Ha valaha elgondolkozott azon, hogy a lottózás összhangban van-e a zsidó tanításokkal, akkor nincs egyedül. A lottózás sok tekintetben hasonlít a szerencsejátékokhoz, melyeket a zsidó vallás elítél, sőt, bizonyos esetekben egyenesen tilt. Ugyanakkor vannak az életben olyan szituációk, amikor megkísértheti a szerencséjét. Tudjon meg mindent a lottózásról Yehuda Shurpin rabbitól, a chabad.org egyik szerzőjétől.
Kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk, hogyan is viszonyul a zsidóság a szerencsejátékokhoz. A Misna (Szánhedrin 24/b) számos olyan embercsoportot sorol fel, akiket nem lehet hiteles tanúként elfogadni, például azokat, akik „kockajátékoznak”, ami a Misna korában a szerencsejáték klasszikus formája volt.
A Talmudban ezt Ráméj bar Chámá rabbi úgy magyarázza, hogy amikor a győztes pénzt vesz el a vesztestől, az olyan mintha lopna. Miért? Mert, amikor a vesztes beleegyezett a játékba, nem számított arra, hogy veszíteni fog, hiszen akkor nem vállalta volna a játékot. A megállapodás ezen formáját, amikor valaki jelentős anyagi felelősséget vállal magára azzal a feltételezéssel, hogy valójában nem kell majd kifizetnie, úgy nevezik, hogy aszmachtá (אסמכתא).
Ezzel szemben viszont Ráv Séset azon a véleményen van, hogy aszmachtá esetével csak egy bizonyos fokú ügyességet igénylő játék esetében kell foglalkozni, mert akkor a játékos úgy gondolja, hogy ő van irányításban, befolyásolni tudja a végeredményt és ésszerű módon számíthat a győzelmére. A teljes mértékben a szerencsén alapú játékokban – mint például a Misnában említett kockajátéknál – viszont mindenki úgy játszik, hogy tudja, nincs befolyással a végeredményre, esélye van a vesztésre, így az ilyen fajta játék utáni nyeremény begyűjtése megengedett.
A szerencsejátékkal ráv Séset szerint a legfőbb probléma az, hogy semmilyen módon nem járul hozzá a társadalom jobbá tételéhez. Ezért ő csak akkor zárná ki a szerencsejátékos embert a tanúságból, ha mindig csak szerencsejátékozik és nincs rendes hivatása, ezáltal nem járul hozzá a társadalmi fejlődéshez.
Joszef Káró viszont a Sulchán Árcuh (Chosen Mispát 370:2–3.) törvénykönyvében úgy döntött, hogy mindenféle szerencsejáték tilos, még az egyszerű (dobó)kocka játékok is. Mások viszont, közöttük Mose Isserlis rabbi is úgy véli, hogy olyan játékokkal melyek teljesen a szerencsétől függnek, lehet játszani.
A szefárd közösségek jellemzően Joszef Káró rabbi szigorú véleményét követik, az askenáz zsidók viszont általában Isserlis rabbi megközelítését fogadják el, így nekik bizonyos szerencsejátékok technikailag megengedettek. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a legtöbb tóratekintély még a bizonyos feltételek mellett megengedett szerencsejátékokat is erkölcstelen és visszataszító tevékenységnek minősíti.
De lássuk mi a helyezet a lottószelvényekkel: a sorsjegyekkel ugyanaz-e a helyzet mint a fentebb tárgyalt szerencsejátékokkal?
A vélemények spektruma itt még szélesebb. Egyesek hasonlónak találják a lottószelvényeket a szerencsejátékokkal, így megengedik az askenáz zsidóknak, de tiltják a szefárd zsidóknak.
A legtöbb háláchikus döntéshozó viszont kulcsfontosságú különbségekre hívja fel a figyelmet a kettő között, melyek alapján akár a szefárd zsidók is lottózhatnak. Ezek a megközelítések pedig a következők:
– Előre kell fizetni. A legtöbb szerencsejáték esetében általában akkor kell fizetni, ha veszít az illető, azaz a játék elején bizonyos fokig bízik a nyerésében. A lottószelvényért viszont előre kell fizetni, vagyis ilyen esetben az ember elismeri a vesztés lehetőségét és teljes szívvel adja a pénzt.
– Pénzt akarnak adni. A szerencsejátékban az egyik ember nyer, a másik pedig veszít. Ha olyan feltételezéssel fizet valaki, hogy nyerni fog, akkor az aszmachtának számít. A lottó kifizetése viszont garantáltan megtörténik, ugyanis a nyereményt folyósító szervezet, akár kormány nem azzal a feltételezéssel működik, hogy nyer – éppen ellenkezőleg, fizetni akar, mert így hosszú távon több pénzt keres.
– Valószínűleg veszít. Mivel a lottósorsoláson való nyerés esélye rendkívül alacsony, ezért itt az emberek nem azzal a feltételezéssel vásárolnak sorsjegyet, hogy nyernek, ezért ez nem tekinthető aszmachtának.
– A szelvényért fizet. Mivel minden lottószelvénynek meghatározott éréke van, ezáltal a sorsjegy vásárlása nem is minősül szerencsejátéknak, hanem egyszerű tranzakció, amikor egy termékért cserébe pénzt ad valaki. A sorsolás előtt még arra is lehetőse van az embernek, hogy a szelvényt az eredeti árán eladja. Így összeségében a lottózás egy olyan befektetés, ahol az összegyűjtött pénz egy részét a kiadások fedezésére fordítják, a fennmaradó összeget pedig osztalékként adják a véletlenszerűen kiválasztott befektetőnek.
Jótékony célokra!
Ha valaki egy jótékonysági szervezet adománygyűjtésén vásárol tombolajegyet, akkor még ha veszít is, az nem számít aszmachtának. A pénz adása micva, ezért az ilyen esetekben az a feltételezés, hogy a pénzt az illető önként adta, függetlenül attól, hogy nyer-e vagy sem.
A fentiekből tehát kitűnik, hogy a zsidó törvények alapján a lottózás elfogadható. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy más szerencsejátékokhoz hasonlóan a lottózás is függőséget okozhat, mely komoly anyagi válságba taszíthat életeket.
Mesélnek anekdotákat arról, hogy a Lubavicsi Rebbe egyszer-egyszer azt tanácsolta a hozzá fordulónak, hogy vegyen lottószelvényt. De csak egyetlen egyet, ugyanis, ha az Örökkévaló azt szeretné, hogy nyerjen, akkor egy szelvény is elég.