar valahogyan ne tudna azonnal, ellentmondást nem tűrő szakértelemmel hozzászólni.” De akadtak külföldiek részéről meglepő állítások is, hogy a „A magyar egy összetartó nép!”
Befejezésül Lackfi János az Örökkévalóval való kapcsolatáról beszélt, az egész estét átszövő humorral. Utalt arra, hogy a beszélgetést megelőzően a közösség tagjai spontán megmutatták, hol tart az ima, ami katolikus templomokban elképzelhetetlen. Ígéretet tett arra is, hogy alkalomadtán ismét ellátogat Óbudára.
Vallási és világi zsidó programokat a zsidoprogramok.hu oldalon talál.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.