Magánüzenetben kereste meg a Tett és Védelem Alapítványt annak az óbudai lottózónak és sörözőnek a vezetője, amelynek egyik vendége antiszemita megjegyzésekkel illetett egy a helyiség előtt elhaladó zsidó családot — olvasható a TEV honlapján.

„Kérem, hogy az érintett család fogadja legnagyobb együttérzésemet. Mindent el fogok követni, hogy ez máskor ne forduljon elő”

– írta az üzletvezető.

A tulajdonos „kellemetlen incidensnek” nevezte a történteket és leszögezte, hogy

az üzletnek több zsidó törzsvásárlója van, akiket soha semmilyen sértés nem ért, és amíg ő vezeti a kereskedelmi egységet, addig nem is fog ilyesmire sor kerülni.

Amint korábban megírtuk, a III. kerületi bár és lottózó egyik italozó vendége „b.zi zsidók” kiáltással fogadta a helyiség előtt elhaladó család tagjait, köztük egy négyéves kisgyermeket. A sértést legalább három alkalommal ismételte meg, miközben nevetett és karjaival gesztikulált.

Szombat lévén a sértett nem használta mobiltelefonját, hogy dokumentálja az esetet, de elmondása szerint az elkövető rendszeres vendége a Timár utca és a Lajos utca sarkán található kocsmának.

Az óbudai zsidó közösség két tagját verbálisan inzultálták

Antiszemita incidensek érték az óbudai zsidó közösség két tagját Budapesten.

Megszakítás