Purim ünnepén hagyományosan megajándékozzák egymást az emberek: a háztól házig küldött csomagokban különféle finomságok lapulnak.

Aztán elkezdődött a kindli- és tortaküldés, a cselédek vitték el mindenkinek a tálakat. Egyszer valóban visszakaptuk a sajátunkat az unokatestvéreméktől. Megérkezett a cseléd, és azt mondta: a nagyságos asszonyék küldték. Kinyitottuk, és láttuk, hogy a miénk, de addigra már vagy öt házat megjárt, mire visszaért hozzánk.”

mesélte a nagymamám a Teleki tér környéki, békebeli purimokról.

Purim napján kétszer is felolvassuk Eszter könyvét, a Megilát Esztert. Ez a Tánách, a zsidó Biblia egyetlen olyan könyve, melyben egyszer sem szerepel Isten neve, noha – bölcseink szerint – az egész történetet az isteni gondviselés irányítja a színfalak mögül. A tradicionális purimi ételek – hámántáska, kindli, töltött káposzta, kreplách – ezért mind rejtenek magukban valamit, ahogyan az Örökkévaló is rejtőzködik a purimi történet minden egyes mozzanata mögött.

A purimi ételek közül a legismertebb talán a hámántáska: háromszög alakúra hajtogatott, hagyományosan mákkal, vagy lekvárral töltött tészta. Ezt a süteményt leggyakrabban a német nyelvterületen élő zsidók leleményének tartják, akik a helyi, mohntasch-nak, vagyis mákos táskának nevezett édesség nevében fedezték fel az askenázi kiejtéssel Homonnak mondott, gonosz főminiszter nevét. Héberül oznéj Hámánnak, vagyis Hámán fülének nevezik, de vannak, akik azt mondják, hogy Hámán kalapja volt ilyen háromszögletű.

A töltelék hagyományosan mák, vagy sűrű lekvár, de a lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt.

Így készül a hámántáska

párve

4 tojás

1 pohár barnacukor

½ pohár olaj

1 narancs leve

5 pohár liszt

1 csomag vaníliás cukor

1 csomag sütőpor

A töltelékhez:

  • Sűrű szilvalekvár, baracklekvár
  • Mák-, vagy diótöltelék: 20 dkg darált mákot vagy diót és 10 dkg cukrot lábosba töltünk, apránként vizet adunk hozzá (annyit, hogy épen keverhető legyen). Kis lángon, kevergetve, 10 perc alatt összefőzzük. Reszelt citromhéjjal és vaníliás cukorral is ízesíthetjük.
  • Datolyakrém
  • Halva

A tojásokat alaposan elkeverjük a cukorral. Hozzáadjuk sorban a többi hozzávalót, és homogén tésztává gyúrjuk (ha teljes kiőrlésű lisztet használunk, előfordulhat, hogy néhány kanálnyi vizet is kell a tésztához adni, hogy összeálljon).  A tésztát négy darabra osztjuk, egyenként kinyújtjuk, és egy szélesebb szájú pohárral köröket szaggatunk belőle. A körök közepére egy-egy fél teáskanálnyi tölteléket teszünk, majd a tésztakörök szélét háromszög alakban felhajtogatjuk. Bezárhatjuk a tésztát, de nyitva is hagyhatjuk a tetejét, hogy kikandikáljon a töltelék. 180 fokos sütőben, nagyjából 15-18 perc alatt készre sütjük.

Fotó: Szakács Noémi

Megszakítás