… az Örökkévaló pedig támasztott keleti szelet az országban… és a keleti szél elhozta a sáskát. És felszállt a sáska Egyiptom egész országára és leereszkedett Egyiptom egész határában, nagyon súlyosan… És ellepte az egész ország színét, hogy sötét lett az ország és felemésztette a föld minden füvét és a fa minden gyümölcsét, amit meghagyott a jégeső… Az Örökkévaló fordított igen erős nyugati szelet és ez elvitte a sáskát és elsüllyesztette a Nádas-tengerbe; nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész határában. (2Mózes 10:13-19)
A Bo hetiszakaszban az egyiptomi csapások közül háromról: a sáskajárásról, a sötétségről, valamint az elsőszülöttek haláláról lehet olvasni. A sáskákkal kapcsolatban nemcsak azt mondja el a szakasz, hogy megérkeztek Egyiptom országába, hanem azt is, hogy el is mentek onnan. Azt mondják bölcseink, hogy a sáskákkal valójában kettős csapás érte az egyiptomiakat: az állatok először mindent elleptek, és elpusztították a maradék termést, majd amikor az egyiptomiak összefogdosták és tartósították az állatokat, hogy később megehessék őket, az Örökkévaló – Mózes imája nyomán – minden sáskát elvitt az országból, beleértve azokat is, amelyeket az egyiptomiak étkezési célból tettek el maguknak.
Legtöbben persze felhúzzuk az orrunkat az egyiptomiak különös étkezési szokásain, azonban tudnunk kell, hogy a Tóra (a harmadik könyv 11. fejezetében) maga is engedélyezi bizonyos sáskafajok fogyasztását. A szöveg összesen négyféle sáskafajt említ, ám ma többnyire nem tudjuk, hogy pontosan melyek ezek. Ezeken kívül azonban nincs se más kóser sáskafaj, se más kóser rovar, vagy csúszómászó. Egyes zsidó közösségekben, például a jemenieknél fennmaradt a hagyomány azzal kapcsolatban, hogy melyek a Tóra által megnevezett fajok, és fogyasztják is e fehérjében igen gazdag rovarokat. Azt mondja a háláchá (zsidó jog), hogy a sáskákkal kapcsolatban nem elegendő, hogy úgy nézzenek ki az állatok, mintha megfelelnének a tórai követelményeknek, hanem kóser mivoltukhoz elengedhetetlen a folyamatosan meglévő hagyomány. Amelyik fajtáról azonban létezik ilyen hagyomány egy-egy közösségben, az bármelyik zsidó számára kóser és fogyasztható. Ettől függetlenül a rabbik között nincs megegyezés arról, hogy valóban megehető-e ma az a sáska, melyről a keleti zsidók hagyománya azt mondja, hogy kóser, és sokan vannak, akik ezt nem fogadják el, és nem engedélyezik ezen ízletesnek mondott rovarok kóser konyhában való felhasználását. Létezik egy köztes vélemény is: csupán azon zsidó közösségek tagjai számára kóserek ezek az állatok, melyekben megmaradt a folyamatos hagyomány, más zsidók azonban nem fogyaszthatják.
A midrás (Smot Rábá) utal arra, hogyan is fogyaszthatták őseink a sáskákat:
Amikor megjelentek a sáskák, az egyiptomiak ünnepeltek, és azt mondták: „Gyűjtsük őket össze, és töltsük meg velük a hordóinkat.” Azt mondta a Szent, áldott legyen: „Gonosz emberek! Hát örültök és ujjongtok a csapáson, amit fölétek hozok?’” Az Örökkévaló rögtön nyugati szelet támasztott, és az elfújta a sáskákat, egy sem maradt Egyiptomban. Mit jelent az, hogy egy sem maradt? Még azokat is elfújta a szél, melyek besózva voltak eltéve edényeikben és hordóikban.
Manapság, amikor rengeteg szó esik az állattenyésztés környezetkárosító hatásáról, és a kutatók igyekeznek új, gazdaságosabb és környezetkímélőbb lehetőségeket találni, egyre többen állnak ki a rovarok, köztük a fehérjedús, cinkben és vasban egyaránt gazdag sáskák – fogyasztása mellett. A start-up nemzetnek természetesen erre az igényre is megvan a maga válasza: a Gálilban található Elifelet mosávban alapították meg a Hargol FoodTech nevű start-up vállalatot, mely sáskák tenyésztésével és étkezési célokra való forgalmazásával foglalkozik. Olyan feladatokat oldanak meg többek között, mint hogy hogyan lehet a tíz hónapos kikelési időt két hétre csökkenteni, és milyen körülmények között lehet az állatokat a lehető leghatékonyabban és leginkább környezetbarát módon tenyészteni.
Hogyan fogyasztható még a sáska a bibliai módszeren túl? Fontos, hogy a kóser sáska, akárcsak a hal, nem igényel rituális vágást, és akármilyen módon előkészíthető fogyasztásra – ez igencsak megkönnyíti a sáskafőzést. Vannak, akik forró, enyhén sós vízben főzik pár percig, és utána napon, vagy sütőben szárítják. Mások felforrósított kerámiaedényben pirítják meg őket, vagy „pongyolában” – fűszeres, lisztből és tojásból készült masszába mártva rántják ki hirtelen, olajban. A lábakat, szárnyakat és a fejet általában eldobják, csak a fehérjében különösen gazdag és laktató testet eszik meg. Mi azonban megkíméljük olvasóinkat a pattogatott sáska receptjétől, helyette a kevésbé egzotikus, ám kétségkívül népszerűbb pattogatott kukoricát kínáljuk.
Pattogatott kukorica
Párva, tojás- és gluténmentes
1 pohár pattogtatni való kukoricaszem
2 ek. étolaj (nem olívaolaj)
1 kk. só
A kukoricaszemeket egy széles, mély és vastag aljú lábosba tesszük, ráöntjük az olajat, megsózzuk, jól elkeverjük, végül úgy egyengetjük el a lábos alján, hogy egy rétegben terítse be azt. Nagy lángon, lefedve kezdjük a pattogtatást, néhány perc múlva hallani fogjuk, amint a szemek kipattogzanak. Figyeljük, mert könnyen megég. Amikor már csak időnként hallunk pukkanást, zárjuk le a gázt, és óvatosan emeljük le a lábos fedelét (ilyenkor gyakran ugrik ki egy-egy szem a lábosból). Azonnal tálaljuk.