Honnan ered az édesség, és mit jelent a neve?
Bár a világ legnagyobb részén ádár hó 14-én van a purim, a zsidó nép fővárosában, Jeruzsálemben ádár 15-én ünneplik purimot. Ezt a napot Susán-purimnak nevezik, utalva arra, hogy – amint a megilában (Eszter könyve) olvashatjuk – Áchásvéros király fővárosában, Susánban egy nappal később támadtak a zsidókra és ezen a napon kellett megvédeniük magukat, és ezen a napon történt velük a csoda, hogy a zsidók közül senkinek nem esett bántódása, de azok közül, akik a halálukat akarták, nagyon sokan elvesztek.
Purimot emlegetve mindenkinek eszébe jut a háromszögletű sütemény, a hámántáska, vagy héberül hámánfüle. Honnan ered maga az édesség, és honnan a neve?
Történet
Az oznéj Hámánt, vagyis hámánfülét elsők között az itáliai Jehuda Sommo (1527- 1592) említette egy komédiája jelenetében.
A sütemény elnevezése vezetett ahhoz a tévhithez, mely szerint arra emlékezünk ezen édesség fogyasztásával, hogy – mielőtt felakasztották volna – levágták a gonosz Hámán fülét. Maga a „fül” tészta azonban régebb óta ismeretes, és nem kapcsolódik feltétlenül purimhoz, vagy Hámánhoz. Joszef ibn Kászpi (1279-1340) és don Jicchák Abarbanel (1437-1508) rabbi egyaránt fülnek írja le a mannát, és a mai napig ismertek a különféle, fülként emlegetett európai sütemények, például a magyar barátfüle. Emellett fontos megemlíteni, hogy természetesen nem csonkították meg Hámánt a halála előtt.
Klasszikus hámántáska
Bár ma már szinte bármivel megtölthető, a klasszikus hámántáskát mákkal töltötték meg. Maga a „hámán” szó egyaránt utalhat a purimi történet gonosz főminiszterére és a jiddisül „mon”-nak nevezett mákra, mert az askenáz zsidók kiejtése szerint a főgonosz nevét Homonnak mondják. A „tás” pedig zsebet jelent, így a jiddis homontásen szó valójában „mákkal töltött zseb”-et jelent.
Vannak, akik azt mondják, hogy magokból készített ételt kell enni purimkor, emlékére azoknak a magoknak, melyeket Dániel próféta és társai fogyasztottak Babilóniában, ahogy olvashatjuk: „És adott nekik magokat” (Dániel 1:16). És hogy mi köze van Dánielnek purimhoz?
A Talmud szerint a purimi történet egyik kevéssé ismert szereplője, Hátách, Eszter királyné hűséges üzenetvivője nem volt más, mint Dániel próféta. Emellett azt is tudjuk, hogy a palotában az uralkodó feleségeként élő Eszter titokban tartotta a származását. A Talmud (Megila 13a) azt a magyarázatot fűzi ehhez hozzá, hogy – mivel az étel nem volt kóser – Eszter babféleségeket és magokat fogyasztott csupán. Kettőjükre emlékezve fogyasztanak babot és magokat purimkor. E hagyomány része, hogy mákszemekkel töltött süteményt, vagyis hámántáskát esznek ezen az ünnepen, és ez az oka annak, hogy ahányszor a klasszikus háláchikus (zsidó jogi) források e szokást tárgyalják, külön megemlítik, hogy a hámántáskát mákszemekkel kell megtölteni.
A hagyományos magyarázat mellett más okokkal is indokolhatjuk a hámántáska fogyasztásának szokását, mivel e sütemény minden aspektusa hordoz valamiféle szimbolikát.
Hámán meggyengítése
A héber „tás” szó annyit jelent: meggyengít. A jiddis „homontás” szó ezért azt az üzenetet közvetíti, hogy örülünk annak, hogy a gonosz főminiszter hatalma meggyengült, és egyben azt kérjük Istentől, hogy mindig mentsen meg minket az ellenségeinktől.
Rejtett üzenetek
A purimi események során a zsidók közül nagyon sokan nem hittek abban, hogy a nép valóban megsemmisülhet. Mordecháj úgy győzte meg őket a veszély komolyságáról, hogy leveleket küldött nekik, melyekben fegyelmeztette őket a fenyegető csapásra. A leveleit azonban nem merte a szokásos úton elküldeni, mivel attól félt, hogy a hatóságok lefülelik őt, ezért tésztába sütve küldte el azokat. Ennek emlékére fogyasztunk valamivel megtöltött tésztát purimkor.
Rejtett édesség
A hámántáska fogyasztásának szokásával kapcsolatban jól ismert magyarázat, hogy a töltelék benne rejtőzik a tésztában. Őseink a korábbi időszakokban hozzá voltak szokva a nyílt csodákhoz, ám a szétszóratás korában a csodák gyakran nem mindenki számára jól látható módon, hanem rejtve jelennek meg. A purimi történet azt mutatja, hogy a rejtett csodák révén az Örökkévaló pontosan ugyanúgy vigyáz ránk, mint amikor nyílt csodák által mutatkozik meg a hatalma. Az Örökkévaló mindig jelen van a világban, ám napjainkban elsősorban a színfalak mögül irányítja a világot, ahogyan a hámántáska lényege, vagyis a töltelék is elrejtőzik a tésztában.
Három sarok
Egy régi legenda szerint a hámántáska azért háromszögletű, mert a gonosz Hámán is ilyen formájú kalapot viselt. Bukására való emlékezésként esszük tehát a hámántáskát. A midrás elmeséli, hogy amikor Hámán rájött, milyen hatalmas a három ősapa, jelentősen meggyengült az ereje. Ezért esszük a háromszögletű süteményt, a homontást, vagyis Hámán-gyengítőt.
A sarok szó egyik héber megfelelője a „keren”, ami szó szerint szarvat jelent, emellett jelenthet sugarat, szerencsét és büszkeséget is. A Zsoltárok könyvében (75:11) szereplő mondatot: „És a gonoszok szarvait mind levágom, emelkedjenek az igaznak szarvai” bölcseink úgy értelmezik, hogy a mondat első fele Hámánra, a második Mordechájra vonatkozik, és a sarkokkal ellátott sütemény e szavakra utal.
Kreplách
A hámántáskáról szóló magyarázatból semmiképpen sem maradat ki a vele egy ételcsaládba tartozó kreplách: a darált hússal töltött, többnyire levesben kifőzött tészta. Elsősorban az év három jeles napján: purimkor, jom kipur előestéjén és a szukotot lezáró hosáná rábákor fogyasztják. Joszef ben Mose Höchstädt rabbi (1423–1490) volt valószínűleg az első, aki speciálisan purimmal kapcsolatban említette a krepláchot, arról értekezvén, hogy mestere, a híres Jiszráel Isserlin rabbi nem evett krepláchot purimkor, mivel kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy milyen áldást kell rá mondani: hámoci, vagy mezonot.
Rejtett ünnepnapok
A nap szentsége a legtöbb ünnepnapon nyilvánvaló, mivel tartózkodunk a munka számos formájától. Három olyan alkalom van azonban egy évben, amikor (általában húsos) ünnepi lakomát fogyasztunk ugyan, de mégis megengedett a munka, és a nap különlegessége nem nyilvánul meg teljes mértékben; ezek: purim, jom kipur előestéje és hosáná rábá – és ezeken a napokon fogyasztunk krepláchot.
Hús és liszt
Az Álter Rebbe, a ljádi Sneur Zálmán rabbi azt a magyarázatot adta erev jom kipurral kapcsolatban, hogy a kreplách belsejében megbújó hús az érzelmi aspektust szimbolizálja, a húst körülfogó, búzalisztből készült tészta pedig az Istenre és a Tórára vonatkozó tudásunkat jelenti, melyet liszthez is hasonlítanak bölcseink. Jom kipur előestéjén az intellektusunk mögött sokszor megbúvó kedvesség attribútuma (hébrül „midá”-ja) kerül előtérbe; azért imádkozunk, hogy az Örökkévaló kegyessége és kedvessége nyilvánuljon meg a szívünkben és a gondolatainkban, hogy mi is kedvességgel és együttérzéssel fordulhassunk másokhoz.
A Kabala egyik könyve, a Zohár purim ünnepét jom kipurhoz hasonlítja. Egy magyarázat szerint a purimi ünnepléssel és jókedvvel többet érhet el az ember, mint a jom kipuri imádkozással és böjttel. Erre az ünnepek neve utal, mivel jom kipurt jom hákipurimnak is nevezik, mely nevet úgy is értelmezhetjük, mint jom há-ki-purim, vagyis az a nap, amelyik majdnem olyan, mint purim. Ezért, ahogyan jom kipur előestéjén krepláchot szolgálnak fel, ugyanúgy tesznek purimkor is.
Hámántáska száműzetésben
Bár nem kötelező hámántáskát enni purimkor, sokan nagy nehézségeket küzdöttek le annak érdekében, hogy ezt a szokást meg tudják tartani. Cháná rebecen, a Rebbe édesanyja írta az emlékirataiban (18. fejezet), hogy amikor férje, Levi Jicchák Schneerson rabbi száműzetésbe kényszerült azért, mert zsidóságot tanított, időnként még szombatra sem tudtak kenyeret, vagy gyertyát szerezni. Egyszer, amikor végre egy kis liszthez jutott, eltette, hogy purimkor hámántáskát készíthessen belőle:
„Elérkezett purim ünnepe. Volt egy megilát Eszterünk [Eszter-tekercs], amit egyszer beletettem egy ételcsomagba, és úgy küldtem el a férjemnek. Purimra két kilakoltatott látogatott el hozzánk, egy zsidó fiatalember, aki a kommunizmus felé hajlott, valamint szomszédasszonya, aki mérnök volt, de korábban jiddist tanult, és érdekelte a zsidóság.
Valamikor régebben eltettem egy kevés fehér lisztet, amiből két hámántáskát sütöttem. Bár ez egy kevésbé jelentős szokás, fontos szerepet játszott az életünkben, és emlékeztetett minket arra, hogy még mindig emberek vagyunk és még mindig zsidók, és a napok nem mind egyformák. Emlékeztetett minket arra, hogy emelkedettebb dolgokkal is foglalkozhatunk, nem csak a mindennapi kenyerünkre kell gondolnunk…”
zsido.com