Ki volt Simon Peresz?

Összefoglaló a Nobel-díjas politikus életéről.

93 éves korában, néhány hetes kórházi ápolás után elhunyt Izrael kilencedik államfője, Simon Peresz. Peresz éppen az őt gyermekként megáldó Chofec Chájim halálának évfordulóján távozott az élők sorából.

A 2014-ben a világ legidősebb államfőjeként nyugdíjba vonult Simon Peresz politikai karrierje 66 évet ölel fel. Volt parlamenti képviselő, államelnök és miniszterelnök is. Ahogy az izraeli politikusoknál kötelező, katonaként is karriert futott be, már az 1948-as függetlenségi háborúban részt vett, ahol diplomáciai feladatokat is ellátott. Külügyminiszterként 1994-ben – Jicchák Rabin miniszterelnökkel és Jasszer Arafattal együtt – béke Nobel-díjat kapott.

Simon Peresz 1923. augusztus 2-án született Szymon Perski néven Lengyelországban (a mai Belorusszia területén), egy gazdag ónkereskedő és egy könyvtárosnő fiaként. Peresz egy ízben elmesélte a Lubavicsi Rebbének, hogy születését egy áldásnak köszönheti, melyet a szülei kaptak egy haszid rebbétől.

A zsidó hagyományok egyébként sem álltak messze a gyermek Peresztől. Nagyapja, Cvi Meltzer rabbi akinek a házában néhány évig nevelkedett, a volozsini Chájim rabbi unokája volt. Bár szülei nem éltek vallásos életet, ő igyekezett nagyapja tanításait követni. Négyéves korában a kor egyik legnevesebb bölcsével, a Chofec Chájimmal is találkozott Radinban, és áldást kapott tőle.

Apja 1932-ben alijázott az akkori Palesztinába, és az újonnan alapított városban, Tel-Avivban telepedett le. Felesége és két fia két évvel később követte. A család Wiszniewben maradt tagjai mind odavesztek a holokauszt során – legtöbbjüket, többek között Meltzer rabbit, élve égették el a helyi zsinagógában.

Peresz kereskedelmi, majd mezőgazdasági iskolában tanult, részt vett egy kibuc megalapításában és a Dolgozó és Tanuló Ifjúság nevű mozgalom vezetésében is. Ez utóbbival párhuzamosan indult meg politikai karrierje is a Dávid Ben-Gurion vezette, baloldali Mápáj pártban.

1944-ben Ben-Gurion, illetve a Pálmách vezetője, Jicchák Száde megbízásából, sikertelen expedíciót vezetett az akkor zárt katonai zónaként csak engedéllyel megközelíthető Negevbe. A csapatot egy brit felügyelő lefülelte, a résztvevőket börtönre, Pereszt pedig ezen felül – az akció vezetőjeként – pénzbüntetésre is ítélték.

1945-ben vette feleségül Szonja Gelmant. Három gyermekük született, egy lány és két fiú. 1947-ben csatlakozott az izraeli hadsereg elődjéhez, a Hágánához, és ő lett a személyi ügyek és a fegyverek beszerzésének felelőse. Az 1950-es évek elején a Védelmi Minisztérium megbízásából az Egyesült Államokban élt, és tanult a New York-i Egyetemen, illetve a Harvardon. A Védelmi Minisztérium magas rangú képviselőjeként fegyvervásárlási ügyeket bonyolított és az Izrael számára oly fontos stratégiai partnerségi egyezményeket szervezett, például Franciaországgal. A mai napig működő dimonai atomerőmű megalapításában is kulcsfontosságú szerepe volt. Ugyanebben a minőségében, francia és angol partnereivel, részt vett az 1956-os szuezi háború előkészítésében és lebonyolításában.

Nem sokkal később, 1959-ben került be először az izraeli parlamentbe, a Kneszetbe, a Mápáj párt tagjaként, védelmi miniszterhelyettesi pozícióban. Később – más-más pártok: Hámáárách, Ráfi, Munkapárt, Kádima tagjaként – egyéb miniszteri funkciókat (bevándorlás, közlekedés, külügy, stb.) is betöltött. Bár egyszer sem választották meg, többször szolgált miniszterelnökként, többek közt ő követte a meggyilkolt Jicchák Rabint a miniszterelnöki székben a választásokig, melyet nem sikerült megnyernie.

Peresz nevéhez fűződik az „izraeli-palesztin békefolyamat” első nagy lépése, az oslói egyezmény aláírása. Bár pályafutása korábbi éveiben támogatta zsidó települések lapítását Jehudában és Somronban, később a baloldali kormányok tagjaként a palesztinoknak tett területi engedményekben hitt. Az egyezmény három kulcsfigurája: Peresz, Rabin és Arafat béke Nobel-díjat kapott. A számtalan merénylet és a véres második intifáda ellenére támogatta a zsidó települések felszámolását és lakóik erőszakos kitelepítését a Gáza-övezetből 2005 augusztusában, melynek következménye egy Hamasz által vezetett terrorállam létrejötte és még több háború lett.

Peresz számos könyvet írt, megannyi díjat és kitüntetést kapott az évtizedek során. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, Hura beduin település pedig tiszteletbeli sejkké avatta. Az Egyesült Államok kongresszusa többször kitüntette. Mose Kácáv kényszerű távozása után 2007-ben megválasztották államelnöknek. Beiktatásának napján mondott le parlamenti helyéről, melyet 1959 óta – három hónapos szünet kivételével – folyamatosan őrzött. Ezzel ő lett Izrael történelmének leghosszabb ideig szolgáló politikusa. Államelnökként 2014-ig, 91 éves koráig tevékenykedett. Leköszönése után sem vonult vissza a nyilvánosságtól, politikai kérdésekben rendszeresen nyilvánított véleményt, gyakran kritizálta Netánjáhu politikáját.

Peresz kétszer is találkozott Menáchem Mendel Schneerson rabbival, a Lubavicsi Rebbével, és számos levelet váltottak. Első találkozásukra 1966-ban, mintegy 15 hónappal a hatnapos háború előtt került sor. Angol, héber és jiddis nyelven beszélgettek, politikai és személyes ügyeket vitattak meg. Másodszorra 1970-ben találkoztak, Peresz ekkor közlekedési és hírközlési miniszter volt. A Rebbe arról beszélt, mennyire fontos a közlekedést és a kommunikációt összekötni, és a legmodernebb kommunikációs technikákat (abban az időben: telefon, rádió és televízió) az oktatás szolgálatába állítani. Beszéltek arról is, hogy kit lehet zsidónak tekinteni.

A volt elnök egész életében nagyra becsülte a Rebbét és munkásságát, többször beszélt elismerő szavakkal a Chábád küldötteinek tevékenységéről:

„Abban a kiváltságban volt részem, hogy találkozhattam vele [a Rebbével], és mélyen megérintett személyiségének csillogása, lelkének ereje. Örökségével tovább él közöttünk, hogy általa megőrizzük népünk zsidóságát.”

Emléke legyen áldott.